A kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központ idén is otthont adott a helyi sakktábornak, amely immár hatodik alkalommal várta a logikai játék szerelmeseit. Az augusztus 13–15. között zajló, háromnapos délelőtti programon 18 résztvevő mérte össze tudását és bővítette sakkismereteit, kezdőktől a tapasztalt versenyzőkig. A tábor vezetője, Kalmár Benedek sakkoktató elmondta: a sakk nemcsak játék, hanem olyan készségfejlesztő eszköz is, amely az iskolai teljesítményt és a mindennapi gondolkodást egyaránt erősíti.
– Hány napos a program, és kiknek szól?
– Három napos, délelőtt 9-től 12 óráig. Elsősorban általános iskolásoknak szól, de most kivételesen egy apuka is részt vesz a fiával együtt – így otthon is tudnak közösen gyakorolni.
– Hány résztvevője van idén a tábornak?
– Tizennyolcan vannak, mind fiúk. Többségük kiskőrösi, de érkeztek a környékbeli településekről is, például Akasztóról, sőt Németországból is.

– Vannak köztük olyanok, akik év közben is járnak sakkszakkörre?
– Körülbelül fele-fele arányban. Vannak profi sakkozók, akik már évek óta hozzám járnak, és versenyekre is elmegyünk. A másik felük kezdő, nekik külön figyelmet szentelek, hogy megszeressék és megértsék a játékot.
– Látványos a fejlődés ennyi idő alatt?
– Igen, a gyerekeknek nagyon jól fog az agyuk. A sakkozók általában fegyelmezettebbek és összeszedettebbek. Nem véletlen, hogy híres sportolók – például Ronaldo vagy Messi – is sakkoznak.

– Mi volt a három nap tematikája?
– Elsősorban megnyitásokat tanultunk, mint a bolondmatt és a susztermatt kivitelezése és kivédése. Gyakoroltuk a védelmeket, például a Philidor- és francia védelmet, valamint a vezércselt is. A haladó játékosokat sakkrejtvényekkel is próbára tettem.
Kalmár Benedek kiemelte: kutatások szerint a sakkozó diákok tanulmányi eredményei átlagosan egy jeggyel jobbak társaikénál. A játék megtanít türelemre, kitartásra, előrelátásra és kreatív gondolkodásra – ezek pedig az élet minden területén hasznosak.

– Lesz folytatás jövőre?
– Természetesen. Év közben is tartok szakköröket Kiskőrösön a Bem iskolában és a Petőfi Sándor Művelődési Központban, és rendszeresen viszem a gyerekeket a megyei sakk diákolimpiára, ahol gyakran az első három között végzünk. A jövő évi tábor pedig már most tervben van.
Fotógaléria:





