2025. augusztus 20-án a szokásoknak megfelelően Kiskőrös főterén tartották az államalapításunk évfordulójának tiszteletére rendezett megemlékezést, melyen a kültéri szentmise után megáldották az új kenyeret és a bort.
9 órakor kezdődött a már hagyományosnak mondható augusztus 20-ai kültéri szentmise, melyet Tóth Tibor katolikus plébános vezetett. A szentmisén a kiskőrösi egyházközösségek lelkészei is szolgáltak. Az ünnepi gondolatokat pedig Győri Gábor baptista lelkész osztotta meg szentmise közben a megjelentekkel.

A szentmisét követően a Himnusz eléneklése után Font Sándor a térség országgyűlési képviselője mondta el ünnepi beszédét, melyben kiemelte: „Szent István volt az, aki felismerte hogyha itt meg akarunk maradni, akkor az akkori kor legfejlettebb szellemi irányzatához, a kereszténységhez kell tartoznunk. Ez mint tudjuk a magyarságon belül is óriási vitát váltott ki. A vezetők nem mindegyike értett egyet ezzel az elképzeléssel. Szent István ebben a kérdésben kitartó és konok volt, nem tágított ettől a gondolatától. Elkezdte kiépíteni kapcsolatait, így került egy bajor szerzetes, Asztrik Magyarországra. Az akkori Szilveszter pápához érkezett egy kérés, hogy a honfoglaló magyarok keresztények szeretnének lenni. Erre az akkori szokásjog és hierarchia szerint a pápának is áldását kellett adni. Ennek jele a sokak által ismert Szent Korona, a palást és a jogar, illetve a korona küldésével jóváhagyja, szentesíti a kérést, és ezzel befogadnak bennünket magyarokat a keresztények sorába.”

Továbbá megemlítette, hogy a kalocsai érsekség első érseke, azaz Asztrik, aki ezt a koronát elhozta Istvánnak. Kiemelte még, hogy Magyarország születésnapja mindannyiunk születésnapja, és az, hogy mi magyarok tudtunk maradni, a keresztény egyház nélkül nem történhetett volna meg.

Font Sándor képviselő úr beszéde után a Katolikus Szent József Énekkar három énekkel köszöntötte Magyarország születésnapját. Többek között az „Ima a hazáért” című éneket is előadták.

Ezt követően került sor az új kenyér és bor megáldására, melyet a gyülekezetek vezetői külön-külön áldottak meg. Ezután felszelték a megszentelt új kenyeret, melyből a jelenlévők fogyaszthattak, és kitöltötték a az újbort is, mellyel koccintottak a megjelent vendégek. Az esemény a Szózat eléneklésével zárult.
Fotógaléria:





