A Kiskőrösi LC szervezésében a nyáron két focitábor is volt a klub igazolt játékosai számára. A foglalkozások dr. Frank Gábor és Sinkó Dorián edzők vezetésével zajlottak le.

Az edzők a napi program során a labdás gyakorlatokra fektették a hangsúlyt, ami a gyermekek technikai fejlődését szolgálta. A nyári két focitáborban 6-10 éves gyermekek vettek részt, összesen mintegy 60-an, akik a klub igazolt játékosai voltak.

A foglalkozások napi szinten délelőtt és délután is kétórás edzést tartalmaztak, de kiegészültek olyan egyéb programokkal is, mint a kvízfeladatok megoldása, a helyi strandon fürdés vagy lovaskocsikázás.

Az egy hét során a szakemberek arra törekedtek, hogy az edzések során a gyermekek minél többet találkozzanak a labdával és jó hangulatban végezzék el a feladatokat.

A Kiskőrösi LC-nél a nyári edzések az összes korosztályban az augusztus 4-vel kezdődő héten indulnak el és még az iskolakezdés előtt az U7-es korosztály számára toborzókat is szeretnének szervezni.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (41 db kép)
MEGOSZTÁS