40 év munkaviszony után, március 14-én nyugdíjba vonul Kővári Gáborné Judit, aki a kiskőrösi Szűcsi, majd a Batthyány Óvodában látott el óvónői feladatokat, óriási hivatástudattal. Aki őszinte hitvallással, gyerekszeretettel állt a munkájához, csodás éveket tudhat maga mögött.
Nyugdíjba vonulása alkalmából március 7-én délelőtt szeretetvendégséggel köszönt el egykori munkatársaitól, míg őt Csatlós Erzsébet, Szepcsik Mónika, Kecskemétiné Viczián Ilona és Györk Ernőné búcsúztatta.
Milyen indíttatásból lett pedagógus?
Három öcsém van, és a “nagy” családban is én vagyok az elsőszülött unoka, így többször volt lehetőségem vigyázni a rokonság kisebb gyermekeire. Már akkor, gyermekként is szívesen vállaltam ezt a feladatot, szerettem foglalkozni a kicsikkel.
Általános iskolai tanulmányaimat a Bakonyban, szülőfalumban (Magyarország legszebb fekvésű településén) Súron végeztem. Kisbéren a Táncsics Mihály Gimnáziumban érettségiztem, majd a Soproni Óvónőképző Intézetben (akkor még ez volt a neve) szereztem óvónői végzettséget.
Mely intézményekben dolgozott, hogyan alakult szakmai életútja?
Képesítés nélkül kezdtem dolgozni kis falucskám óvodájában, közben végeztem a főiskolát.
Kiskőrösre jöttem férjhez, és rögtön el tudtam helyezkedni a Szűcsi Óvodában.
32 évet dolgoztam ebben az oviban. 2 gyermekem született, velük 5 évet voltam otthon. (Jelenleg a lányom Bernadett, kolléganőm is, gyógypedagógus-logopédus az óvodában. Fiam Kornél építőmérnök, ők Budapest közelében élnek.)
A Szűcsi Óvodában – mivel kis intézmény- nagyon családias volt a légkör, hosszú évekig dolgoztunk ugyanazok a kolléganők, segítettük, támogattuk egymást.
Tényleg a második otthonom volt, ezek voltak a legszebb éveim.
17 évet dolgoztam együtt Menyhárt Laurával, akivel ennyi idő után már szavak nélkül egy-egy mozdulatból, szemkontaktusból is megértettük a másikat.
5 éve kerültem át a Batthyány Óvodába, ahol megismerhettem mostani kolléganőmet, Szepcsik Mónikát, akitől sokat tanulhattam, úgy szakmailag, mint emberileg.
Hogyan emlékszik vissza az első évekre?
Kezdő óvó néniként igyekeztem tapasztalatokat szerezni, tanácsokat kérni az idősebb kolléganőimtől.
Türelemmel, szeretettel, következetesen, a gyerekek egyéniségét figyelembe véve próbáltam bánni velük.
Emlékszem, hogy az első évben az egyik unokahúgomnak is óvó nénije lettem. A többi kisgyerek előtt ő is óvó néninek szólított. Majd alkalomadtán a fülembe súgta: Judit, ma haza mehetek veled? A közelmúltban voltam látogatóban ott az óvodában, és éppen ez az unokatesóm jött a kisfiáért. Érdekes érzés volt… kettőt-hármat pislogtam, és eltelt 40 év…
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok az elmúlt évek, évtizedek alatt?
Sok szép emlékem van az elmúlt évekből, de talán az őszinte gyermeki megnyilvánulásokból sorolnék fel néhányat, amelyeket nem lehet elfelejteni.
Például egyszer betegség miatt pár napot nem voltam dolgozni és mikor újból mentem, Domcsika örömmel szaladt oda hozzám: „Na, hála Istennek, hogy végre megjöttél óvó néni!”
Eszterke: „Óvó néni, nagyon szép illatod van!”
Máskor mondókáztunk: „Piros alma, de kerek, kóstoljuk meg gyerekek. Jaj de édes, jaj de jó, nekünk hozta ŐSZANYÓ.”
Egyik kislány határozottan: „Neeem is, mert ezt Mi hoztuk!”
Vagy amikor még valaki szerette volna megfogni a kezem, és egymásnak mondták: „Nem látod, elfogyott a keze!” vagy: „Nincs több öle az óvó néninek!”
Jártunk jégkorcsolyázni is, és Zsófika őszinte elismeréssel biztatott: „Óvó néni! Te egyre ügyesebb vagy!”
Milyen tapasztalatokat szerzett a pályán az elmúlt 40 év alatt?
Sok tanfolyamon, továbbképzésen, hospitáláson vettem részt. Elvégeztem 7 évente a 120 órákat. 2018-ban volt a minősítésem, Ped.II. fokozatba kerültem.
A tapasztalatom az, hogy ezen a pályán csak úgy érdemes dolgozni, ha figyelembe vesszük, hogy „A gyerekek olyanok, mint a virágok.”
Friedrich Fröbel: A gyermekek olyanok, mint a virágok
„A gyermekek olyanok, mint a virágok.
Az egyiket sokat kell öntözni, a másikat csak ritkán szabad.
Az egyik a sok napot kedveli, a másik árnyékos helyen is virágzik.
Vannak könnyen alkalmazkodók és érzékenyebbek.
Ha mindegyikkel ugyanúgy bánok, az egyik kivirul a másik elszárad.
Mindegyiknek van levele, szára, virága-hasonlóak, de mégis különbözőek.
Mindegyikük gondoskodásra éhezik, egyéni bánásmódra.
Nem attól fejlődnek, hogy mellettük ülök egész nap, hanem attól, hogy a számukra megfelelő gondoskodást kapják.
Van köztük árvácska, petúnia, muskátli, leander, krókusz, kardvirág és rózsa.
Az egyik hamarabb nyílik ki, a másik később, de mindegyik különleges, mindegyik egyedi.
Nem hasonlítom össze őket egymással.
Nem jobb a hatalmas kardvirág, mint az apró árvácska.
Csak más.
Nem erőltethetem, hogy virágozzék hamarabb a rózsa, hisz az árvácska már rég kibújt, most már neki is itt lenne az ideje.
Csak annyit tehetek, hogy megismerem őket, rájövök, hogyan érzik a legjobban magukat a kertemben, a nekik megfelelő, egyéni módon gondoskodom róluk, és gyönyörködöm bennük, ahogyan nőnek, erősödnek, kivirágzanak.”
Mindig nagy örömmel tölt el, ha hallok volt óvodásaim sikereiről. Büszke vagyok rájuk, hisz pár évig az enyéim is voltak, és egy picit talán hozzájárultam a személyiségük fejlődéséhez.
Külön öröm volt számomra, ha egykori óvodásom gyermeke került hozzám a csoportba, vagy akár nyári oviban ismertem fel a volt ovisaimat, mint szülőket.
Milyen tervei vannak nyugdíjas éveire?
Jelenleg kettő unokánk van, Edmond 5 éves múlt, Doroti 3 és fél. Számítanak rám, hogy a szünetek nagy részét nálunk tölthetik. Időnként majd elmegyek értük az oviba ebéd után. Látom, mennyire örülnek a gyerekek, ha a mamik jönnek értük.
Szeretek kertészkedni, nagy udvarunk, kertünk van. Szeretnék többször elmenni Édesanyámhoz a Bakonyba.
Tervezek többet olvasni, kirándulni, kerékpározni, és természetesen pihenni.
Jó egészséget és örömteli nyugdíjas éveket kívánunk!
