Művészettörténet Kamasz Szemmel címmel, kiemelkedően színvonalas kiállítást tartottak Soltvadkerten a Gyöngyház Kulturális Központban.

A Barcsik Beáta grafikus, képzőművész szervezésében, és védnöksége alatt megrendezett amatőr festménykiállításra 2022. október 15-én került sor.

Barcsik Beáta, és lánya Varga Rebeka
-Hirdetés-

A tárlat ünnepélyes megnyitásában a főszervező mellett, közreműködött Lázár György táncpedagógus, valamint a reneszánsz hagyományokat őrző kecskeméti Renaissance Consort zenekar és a harminc éve működő szegedi Pavane táncegyüttes.
A művészek reneszánsz dallamokra, korhű ruhákban, XIV-XVI. századi táncokat mutattak be, amik a kiállított festményekkel összhatásban, remek performanszot alkottak.

Reneszánsz táncbemutató színesítette a tárlatot

Barcsik Beáta, a tanítványai alkotásain keresztül szeretett volna egy olyan lehetőséget biztosítani az általános iskolai gyerekek, és az érdeklődő felnőttek számára, ahol a képzőművészet segítségével ismerhetik meg a történelmet, – megkönnyítve a tanulást – az őskortól a reneszánszig.
Ehhez hívta segítségül Rudolf Broby-Johansen dán művészettörténész Ember és művészet című könyvét. A szerző alapvető módszere, hogy mellőzi az adatokat és a nevek felsorolását, helyette a művészet és társadalom kapcsolatának elemzésével, az adott korszak jellemző sajátosságainak összefogásával mutat be egy-egy művészeti stílust. Így készteti gondolkodásra az embert.
A kiállítók a festményeken keresztül, huszonkétezer évet öleltek át, és egy óriási, káprázatos kalandozást ejtettek meg.
A barlangrajzoktól, a francia művészetig, az ősi japán kultúrától, a modern mangákig (japán képregény).
A képeken megjelenik Egyiptom, a modern Afrika, a tingatingák (törzsi művészetek, színes, vidám képek Afrika vadvilágáról, kultúrájáról) Mezopotámia, az Etruszkok, Róma, a romantika, a középkor, a gótika, és így jutunk el végül a reneszánszig.
Miközben kisebb-nagyobb kitérőkkel érintik az északi germán törzseknek, a vikingeknek a kultúráját, és Óceániát is.

Ezt az évek óta működő amatőr művészeti társaságot, 14-18 éves lányok alkotják. Tanáruknak már több kiállítása is volt, de a fiatalok, most először mutatták be műveiket a nagyközönségnek.
Ezen a színes tárlaton több, mint száz alkotást lehetett megtekinteni.
A főként vízfestékkel, és temperával készült festmények, reprodukciók. A témához igazodva, és a dán művészettörténész könyvét használva fel. Vagyis a gyerekek már meglévő képeket másoltak le, és ezek kerültek kiállításra.

A mester, és tanítványai

A fiatal művészek: Csányi Alexandra, aki bócsai és Lakner Lili, aki kiskőrösi, mindketten 14 évesek, és a szegedi Tömörkény István Művészeti Szakgimnázium előkészítőjére járnak. Judák Luca és Szeg Laura 14 évesek, és soltvadkertiek. Varga Rebeka 18 éves Dunaújvárosban él, és már a felsőoktatásban folytatja tanulmányait. Mindannyian kisgyermek koruk óta érdeklődnek a képzőművészet iránt, és hosszú távú terveikben szerepel, hogy ezen a vonalon képezzék magukat tovább.

Barcsik Beáta végezetül elmondta, hogy nagy örömükre szolgált a bemutatkozási lehetőség. Remélik, hogy az iskolásoknak is egy nagy élmény, és tanulságos művészeti barangolás lesz, valamint ez a performansz megragadja a felnőtteket is, és felidézi bennük a múltbéli történelmi tanulmányaikat.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS