
Lakatos György fagottművész és a Kamarazenei Estek főszervezője, Szokody Anikó zongoraművész adott színvonalas koncertet Kiskőrösön az evangélikus templomban május 23-án.
Az estet Arató Lóránd evangélikus igazgatólelkész konferálta, valamint hirdette az igét. Bemutatta Lakatos György fagottművészt, az este főszereplőjét, aki komoly zenei múlttal rendelkezik.
Kalocsán született és viszonylag később, 17 éves korában kezdett el foglalkozni a fagottal, ám annál nagyobb sikereket ért el benne. Liszt-díjas, Bartók Pásztory-díjas, Artisjus-díjas művész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fúvós tanszékének korábbi vezetője, jelenleg a fafúvós tanszéki csoport vezetője. Három évtizeden keresztül játszott az Operaházban, folyamatosan képezte magát itthon és külföldön is. Mind szólistaként, mind közreműködőként megállta a helyét.

Szinte valamennyi európai országban koncertezett már, pályája kezdete óta foglalkozik modern és kortárs kompozíciókkal is. Számára nagyon fontos a zenei játék mellett a megfelelő tanítás, erről is mesélt történeteket a művész a koncert alatt a közönségnek. A zene mellett az írással is sokat foglalkozik, néhány éve jelent meg “Esti levelek” című verseskötete.
Az est második főszereplője Szokody Anikó volt, akivel már többször találkozhattak a zenekedvelő emberek, hiszen ő szervezi a Kamarazenei Esteket. Zenetanári diplomáját 1997-ben kapta meg, ettől kezdve folyamatosan képezte magát itthon és külföldön is. Nem csak Európa, hanem szinte az összes földrész országaiban megmutatta már tehetségét. Az evangélikus gyülekezet nagyra becsült orgonistája. Az este folyamán orgonán és zongorán is kísérte Lakatos Györgyöt.

A különleges zenei élményt fokozta a fagottművész közvetlensége a közönséggel szemben, a kiemelkedő zenei művek előadása közben:
- Egil Hovland: Agnus Dei Op. 167.
- Reynaldo Hahn: A Chloris
- Wolf Péter: Poéma
- Hollós Máté: Cara Luma Phírav
- Dubrovay László: Solo No. 7.
- Hidas Friges: Fagottverseny No. 1.
Köszönjük ezt a kiemelkedően színvonalas zenei élményt!
Fotógaléria:




