A vármegyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságban szereplő Kiskőrösi KSE csapata a tavalyi szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett. Az együttes a nyári felkészülését augusztus közepén kezdte el szinte változatlan játékoskerettel.
A csapatról Laki Gergő edző elmondta, hogy az előző szezonban szerepelt játékosok közül senki nem távozott és mindössze egy új érkező volt a korábban soltvadkerti színeket erősítő Borboly Benjámin személyében. Az új igazolásra szélsőjátékosként számítanak majd a következő szezonban.

A klubvezetésben sem történt változás a nyár során, így a tavalyi szép sikert elért szakemberek és vezetők állnak majd a csapat mögött az új szezonban is.

Az edzéslátogatottság még hullámzó a nyaralások és egyéb elfoglaltságok miatt, de szeptembertől már mindenki jelenlétére számítanak a foglalkozásokon. A tervek között szerepel, hogy a felnőtt csapatban minél több helyi fiatalt építsenek be, akik fokozatosan válhatnak majd a gárda erősségeivé. A felnőttek kerete most mintegy 20 főre tehető, akikkel heti három edzéssel készülnek. A szeptemberben induló bajnoki rajtig felkészülési mérkőzéseket játszanak majd a tervek szerint az NB II-es Kiskunmajsa és Kalocsa gárdáival, a vármegyei I. osztályú soltvadkertiekkel, valamint a helyi ifjúsági csapattal is.

A korábbi 6 csapattal szemben az új szezonban várhatóan 8 gárda fog majd megküzdeni egymással a vármegyei I. osztályban. A magasabb osztályba feljutott kecskemétiek és a kiskunmajsaiak is indítanak második csapatot ebben az osztályban, valamint a Mórahalom lesz még Csongrád-Csanád vármegyéből egy új együttes a mezőnyben.

A kiskőrösiek céljai között szerepel, hogy az új bajnoki szezonban is az élcsapatok között legyenek és az érmes helyekért tudjanak majd küzdeni.
Fotógaléria:





