Mozgalmas, tartalmas és élményekkel teli volt az idei nyár Kecelen, ahol négy különböző tematikájú tábor is megvalósult a Városi Könyvtár és Művelődési Ház szervezésében. A kézművesség, a természet, az irodalom és az önkifejezés iránt érdeklődők egyaránt megtalálhatták a számukra leginspirálóbb programot. A nyári szünidő alatt nemcsak a helyiek, hanem környező települések lakói is szép számmal vettek részt a foglalkozásokon.
Alkotó kézművesség
Júniusban a kézművességé volt a főszerep. A keceli Kreatív Stúdió idén is két népszerű, felnőtteknek szóló alkotótábornak adott otthont: a tűzzománc és a kerámia tábor immár tizennegyedik alkalommal került megrendezésre, teljes létszámmal.
A június 16–20. között megtartott tűzzománc alkotótáborban kezdők és haladók egyaránt
elmerülhettek a festő- és rekeszzománcozás technikáiban. A résztvevők vörösrézalapra dolgoztak, iszapzománccal, karcolással és vörösrézszalagokkal formáltak motívumokat. Az égetés során a 820-840 °C-on megmunkált anyagokból képek, ékszerek és dísztárgyak születtek – egyedi, időtálló alkotások formájában.

A következő héten, június 23–27. között, a kerámia került a fókuszba. A résztvevők különböző agyagmegmunkálási eljárásokat sajátíthattak el, a lap- és hurkarátéttől kezdve a rakuzásig – utóbbit Kovács László fazekasmester segítségével. A kisplasztikák, használati tárgyak és dísztárgyak készítéséhez olyan technikák is előkerültek, mint az engobos díszítés, karcolás, áttörés és rátétes formaalkotás. A kész művek szárítás, égetés, mázazás és újraégetés után nyerték el végső formájukat.

Fedezzük fel a természetet! – élménytábor a legkisebbeknek
A június 30. és július 4. között megszervezett Természetjáró tábor a gyerekek számára kínált tartalmas kikapcsolódást. Az öt nap alatt a résztvevők bejárták a Vörös-mocsár tanösvényt, ahol a Kiskunsági Nemzeti Park őrkerület-vezetőjének, Agócs Péternek köszönhetően ismerkedtek meg a helyi ökoszisztémával, sőt még a madárgyűrűzést is megfigyelhették.
A programok között továbbá szerepelt a Hatvani Lovastanyán tett látogatás, ahol a gyerekek
lovagolhattak, háziállatokkal és szarvasokkal találkozhattak, majd kézműves foglalkozás keretében lovas témájú tárgyakat készítettek. A Csetényi Élményparkban tett kirándulás során csónakázás, vízibivaly-megfigyelés és tanösvény túra is szerepelt a napirenden.

A hét során a festés, lenyomatkészítés és játszótéri kalandok mellett környezetvédelmi foglalkozás is színesítette a programot, melyet a Europe Direct Kecskeméti Iroda munkatársai tartottak.
A tábor zárásaként a gyerekek az Érzékek kertjében jártak, ahol levendulás illatzsákokat készítettek, majd termésekből, papírból készített kisállatokat alkottak. A természethez kapcsolódó tapasztalások a játékos tanulás mellett maradandó élményt nyújtottak a legkisebbeknek is.
Szavakból világok – Irodalmi alkotótábor fiataloknak
Július 7–11. között a könyvtár tere ismét átalakult, ezúttal az irodalom, az önismeret és a kreatív önkifejezés műhelyévé. Az „Ír, olvas, játszik” címet viselő Irodalmi alkotótábor 12-től 16 éves korú fiataloknak szólt, és lehetőséget nyújtott arra, hogy olvasóként, íróként és előadóként is kipróbálják magukat.
A foglalkozásokat Tallér Edina író és Gerner Csaba színész, rendező, drámainstruktor vezette, akik közösen egy támogató, szabad gondolkodásra és önkifejezésre ösztönző légkört teremtettek. A résztvevők különböző irodalmi műfajokat ismertek meg, saját szövegeket írtak, és színházi játékokon keresztül fedezték fel az előadói kifejezésmódot.
A hét során a kreatív írás és az önreflexió kéz a kézben jártak: a cél nem csupán az alkotás, hanem a személyes fejlődés, a gondolatok megfogalmazása és megosztása volt. A résztvevők az irodalom és a művészet izgalmas sokszínűségét személyes élményeik felvillanásaival fűszerezve fedezhették fel.

A tábor zárásaként a gyerekek egy saját kiadványt is szerkesztettek, amely tartalmazta a hét során született írásokat – valódi, kézzelfogható emlékként az élményekről.
A négy tábor sokfélesége jól mutatja, milyen színes lehetőségek rejlenek a helyi könyvtár és
művelődési ház falain belül. Legyen szó kézművességről, természetismeretről vagy irodalomról, a táborok közös pontja a közösségépítés, az élményszerű tanulás és az értékteremtés volt.
A Városi Könyvtár és Művelődési Ház munkatársai ezúton szeretnék megköszönni mindazoknak, akik valamilyen formában hozzájárultak a táborok sikerességéhez.
Az irodalmi alkotótábort a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.
Forrás és képek: Városi Könyvtár és Művelődési Ház (Kecel)
Fotógaléria:
Fotók megtekintése (77 db kép)





