Boszorkányok, csontvázak, vérfoltos vámpírok és zombik lepték el szombat éjszaka a Hungarikum és Civil Közösségi Házat Bócsán, ahol szellemes hangulat vette kezdetét.

A szép számban megjelent jelmezbe bújt vendégek immár második alkalommal vehettek részt a Halloween Partyn, ami Nagyné Sréter Orsolya köszöntőjével indult, majd ezt követően a Csitta Grill rémisztően ízletes grillezett ételekkel a legfinomabb élményt kínálták a vendégeknek.
A kiadós vacsora után a party-arcok töltötték be a teret, akik közül a legkitartóbb bálozók hajnalig buliztak DJ Benny zenéjére.

-Hirdetés-

„A szülői összefogassál megvalósult bál apropóját a Halloween adta, aminek a megszervezéséhez rengeteg háttérsegítséget kaptunk. Hálásak vagyunk a felajánlásokért és a sok segítségért.
Köszönjük a résztvevő vendégeknek, hogy eljöttek, a bócsai önkormányzatnak, hogy megrendezhettük a bálunkat a Hungarikum és Civil Közösségi Házban!

Nagyné Sréter Orsolya szervező

A buli hasznából a bócsai általános iskola tanlóinak szeretnénk kedveskedni.” – nyilatkozta hírportálunknak Nagyné Sréter Orsolya szervező.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (71 db kép)
MEGOSZTÁS