Utoljára értékelt évet Schäffer Tamás ügyvezető, aki elsőként a Kőröskom, majd a Kőrösszolg Nonprofit Kft. köztulajdonban álló gazdasági társaságok működéséről mesélt hírportálunknak.

Schäffer Tamás
-Hirdetés-

Milyen évet tudhat maga mögött a Kőröskom, Kőrösszolg Nonprofit Kft.?

Egy nagyon nehéz év van mögöttünk, mivel az egyre szűkülő források miatt jelentősen visszaestek a megrendelések mind Kiskőrös Város Önkormányzata, mind az egyéb környékbeli – a Köröskomnak hagyományosan munkát adó – önkormányzatok részéről, mind pedig a lakosság oldaláról, illetve az egyéb gazdasági szereplők részéről is. Érezhető volt már a 2023-as év során is, hogy a 2024-es esztendő ebből a szempontból elég nehéznek ígérkezik, de azért volt bennünk némi remény a tekintetben, hogy talán mégsem lesz ennyire visszafogott megrendelőinknél az építési, kivitelezési hajlandóság, vagy akár az önkormányzat oldaláról az anyagi erőforrás, különböző fejlesztések vagy meglévő infrastruktúrát érintő felújítások, karbantartások kapcsán. Aztán mégiscsak úgy alakult, hogy nagyon óvatos lett mindenki. Gyakorlatilag a lakossági oldalról a megrendelés állomány szinte teljesen visszaesett, nullával egyenértékű lett, de nagyon kevés érkezett a cégek részéről is, akik korábban azért minden évben egy jelentős hányadát adták az építőipari árbevételünknek. Az önkormányzati szektoron is nagyon-nagyon érezhető volt az, hogy egyrészt nincsenek pályázatok, éppen ezért a nagyobb volumenű beruházások, amelyek jellemezték a korábbi éveket, ebben az évben nagyon minimálisra csökkentek. Mivel a szabad erőforrások is eléggé visszafogottak, így gyakorlatilag a vidéki kisebb partner önkormányzatok részéről a megrendelések lenullázódtak és Kiskőrös Város Önkormányzata részéről is a korábbi években megszokotthoz képest arányaiban elég erősen lecsökkentek. Úgyhogy mindez együtt gyakorlatilag egy építőipari válságot eredményezett, ami nyilván nemcsak a Kőröskomot, hanem minden építőipari szereplőt hasonlóan érint. Az országban nagyon kevesen vannak ebben a szektorban azok, akik nem érzik ezt a visszaesést. Nyilván mindenkit a saját nagyságrendjéhez, illetve piacához mérten, változó módon érint mindez.

Ezzel szemben a hulladékszállítás, a MOHU által bevezetett változások eredményeképpen viszont sokkal jobban prosperált a 2024-et megelőző kb. 10 éves időszakhoz képest. Mindez jelentősen hozzá tudott járulni az építőipari oldalon elkönyvelt veszteségünk ellensúlyozásához. De valójában a fő csapásirány egész évben az volt, hogy az idei év legnagyobb projektjét a kiskőrösi városi piac második ütemének kivitelezését beruházóként sikeresen le tudjuk bonyolítani. Az elsődleges célkitűzésünk az volt, hogy ha nem is az újonnan kialakított infrastruktúra teljes egészén, de a csarnoképületet tekintve az év végére meginduljon a működés, régi helyéről átköltözhessen a piac és már teljes egészében az új létesítményben fogadhassák az árusok a vásárlókat. Mindez sikerült, hiszen a teljes fizikai készültséget a teljes második ütem esetében, azaz a piaccsarnok egésze, a fedett, nyitott új épület, valamint a hozzájuk tartozó udvar esetében elértük. Gyakorlatilag jelen pillanatban már az ilyenkor szokásos hatósági eljárások zajlanak, először is a sikeresen lezárt műszaki átadás-átvételt követően a második ütemben elkészült részek használatbavételi engedélyének megszerzése, majd hogyha ez rendelkezésre áll, akkor már a tejes piaci infrastruktúrára vonatkozóan a működési engedély megszerzése. Úgyhogy ez az, ami miatt gyakorlatilag még csak a piaccsarnok földszinti része üzemel, de ezek az eljárások is megindulta és haladnak a maguk útján, úgyhogy azt gondolom, hogy a piac projekt 2024. évben kimondottan sikeresen érkezett el abba a stádiumba, ahol most tartunk.

