Színes forgatag és hagyományőrzés jellemezte a 31. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok szombati napját.

 

A rendezvény szombati programjai igazi kulturális és gasztronómiai élményekkel várták a látogatókat. A délelőtt folyamán a főtéren és környékén különféle hagyományőrző bemutatók, népi táncok és kézműves foglalkozások zajlottak, miközben a színpadon szlovák és magyar népzenei együttesek szórakoztatták a közönséget.

Nagyszámú nézőközönség látogatott el a rendezvényre szombaton is

Az ízek kedvelői sem maradtak élmények nélkül: a látogatók megkóstolhatták a helyi és nemzetiségi konyha remekeit, köztük hagyományos szlovák ételeket és házi készítésű süteményeket. A délelőtti programok során a fiatalabb generáció is bepillantást nyerhetett a régi idők szokásaiba, legyen szó viseletbemutatóról, vagy régi mezőgazdasági eszközök kipróbálásáról.

A szombati nap a XIII. Veterán Jármű Randi kiállítással kezdődött, amelyről külön cikkben olvashatnak.

A városi kemencénél 10 órától vette kezdetét az „Ízek, történetek, hagyomány” című esemény, melyben közreműködő partner volt Kiskőrös Város Német Nemzetiségi Önkormányzata. Ezt követte 11 órától a Guten Tag, Kiskőrös!” – német nemzetiségi tudáspróba gyermekek számára, ahol társasjátékokkal és sváb kvízjátékokkal készültek. 12 órakor a német nemzetiségi ételkóstoló miatt telt meg a város kemencéje előtti terület a német gasztronómia iránt érdeklődőkkel.

Német nemzetiségi konyha

Mindeközben a Petőfi téren a nagyszínpadon sem szenvedtek hiányt a programokból.
11 órakor német nemzetiségi táncok, táncház vette kezdetét, melyben a KEVI Petőfi Sándor Általános Iskolájának német nyelvet tanuló 2.b és 4.b, valamint a 6-7. és 8. évfolyam tanulói táncos, dalos, verses műsorral készültek a közönségnek. Felkészítő tanáraik voltak: Farkasné Gombár Ildikó, György Andrea, Trepákné Kriskó Eszter és Tüske Bernadett. Munkájukat Benéné Mihalkó Valéria, Dicsa Tiborné Matusik Mária, Petróczi Dóra és Pogány-Andriska Anett tanárnők segítették.

11 órakor német nemzetiségi táncok, táncház vette kezdetét

Az állandó programok mellett számos kísérő programon is részt vehettek az emberek. Ingyenes légvárvilág, subfootball és népi játékok várták a kisgyermekeket. A Coop áruház mellett vidámpark, kirakodók és kézműves vásárok, valamint a Kévés Autó-Autócent Kft. autókiállítása is bevonzotta a tömeget.

Az állandó programok mellett számos kísérő programon is részt vehettek az érdeklődők

13 órakor kezdődött a „Jó ebédhez szól a nóta” Kothencz Lalival, mely során egy órán keresztül szórakoztatta a közönséget a legismertebb mulatós- és operettslágerekkel.

Kothencz Lali a legismertebb mulatós- és operettslágerekkel szórakoztatta a közönséget 

Ez a vidám program tökéletes megalapozása volt az ezt követő különleges eseménynek, amely egy menyasszonyi ruha-bemutató volt, By Emese Soós jóvoltából. A baráti összefogás jegyében született ötlet, egy évek óta működő esküvői dekorációs vállalkozás részeként nyitott a By Emese Soós Wedding Room menyasszonyi ruhaszalon, melyből ízelítőt kaphatott a közönség. 13 gyönyörű menyasszonyi ruhát láthattunk, melyet 6 modell mutatott be: Kalapos Gréta, Kurdi Petra, Kurdi Rebeka, Zsikla Anna, Ba Luca és Zsellér Vanessza.

Menyasszonyi ruhabemutató By Emese Soós 

A színvonalas bemutató után Kiskőrös Város Mazsorett csoportjai következtek. Színpadra lépett a Tengerszem, Sarki fény, Orchidea, valamint a Gyöngyszem csoport. Művészeti vezetőik: Gmoser György és Gubacsi Zsófia.

Mazsorett parádé is színesítette a rendezvényt

17 órakor kezdődött a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes fellépése, akik már 47 éve képviselik a szlovák kultúrát. A 25 tagú csoport vezetője Markó Jánosné, művészeti vezetőjük Kővágó Zsolt. A táncosoknak a Kóborzengő Zenekar játszotta a talpalávalót. A táncosok egy órán keresztül ropták a kiskőrösi, györgyfalvi, illetve isaszegi táncokat.

17 órakor kezdődött a Szivárvány Szlovák Táncegyüttes fellépése

A táncegyüttest egy igazán különleges esemény követte. 18 órától minden a fényekről és a divatról szólt, ugyanis Kiskőrösön második alkalommal rendezték meg az ADELINE Fashion Showt, melynek témája a latin karnevál volt. Ehhez hozzájárult 12 női és 8 férfi modell, valamint az igazi latin karnevál hangulathoz: a Szamba Fever Brazil Show látványos, színes produkciója asszisztált.

Az igazi latin karnevál hangulathoz: a Szamba Fever Brazil Show látványos, színes produkciója asszisztált

A divatbemutató alatt a modelleken láthatták az Amnesia, Futureal, Bad BoysBalance Férfi Divatüzlet, Manzetti, illetve a Saxo London által biztosított színes és mutatós ruhadarabokat. A divatbemutatót számos vállalkozó támogatta jelenlétével és segítségével.

A divatbemutatót számos vállalkozó támogatta jelenlétével és segítségével

20:30-kor kezdetét vette a nap fénypontja, a TNT nagykoncertje. A magyar pop-duó, a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején vált igazán népszerűvé. Tagjai Dobrády Ákos és Inti (Zuber Krisztián). Dallamos slágereikkel – mint a „Titkos üzenet” vagy a „Kicsi gesztenye” – generációkat szólítottak meg, és máig a hazai könnyűzene meghatározó alakjai közé tartoznak. Ismert zeneszámaikat a megtelt főtér egy emberként énekelte.

A TNT koncert idejére újra benépesült a főtér 

A nagy sikerű koncert után a Borutcában és a Jet sátorban folytatódott a szüreti mulatság második napja.

Kapcsolódó cikk
Pörögtek a lemezek, szólt a nóta – így bulizott Kiskőrös szombat este
Pörögtek a lemezek, szólt a nóta – így bulizott Kiskőrös szombat este
A péntek esti mulatságot követően szombaton is folytatódott a fergeteges hangulat Kiskőrös belvárosában, a Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok második...

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (376 db kép)
MEGOSZTÁS
Avatar photo
Írta: Tóth Reni