Október 22-én délután az Izsáki Táncsics Mihály Művelődési Ház adott otthont az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulójára szervezett ünnepi megemlékezésnek. A Himnusz elhangzása után Lakatos Tamás, Izsák polgármestere tartott beszédet.

Lakatos Tamás, Izsák polgármestere tartott beszédet
-Hirdetés-

Október 23. Magyarország legfiatalabb ünnepe, ahol azokat az emberi tulajdonságokat ünnepeljük, amit úgy neveznek, hogy igazságérzet, hazaszeretet, becsület, tisztesség, együvé tartozás, magyarság, önfeláldozás. És egyben azokat a fogalmakat ítéljük el, mint hazugság, hazaárulás, megaláztatás, eltiprás, szabadságkorlátozás, honfitársak lemészárlása, és még sorolhatnám, mert sajnos végeláthatatlan azon szörnyűségeknek a tárháza, amiben akkor az embereknek létezniük kellett.”– kezdte beszédét Lakatos Tamás.

Ezt követően az 1956-os forradalom szellemi örökségét emelte ki, hangsúlyozva, hogy az ünnep üzenete ma is releváns: közösen kell fellépni a rossz, igaztalan rendszerek ellen. Köszönetet mondott azoknak, akik életüket áldozták a szabadságért, becsületért, hazaszeretetért. A forradalom olyan emberi értékeket képvisel, mint az igazságérzet és az önfeláldozás, miközben elítélte a diktatúra időszakának hazugságait, elnyomását, és a szabadság korlátozását.

Beszédében felidézte a történelmi eseményeket, amikor a magyar emberek egységesen követelték a szovjet csapatok kivonulását és a kommunista diktatúra megszűnését. Bár rövid ideig remény élt az országban, végül a forradalom vérbe folytatása következett. Arra is kitért, hogy ez az időszak nem csak a múlt, hanem a jelenre és jövőre is hatással van, hiszen az 1956-os forradalom nélkül nem élhetnénk ma szabad, demokratikus országban.

Végezetül hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet a békére és tisztességre vágyik, és reméli, hogy többé nem lesz szükség újabb hősökre, hiszen a forradalom áldozatai örökké tiszteletet érdemelnek.

Az izsáki általános iskola 8. évfolyamos diákjai adtak elő egy színvonalas műsort

Ezt követően az izsáki általános iskola 8. évfolyamos diákjai adtak elő egy színvonalas műsort, melyben megjelenítették az 1956-os események szellemiségét. A polgármester külön megköszönte a diákok felkészítését Katzenbachné Csengődi Editnek és Földinszki Jankának.

A megemlékezés záróakkordjaként a résztvevők koszorúkat helyeztek el az 1956-os forradalom és szabadságharc emléktáblájánál.

A résztvevők koszorúkat helyeztek el az 1956-os forradalom és szabadságharc emléktáblájánál.

Koszorút helyezett el: Izsák Város Önkormányzata nevében Lakatos Tamás polgármester, a Táncsics Mihály Általános Iskola Diákönkormányzatának nevében Csernák Zora és Nagy-Sívó Erik, a Katolikus Egyház nevében Bajkó Zoltán plébános, a Református Egyház nevében Damásdi Gábor és Magyar Csanád lelkész, a Tegyünk Izsákért Egyesület nevében Tetézi Attila, a Fidesz helyi szervezete nevében Lakatos Tamás, a 882. Mátyási János cserkészcsapat nevében Rábaközi Balázs és Virág László, és végezetül a Sárfehér Néptánc Egyesület nevében Czickné Izsák Anikó és Tercsi Viktória.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (23 db kép)
MEGOSZTÁS