Kapcsolódó cikk
Szerdától a régi piac, illetve a piac a régi helyén befejezte működését – Megnyitott az új Piaccsarnok!
Szerdától a régi piac, illetve a piac a régi helyén befejezte működését – Megnyitott az új Piaccsarnok!
2017-2018-ban kezdték el tervezni, hogy Kiskőrösön új piaccsarnokot, pontosabban piackomplexumot építenek. A beruházás menetét hol a koronavírus-járvány, hol a gazdasági...

Év elején az volt az elsődleges célom, hogy még abban a gazdaságilag nehéz helyzetben is, ami ránk várt az év során, fenn tudjuk tartani a működésünket, a folyamatos feladatellátásunkat ne veszélyeztesse semmi, és emellett le tudjuk bonyolítani a kiskőrösi városi piac projekt beruházását. E kettős célkitűzés két eleme nyilván nagymértékben összefügg egymással, és hogyha ezeknek a céloknak a teljesülése kapcsán értékelem a 2024-es évét a Kőröskomnak, akkor viszont azt kell, hogy mondjam, hogy az sikeres volt. Azonban az biztos, hogy a 2025-ös év során mind a városvezetésnek, mind a cégvezetésnek át kell gondolnia a Kőröskom működését annak érdekében, hogy ez közép-, hosszú távon is fenntartható legyen, a mögöttünk álló évihez hasonlóan nehéz gazdasági környezetben is.

Említette a piacfejlesztést, az egyéb projektekről mit lehet tudni?

Év végéig le tudtunk zárni minden olyan projektet, amit megkezdtünk, így azt mondhatom, hogy teljesen tiszta lappal indítja a Kőröskom a jövő évet. Nyilván a hulladékszállítási tevékenyég ebből a szempontból kilóg, mivel ez egy folyamatos szolgáltatása a Kőröskomnak, így ez a tevékenyég az évzárástól, illetve üzleti év fordulójától függetlenül megszakítás nélkül zajlik. A piacüzemeltetés pedig a már említett használatbavételi, illetve működési engedélyezési eljárások végeztével egyre nagyobb arányban fogja meghatározni a cég mindennapjait, ami nyilvánvalóan igényli majd az átgondolást, hiszen egy teljesen más helyszínen, teljesen más körülmények között, illetve más módon fog a piac a jövőben működni. Szándékunk, hogy a Kiskőrösi Városi Piac a jelenleg megszokott szerda-szombati piacnapokról egy adott esetben akár a hét több napján is nyitva álló piaccá alakuljon át. Nyilván ehhez az kell, hogy az ottani összes bérlemény kiadhatóvá váljon, illetve ki is vegyék azokat, és gyakorlatilag kialakuljon egy olyan bérlői mix, ami mellett már ennek a működésnek van értelme, illetve az igény – akár a vásárlói, akár a termelői, kiskereskedői oldalról – kialakul rá. A fedett nyitott piacépület területén is lehet a jelenlegi heti két naphoz képest több napi nyitvatartás is, és ugyanígy a piac udvarára is igaz ez, hiszen ott működik a vegyes iparcikk piac, ami adott esetben szintén lehet többnapos. Már vannak erre vonatkozóan felénk jelzett igények például az ottani kereskedők részéről is. Viszont minden ilyen jellegű változás nyilvánvalóan az üzemeltetési költségek oldalán is változást fog eredményezni. A cél nem lehet más, mint hogy lehetőség szerint nyereségessé, de legalább rentábilissá váljon a piac az elkövetkező évben, években és ez nem kis feladatot fog jelenteni.

A novemberi képviselő-testületi ülés alkalmával több fejlesztendő észrevétel és javaslat is elhangzott a piac külső megközelítésével kapcsolatban. Ez is egy jövőbeni feladata lehet a társaságnak?

A nyitás óta eltelt idő közben nyilván felmerült már sok jogos igény akár a lakosság, a vásárlók, kereskedők részéről, illetve mi az üzemeltetők is észlelünk olyan szükséges infrastruktúra fejlesztési kényszert, amit muszáj lesz a közeljövőben meglépni majd, hiszen anélkül nincs garancia a sikerre. Ilyenek többek között a képviselő asszony által említett hulladékgyűjtők is, de ehhez hasonló, számtalan eszközre, berendezésre lesz még szükség, melyek beszerzéséhez meg kell teremteni a forrást.

Eddig milyen visszajelzések vannak a kereskedők, vásárlók részéről? Tetszik nekik a csarnok?

Jelen pillanatban messze-messze túlnyomó részben a pozitív visszajelzések vannak, de a kritikai észrevételt sem nevezném negatív véleményeknek. Ezeket ugyanolyan fontosnak érzem egyébként, mint a pozitív visszajelzéseket, de szerencsére ez utóbbiból van azért a legtöbb, és ez nekünk egy nagyon-nagyon fontos visszajelzés abból a szempontból, hogy jó útra léptünk akkor, amikor ennek a fejlesztésnek a tervezésébe belefogtunk, és hogy talán erről a jó útról nem is tértünk le, hiszen egy olyan piaccsarnokot sikerült megvalósítanunk, amivel valóban elégedettek az odalátogatók. Biztos vagyok benne, hogy a tavasz folyamán, amikor megnyílik a fedett nyitott piacépület, azzal is nagyon elégedett lesz mindenki, aki odalátogat.

Szeptemberben érkezett a hír, hogy egymilliárd forintot fordíthatnak a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő energetikai korszerűsítésére. Ott milyen változások történtek ebben az évben?

Amit a Kőröskom Kft. esetében elmondtam már a gazdasági környezet kapcsán, illetve az év során tapasztalt nehézségekről, arról a Kőrösszolg esetében is be tudok számolni. Az, ami nehezítette 2024-ben a Kőröskom működését, az ugyanúgy nehezítette a Kőrösszolg működését is. Lehet, hogy nem közvetlenül, hanem közvetett módon, vagy más aspektusából, de ugyanúgy negatív hatással volt erre a cégre is. Ugye a Kőrösszolgnál alapvetően közfeladat ellátásról beszélünk, arról, hogy különböző támogatási szerződések útján önkormányzati közfeladatot lát el a Kőrösszolg, melyhez működési forrást biztosít Kiskőrös Város Önkormányzata a saját költségvetéséből. Igen ám, csakhogy ez a költségvetés – ahogyan a Kőröskom esetében a megrendelt beruházási vagy karbantartási jellegű feladatoknál, építési feladatoknál említettük – a településüzemeltetés területén is nagyon sokat szűkült az elmúlt évekhez képest az intézményüzemeltetés, köztisztasági- és parkfenntartási feladatok, vagy a fürdő üzemeltetés esetében egyaránt. A Kőröskom esetében, főként a városi piac projekt kapcsán arról tudtam beszámolni, hogy volt azért, ami pozitív irányba billentette végül is az év megítélését. A Kőrösszolg esetében is van ilyen és az a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő. Azok a problémák, amiket röviden összefoglaltam, inkább az intézményüzemeltetéshez és a köztisztasági- és parkfenntartási feladatokhoz kapcsolódnak, azok esetében okoztak nehezen megoldható problémákat. A fürdő ebben az évben viszont jól prosperált, rengeteg szuper program volt, főleg a nyári strandidőszakban. Színesíteni tudtuk a szolgáltatásainkat, egy remekül működő büfét sikerült ebben az évben szolgáltatásként a vendégeink számára nyújtanunk. Illetve több technikai problémát is sikerült megoldanunk, ami eddig jelentősen nehezítette a működésünket, de nagyon sok kisebb nagyobb kényelmi szolgáltatás is bevezetésre került. Szerencsére nagyon pozitívak a visszajelzések ezek kapcsán mind a fürdővendégek, mind a kempingezők részéről. Ez utóbbinál maradva, nagyon sok munka van abban, hogy pótolni tudjuk a kempingezési szokások változása és a generációváltás okán lassan elmaradó holland és német kempingezőket, de úgy tűnik, hogy siker koronázza ezt a munkát is. A termálvíz- és szaunaszolgáltatást kereső vendégek részéről is pozitívak voltak az év során a visszajelzések. A strand látogatói köre is bővülni látszik egy fiatalabb korosztállyal, akik elégedettek voltak a strand által nyújtott programlehetőségekkel és szolgáltatásokkal is. Nagyon örülök annak, hogy sikerült eljutnunk ide, hiszen a fürdőnek nagyon nehéz volt az elmúlt 5 éve. Mindez nagy mértékben köszönhető Huszty Dánielnek is, aki 2024 év elejétől vezeti a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdőt. Ahogy említetted, tudhatunk egy nagyarányú fejlesztési csomagról, amit egy pályázat útján lehetőségként elnyert a város, úgyhogy a fürdő szempontjából izgalmas időszak következik, mely hosszú távon a vendégek kényelmét fogja szolgálni, az ellátásbiztonság és a szolgáltatások minőségének javulásán keresztül.

Kapcsolódó cikk
Rekordokat döntött a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő 2024-ben
Rekordokat döntött a Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő 2024-ben
A Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő és Kemping 2024-ben nemcsak látogatottsági rekordokat döntött meg, hanem számos újítással, fejlesztéssel és sikeres rendezvényekkel is...

Végül de nem utolsó sorban azt is szeretném megemlíteni, hogy függetlenül attól, hogy 2024. december 31-el leköszönök mindkét cég esetében az ügyvezetői posztról, azért nagyon hálás vagyok a lehetőségért, amit anno a városvezetéstől megkaptam, hogy kezdetben a Kőröskomot, majd ahogy megalakult, a Kőrösszolgot is ügyvezetőként irányíthattam. Nem tudom ezt elégszer megköszönni, hiszen számomra ez a 10 év egy személyes sikertörténet volt, legalábbis én minden nehézség ellenére így értékelem életemnek ezt az időszakát. Ugyan rengeteg problémával kellett megküzdeni, de ezeket azt gondolom, hogy sikerült megoldani és én ezek között a kihívások között szakmailag ki tudtam teljesedni. Mindehhez elengedhetetlenül kellett egy nagyfokú bizalom és támogatás, amit végig megkaptam a városvezetés részéről. Nagyon fog hiányozni mindenki, akikkel együtt dolgoztunk az elmúlt évtizedben mind a Kőröskom és Kőrösszolg Nonprofit Kft. kollektíváján belül, mind a tulajdonos önkormányzat munkatársai esetében. Ezúton is nagyon köszönöm a közös sikereink elérése érdekében végzett munkájukat! Mindannyiukra hálás szívvel gondolok.

Kapcsolódó cikk
Januártól Szabó István lesz a Kőröskom és a Kőrösszolg Kft. új ügyvezetője
Januártól Szabó István lesz a Kőröskom és a Kőrösszolg Kft. új ügyvezetője
Mint arról korábban már beszámoltunk, jövő év elejétől új ügyvezető igazgatója és felügyelőbizottsága lesz Kiskőrösön a Kőröskom és a Kőrösszolg...
MEGOSZTÁS
Írta: vira