Ízletes halfogás várta a Wojtyla Barátság Központ szegényeit szerda délben. Az idén huszadik esztendős Akasztói Halascsárda jóvoltából azonban nemcsak finomat ebédeltek a karitatív létesítmény gondozottjai, emellett érdekességeket is megtudhattak Kecskemét ínségesei Szabó Csaba üzletvezetőtől.
Az Akasztói Horgászpark és Halascsárda képviseletében Szabó Csaba üzletvezető-társtulajdonos látogatott el a népkonyhára, egyik kedves kolléganője társaságában. Az adományebéd kiosztása előtt Szabó Csaba a családja által működtetett komplexumról is mesélt.
Édesapja, Szabó József 1989-ben tette le alapkövét a ma már több lábon álló vállalkozásnak. 300 hektáron tógazdálkodást folytatnak, van horgászparkjuk, strandjuk, halascsárdájuk és panziójuk. Az évek alatt folyamatosan bővültek, elérték azt a vállalati nagyságot, mely biztosítja a megélhetésüket, a minőségi szolgáltatást. Az elmúlt évek és a jelenlegi nehézségek ellenére is talpon vannak, működnek.
Az édesapa mellett immár a három gyermek – Csaba, Andrea és Zsolt – is aktívan kiveszi részét a mindennapi munkából. Védjegyük a saját nevelésű akasztói szikiponty, mely egyedülálló az országban. Népszerű, mivel nem zsíros, és a szikes talajnak köszönhetően a halhús sokkal ízletesebb, mint az iszapos vízben élő pontyoké. Emellett a családi tóban más halak is foghatók, mint például a szürke harcsák és tokhalfélék. Néhány éve a szibériai tokhalból kaviárt is készítenek.
Forrás: wojtyla.hu
Fotók: Tódor Norbert
Fotógaléria: