A Kiskőrösi Bem József Általános Iskola a 2022/23-as tanévben hat új pedagógussal kezdi meg a munkát. Ebben az interjúban Durst Klaudiát szeretném bemutatni az Olvasóknak, aki felső tagozatban magyar szakos pedagógusként erősíti az iskola tantestületét.
Hol végezted az iskoláidat?
Az akkori Petőfi Sándor Gimnázium Kertészeti Szakközépiskola hatosztályos gimnáziumának boldog és élményekkel teli évei után Szekszárdon, az akkori PTE Illyés Gyula Pedagógusképző Intézetben, magyartanár-kommunikáció szakos bölcsész szakon végeztem. Friss diplomásként Bócsán tanítottam egy tanévet, szintén felsősöket. Ezután kiköltöztünk hat évre Londonba a férjemmel, az idősebb lányom ott született. Később viszont a nagyszülők miatt visszaköltözünk Magyarországra. A családom nagy része kiskőrösi, és a gimnáziumi évek is idekötnek, ezért választottuk ezt a várost.
A főiskolai gyakorlatomat is itt végeztem, így nagyon megörültem, amikor lehetőséget kaptam a Bem iskolában újra magyartanárként elhelyezkedni. Nagyon kedves és segítőkész a nevelőtestület, nagyszerű mentorok egyengetik az utam. Már ebben a kezdeti időszakban is rengeteg segítséget kaptam tőlük. Ötödik, hatodik és nyolcadik évfolyamon fogok tanítani.
Mindig tanár akartál lenni?
Visszaemlékezve a gyermekkoromra, igen, én tényleg mindig erre vágytam. Akár otthon, akár az ovis barátaimnál, mindig ”tanárnéniset” játszottam. Londonban is önkénteskedtem egy hétvégi iskolában, ahol az egyik szülő magyar, a másik más anyanyelvű volt. De a magyar hagyományokat szerették volna megismertetni a gyermekeikkel. Később az angol tanítás is közel került hozzám.
Inspirált valaki ebben a tanáraid közül?
A tanári pálya utáni vágy mindig bennem volt, és drága, elhunyt Jónásné Farkas Ágnes tanárnő – a gimis magyartanárnőm – az egyik legnagyobb példaképem. Hozzá az érettségi után többször visszatértem, mindig tárt karokkal várt szeretett gimnáziumom folyosóján. Máig eszembe jutnak a szavai, gyermekközpontúsága, és hogy magyar órákon nemcsak a magyarra, hanem – nagybetűvel – az életre nevelt minket. A példaképem lett, mivel úgy tanított, hogy tátott szájjal figyeltünk, és meg tudtuk jegyezni a tananyagot már az órán. Ugyanígy inspirált és példaképpé vált szintén a gimiben Suhajda Jánosné tanárnő a történelem óráin, vele mindig jó pár szót váltani, akárhol futunk össze a városban. Később főiskolásként itt a Bem iskolában töltöttem a gyakorlatomat Szomorné Szepcsik Évánál. Ő szintén nagy hatással volt rám, mindig ellátott tanácsokkal. Vele is a mai napig tartom a kapcsolatot, bármikor segít, ha hozzá fordulok.
Mit szólt a családod a tanári álmaidhoz?
Anyukám egyedül nevelt engem és a testvéremet. Mindig támogatott, akármibe is fogtam bele. Azt tanította: „Kislányom, teljesen mindegy, hogy szakmád vagy diplomád lesz, csak tudj megállni a lábadon!” Rajta kívül a férjem és a testvérem azok, akiknek a véleménye, támogatása igazán számít nekem. Mindig mindenben kikérem a véleményüket. Ők is támogattak, mivel tudják, hogy a gyerekek tanítása az én igazi utam.
Szerinted mik az erősségeid, amelyekre ebben a gyakorlatban szükséged lesz?
A kommunikáció. A gyerekközpontúság. Életkortól függetlenül szeretek a gyerekekkel beszélgetni. Tudok játékosan tanulni az ovis korosztállyal, de a kiskamaszok is bizalommal fordulnak hozzám. Nagyon fontosnak tartom, hogy érdekesen tanítsak, hogy kedvet kapjanak a magyar tantárgyhoz. Az volt mindig a mottóm, hogyha csak egy gyerek miattam, a tanításom miatt szereti a magyarórákat – esetleg hatással leszek a későbbi életére, ahogyan rám voltak a mentoraim – akkor megérte. Remélem több diák is lesz, aki szívesen gondol majd vissza a magyarórákra.
Szerinted mik azok a kihívások, amikkel szembe kell néznie egy mai pedagógusnak?
Az én vesszőparipám az olvasóvá nevelés. Ebben a rohanó világban a gyors, rövid impulzusokhoz szokott gyermekeknek megtanítsuk: az apró betűs, gyakran kép nélküli könyv által is részesülhetnek izgalmakban, kalandokban. És olvasni érdemes. Manapság nehéz felvenni a versenyt a tabletek, az okostelefonok világával, és leültetni a gyereket szabályt alkalmazni, vagy olvasni.
A saját kislányaidnál ez hogyan működött?
Amikor Lily és Liza a pocakomban voltak, minden nap olvastam nekik, bízva abban, hogy megismerik majd a hangomat. Születésük óta szintén olvasunk nekik, nem telik el este mese nélkül. Ez nálunk esti program karöltve az apukájukkal. Könyvtárba járunk, rengeteg mesekönyvünk van. Már a másodikos gyerekem is olvas az ovis húgának.
Mi az, amivel kikapcsolódsz, amire hobbidként tekintesz?
A folyamatos továbbképzés angol nyelvterületen. Talán furcsa a tanulásra hobbiként gondolni, de számomra ezt jelenti. A családom a mai napig azt mondja, ha valakinek fizetnének azért, hogy élete végéig tanuljon és vizsgázzon, abban főállású professzor lennék. Én tényleg mindig valami újat tanulok és próbálom hasznosítani. Folyamatosan képzem magam, hogy a gyermekeimet pár éven belül angol nyelvvizsgára vihessem. Emellett imádunk utazni, kirándulni. A Velencei-tó és a Balaton állandó úti célunk a családdal.
Mindenkitől megkérdezem, hogy mi a kedvenc idézete. Számodra van ilyen különösen fontos mondat?
„A legnemesebb győzelem önmagunk legyőzése.” (Démokritosz)
A másik idézet pedig gyerekkorom óta kedves nekem. Akkor kaptam egy kis fatáblácskán, amit naponta olvasgattam: „Nem az a dicsőség, ha sohasem bukunk el, hanem az, hogy mindannyiszor felállunk.” (Konfuciusz)
