Idén már második alkalommal került megrendezésre Kiskőrösön a Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál keretein belül a birkapörkölt főzőverseny. Az ötletgazda és a szervező Barkóczi László önkormányzati képviselő volt. A tavalyi évhez hasonlóan idén sem volt kérdés, hogy újra lesz birkapörkölt főzőverseny a Városi Napok alkalmával.
A mostani esemény új helyszínen került megrendezésre. Tavaly a Pozsonyi utca elején tartották a főzőversenyt, ez most átkerült a Posta elé. Így egyrészt a nagyszínpadi programokat sem zavarták, illetve nagyobb és tágasabb helyen tudtak főzni a csapatok.
Reggel nyolc óra magasságában már elkezdődött a főzés. Mivel birkáról volt szó, így közel 3-4 óra kellett mire elkészültek a bográcsokban a finomabbnál-finomabb pörköltek. Mindenki a maga ízlése szerint készítette el az ételt a bográcsokban. Voltak, akik egy egész birkát főztek, illetve akadtak olyanok is, akik kevesebb mennyiségben készítették el az ikonikusnak mondható ételt, melyből vásárolni is lehetett, ugyanis a kilátogató vendégekre is gondoltak a szervezők.

A második birkapörkölt főzőversenyre 14 csapat nevezett. Nem csak Kiskőrösről, hanem a környező településekről is érkezetek főzőcsapatok, cégek, vagy éppen baráti társaságok. Érkezetek Hartáról illetve Akasztóról is.
A csapatoknak 12 órára kellett egy tányér pörköltet a zsűri elé vinni, akik hosszas kóstolás után hozták meg a végső döntést, egy felállított pontrendszer alapján. Idén a tavalyi évhez hasonlóan a zsűri tagjai voltak: Dr. Nagy Gabriella Kiskőrös város aljegyzője, Fejes Zalán a La’Róna Étterem séfje, a Magyar Éttermi Mesterek Klubjának elnöke, és Vulman József a Keceli Birkafőző Verseny főszervezője.

Az idei eseményen az első helyen holtverseny alakult ki, ugyanis történt, hogy a zsűri pontozása alapján két csapat is azonos pontszámmal végzett. Az első két helyen a tavalyi év első és második helyezettje végzett.

Az első helyezett a Kiskőrösi Kakasok és az Elkolbászoló (tavalyi győztes) társaság. Második lett a Nagyok csapata, míg a harmadik helyen a Kiskőrösi Gazdakör végzett. Kiskőrös város különdíját az akasztói Kastély Attila és csapata vehette át. Míg a La Róna Bisztró és Borbár különdíját pedig az Iteligráciák elnevezésű csapat vehette át, akik a zsűri szerint is a legvidámabb csapat voltak a nap folyamán.

Minden főzőcsapat egy oklevelet és a támogatói felajánlások ajándékait is megkapta. Az első három helyezett ezen felül serleg és érem díjazásban is részesült. A díjakat Domonyi László, Kiskőrös város polgármestere és a zsűri tagjai adták át.
A főzés közbeni jó hangulatról pedig Dörmő Anita és Markó Nani gondoskodtak.

A főszervező Barkóczi László szeretné megköszönni a csapatoknak, hogy idén is ilyen szép számmal neveztek a főzőversenyre, illetve minden támogatónak a felajánlást és segítséget. Az nem volt kérdés már most sem, hogy jövőre is lesz Birkapörkölt főzőverseny Kiskőrösön a Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál keretein belül.
Kiemelt képen: a Slapecok csapata
Fotógaléria:





