Ujvári Ferenc, kiskőrösi származású régész ma Győrben él és dolgozik. A „Sírhalomtól Halomsírig” kiállítás kapcsán beszélgettünk életéről, munkájáról.
Mesélj életed kiskőrösi szakaszáról!
Gyerekkoromat Kiskőrösön töltöttem. Édesapám révén akasztói kötődéssel is rendelkezem, így gyakran látogattunk oda, ápolva a rokoni szálakat a család azon ágával is.
A történelem iránti érdeklődés korán kialakult bennem. Gyakorlatilag ötödikes koromtól kezdve, mikor elkezdődött a tantárgy oktatása. Előtte is aktívan érdekelt a mitológia és nagyon szerettem a különféle valamelyest témába vágó kalandfilmeket. Szóval ennek gyökerei talán mélyebbre nyúlnak. Ehhez jött kicsit később a földrajz. A kettő tudományterület metszéspontjában pedig ott csücsül a régészet.
Hova jártál általános és középiskolába?
Mind az általános, mind a középiskolai éveket Kiskőrösön töltöttem (Petőfi Sándor Általános Iskola, majd Petőfi Sándor Gimnázium), ahol remek történelemtanárok csináltak további kedvet a tudományterületben való elmélyüléshez (Hamar Józsefné, Harsányiné Rohoska Mariann, Szentgyörgyiné Szlovák Mária, Borbényi Lajosné).
Milyen gyakran jössz Kiskőrösre, hogyan kötődsz így felnőttként a szülővárosodhoz?
Igyekszem havonta legalább egyszer hazautazni: a családom és a barátok egy része a városban él. Bár lassan annyi időt éltem Kiskőrösön kívül, mint belül, munkál bennem egyfajta lokálpatriotizmus: igyekszem figyelemmel kísérni a régió eseményeit, történéseit, különös tekintettel a szakmámhoz kötődőkre. Különösen örvendetesnek tartom, hogy egy térségi helytörténeti kutatóműhely alakult ki a településen, Turán István, Bella Tibor Zoltán, Fodor Tamás részvételével. Természetesen igyekszem a környék régészeti híreit is nyomon követni, melyek az utóbbi időben szerencsésen szaporodnak.
Mikor döntötted el, hogy régész leszel? Ez volt az egyetlen szakma, amit megcéloztál?
Mindenki régész akar lenni kiskorában, csak aztán többnyire továbbfejlődnek. Én meg így maradtam. Viccet félretéve, bár ez volt az a szakma, ami régóta foglalkoztatott, a pályaválasztásnál elbizonytalanodtam: sokan próbáltak lebeszélni erről a döntésről, felhívva a figyelmet a pálya nehézségeire, buktatóira, elhelyezkedési problémákra. Ennek ellenére a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának régészet szakját jelöltem be első helynek a felvételi lapon. Mellette még a szociológiát, a történelem és földrajz szakokat is. Tehát erőteljes humán beállítottsággal rendelkezem, némi természettudományos érdeklődéssel kiegészülve.
Ha ma egy fiatal – mármint nálad fiatalabb – régész szeretne lenni, akkor bátorítanád? A családod, hogyan fogadta a pályaválasztásod?
Szüleim (Balázs Ilona és Ujvári Ferenc) szintén igyekeztek lebeszélni róla. De miután ragaszkodtam hozzá, és elindultam ezen az úton, már támogattak.
Nem bátorítanék senkit, hiszen nem könnyű szakmáról van szó: nyáron a tűző napon, télen olykor a metsző hidegben kell szolgálatot teljesíteni, folyamatos küzdelmet kell folytatni a beruházókkal, kivitelezőkkel, esetenként munkásokkal. Mindemellett a tudományos feldolgozásra is időt kell szakítani, ami gyakran a szabadidő rovására történik. Korábban mindez közalkalmazotti keretek közt zajlott; pár éve már nem, de a bérek tekintetében nem történt komoly változás. Nem árt továbbá, ha a jelentkező jó nyelvérzékkel és rátermettséggel is rendelkezik. Mindebből talán kitűnik, hogy ezt a szakmát csak komoly elkötelezettséggel, szerelemmel lehet végezni. Azon fiataloknak, akik a nehézségek ellenére a régészetben képzelik el magukat, azt tanácsolom, jelentkezés előtt mindenképpen töltsenek el némi időt egy ásatáson, hogy testközelből is megtapasztalják, milyen is az.
Hol tanulhat az ember ma régészetet?
Szegeden, Pécsett, Budapesten az ELTE-n és a Pázmány Péter Egyetemen, valamint Miskolcon, intézményenként eltérő hangsúllyal. Ebből Miskolcon csupán BA diplomát lehet szerezni, a többin MA-t is.
Vannak mentoraid, tanáraid, akik különösen nagy hatással voltak rád?
Igen, kiváló tanáraim voltak a szegedi egyetemen. Közülük kiemelném Kulcsár Valériát, aki nagy szerepet vállalt kezdeti pályám egyengetésében és mentorálásomban, sokat köszönhetek neki. Amellett, hogy kiváló oktató, egyben nemzetközi szinten elismert kutató is.
Miért éppen Győrben telepedtél le?
Egy véletlen folytán kötöttem ki Győrben: nyolc évet éltem Szegeden, először az iskola, majd a munka miatt, hiszen az egyetem végzése közben elszegődtem a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumhoz, ahol a diploma megszerzése után is folytattam a munkát. Egy nagyobb ásatásra vettek fel régésztechnikusként, majd a feldolgozási munkában is részt vettem. Nagyon szerettem ott dolgozni, rendkívül sokat tanultam. Itt 2012-ben lejárt a szerződésem, viszont szinte egyszerre futott be egy szegedi és egy győri lehetőség. Eredetileg fél évre jöttem Győrbe, a város egyik főterének, a Dunakapu tér feltárására. Ennek most volt tíz éve. Nagy váltás volt, hiszen az ország másik végébe, egy általam egyáltalán nem ismert városba, teljesen új közegbe kerültem. Azóta persze itt is kialakult az életem.
Kik voltak a munkatársaid a Sírhalomtól a halomsírig kiállítás megvalósításában? Mik a legfontosabb tudnivalók ezzel a munkával kapcsolatban? Meddig látogatható?
Mindenképp szerettünk volna végre, hosszú idő után egy régészeti kiállítást létrehozni, hiszen nyolc éve, főépületünk felújítása miatt le kellett bontani a régi állandó régészeti tárlatot.
A számtalan megyei beruházásnak köszönhetően rengeteg ásatásunk volt az utóbbi időben, a leletanyagok szinte „ömlöttek be” a múzeumba. Kidolgoztunk egy több éves koncepciót, mely szerint tematikusan végigmegyünk a régészeti korszakokon. A múzeumban hárman vagyunk őskoros régészek (rajtam kívül Savanyú Bálint és Czigány Dávid), mi voltunk a kiállítás rendezői. Főnököm Nagy Andrea koordinálta a folyamatokat, mivel egyrészt igen rövid idő állt rendelkezésünkre a kiállítás megvalósítására, másrészt terepen is szolgálatot kellett teljesítenünk, harmadrészt mindhárman elsőbálozók voltunk: vettünk már részt kiállítás rendezésében, de csak besegítettünk, minimális tapasztalatunk volt benne, most pedig mi voltunk a rendezők. Nekünk kellett a koncepciót kidolgozni, a témát kiválasztani, tárgyakat összeállítani, a szövegeket megírni.
Rajtunk kívül számos más kolléga vett részt a létrejöttében: Pesti Krisztina, népvándorláskoros kolléga, Szórádiné Lilla restaurátor, Bódis Gyula kiállításrendező, Szabadvári-Farkas Zsuzsanna, akinek a látványtervet köszönhetjük, Szabadvári Attila kiállításrendező és grafikus, akinek pedig a sírrekonstrukciókat. Hatos János és Horvát Tamás régésztechnikus a kiállítótérben lévő sírgödrök kialakításában vett részt. Gyenesei Kata és Hajdú Tamás antropológusok pedig a kiállításban bemutatott sírok elemzését végezték el, tőlük kaptunk információkat életkorról, nemről, betegségekről, amiket természetesen be is építettünk a tárlatba.
Mellettük számos más technikus kolléga és ásatási munkás munkájának gyümölcse is volt ez a kiállítás, hiszen mindent ki kellett ásni, le kellett dokumentálni, hogy be tudjuk mutatni.
Célunk a tárlattal az volt, hogy bemutassuk azt a sokszínű temetkezési kultúrát, szokásokat, amellyel a Kisalföld, Győr-Moson-Sopron megye bronzkori és vaskori közösségei elbúcsúztatták halottaikat, ahogyan utolsó útjukra kísérték őket, megadva nekik a végtisztességet. Erre a változatosságra utalt a kiállítás „Sírhalomtól a Halomsírig” címe is.
Mindezt három plusz egy teremben próbáltuk bemutatni, sírrekonstrukciók, a sírokból feltárt leletanyagok felvonultatásával, antropológiai érdekességekkel és videóanyaggal fűszerezve, vagy pl. halomsír prezentálásával: elsőben a bronzkor időszakába kalauzoltuk a látogatót, másodikban a kora vaskori Hallstatt kultúra időszakába nyújtottunk bepillantást, az utolsó teremben pedig a térség késő vaskorát, a kelta időszakot (La Tène kultúra) mutattuk meg. A tárlatot egy poszterkiállítás zárta, ahol a látogatók megismerkedhettek a temetőfeltárások módszertanával, a gépi földmunkán keresztül a bontási, dokumentálási és térinformatikai folyamatokon át a feltárt leletanyag utóéletéig: a csontanyag antropológiai vizsgálatával, a leletek restaurálásával.
Azért erre a két időszakra (bronzkor és vaskor) esett a választásunk, mert az utóbbi időben leginkább innen gyarapodott a gyűjteményünk, nem csak mennyiségileg, hanem minőségileg is.
A kiállítás sajnos augusztus végén bezárt. Szerettük volna még szeptemberben fent tartani, de egy másik kiállítás érkezése miatt le kellett bontanunk. Későbbiekben azonban lehetséges, hogy még visszaépítjük. Akit érdekel ez az időszak, annak azt tanácsolom, figyelje a Rómer Flóris Múzeum honlapját vagy közösségi oldalait.
Van olyan történelmi időszak, amit kiemelten kedvelsz? Illetve, amit kiemelten kutatsz?
Igen. Alapvetően őskorral foglalkozom, azon belül is a késő vaskorral, a Kárpát-medence kelta korával. Persze szeretek kikacsingatni ebből az intervallumból.
A mai régészet olyan, mint az ötödikes történelemkönyvek rajzai?
Nagyon komplex az a munka, amit végzünk. Az általánosan elképzelt ecsetes-spaklis idilli kép egyre ritkább: alapvetően a tervásatásokra jellemző, mikor bizonyos tudományos kérdés/kérdések megválaszolása miatt indít a múzeum vagy kutatóintézet feltárást, melynek célja minél több információ nyerése.
Az ásatások döntő többsége azonban manapság nem ilyen, hanem a megelőző feltárások kategóriájába tartozik: Egy beruházás miatt indítjuk meg a feltáró munkát, ha a kivitelezés régészeti lelőhelyet érint. Ilyen esetekben nagyon fontos az időtényező, hogy minél kevésbé hátráltassuk a beruházást, ezért igyekszünk a feltárást minél gyorsabban elvégezni.
A régész feladata az ilyen ásatásokon már nem a feltáró munka végzése, hanem a folyamatok koordinálása: a bontómunka irányítása, a régésztechnikusok instruálása, részvétel a dokumentációs folyamatokban, kapcsolattartás a kivitelezővel és beruházóval, esetleg restaurátorral, ha indokolt. Az élet a feltárás befejezése után sem áll meg, hiszen minden ásatásról komoly dokumentációs anyagot kell leadnunk, továbbá törekszünk arra, hogy a feltárt anyagok ne a múzeum polcain porosodjanak, hanem ilyen kiállítások keretében igyekszünk a nagyközönség elé tárni azokat. Nem szabad megfeledkezni a tudományos munkáról sem, hiszen mindazt, amit feltárunk, be kell emelnünk a szakmai vérkeringésbe: cikkeket, tanulmányokat írunk belőle, konferenciára visszük az anyagot.
A munkádnak melyik része az, ami igazán feltölt, amit a legjobban élvezel?
Számomra az (is) annyira vonzó ebben a szakmában, hogy kis túlzással azt mondhatom, nincs két egyforma nap: egyrészt egyaránt van irodai és terepmunka, ami már magában ad egy változatosságot. De maga a terepmunka is változó helyszíneken zajlik és ha irodában vagyok éppen, akkor is sokszor ki kell „rohanni” szakfelügyeletet ellátni ide-oda.
Ez egy olyan szakma, amely folyamatosan fejlődik, hiszen lassan nincs olyan tudományterület, amivel ne lehetne társítani: legyen az fizika, kémia, geológia, csillagászat, matematika, földrajz, genetika stb, mind-mind hozzá tudnak járulni valamilyen módon ahhoz, hogy minél pontosabb képet kapjunk az elmúlt korok társadalmairól, életmódjáról vagy magáról az elhunytról. A régészetnek ezt a rendkívül dinamikusan fejlődő, természettudományos módszerekkel kapcsolatos ágát archeometriának nevezik. Segítségével akár „többször is lehet örülni” egy-egy felfedezésnek, előkerült tárgynak vagy sírnak: először a feltárásnál, a találás öröme révén, másrészt ha egy esetleges vizsgálat megerősíti feltételezésünket vagy éppen meglepő eredménnyel jár.
Szóval rengeteg irány, rengeteg lehetőség van benne, csak rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle.
Mi az a hely a világban, ahová nagyon szeretnél eljutni kutatni?
Nehéz kérdés, nem is tudok konkrétumot mondani. Lényegében bárhova Európában vagy esetleg a Közel-Keleten. Késő vaskorosként bárhol szívesen tárnék fel keltákhoz kötődő emlékeket. De sokat lehet tanulni egy, a Közel-Keleten, Balkánon és hazánkban ismert, több száz, esetleg ezer évig lakott, ezáltal többszörösen rétegzett lakóhalom (úgynevezett tell település) feltárásából is, hiszen egy ilyen nagyon finom és aprólékos módszerekkel zajlik.
A képek forrása: Ujvári Ferenc archív
Fotógaléria:
