A Kiskőrösi Rendőrkapitányság a középiskolák 11. és 12. osztályos tanulói számára hirdette meg a „Sherlock Junior” játékos bűnügyi vetélkedőt. A versenyre elsősorban olyan diákok jelentkezését várták, akik érdeklődnek a rendőri hivatás iránt és kedvet éreznek arra, hogy kis időre „nyomozók” lehessenek. A versenyre 2025. szeptember 19-én került sor.
A tanulók nagyon élvezték ezt a játékot, hiszen beleláttak, hogy milyen a rendőröknek a munkája, kipróbálták az ujjlenyomat vételt, illetve hogy hogyan fotózzák az embereket.
Az első megállóban egy kihallgatást kellett tartani, ahol egy idős bácsi meséli el hogy elloptak 8 millió forintot, illetve egy karórát. Majd kikérdezték, hogy jár-e hozzá valaki, illetve van-e kamera. Így a kamera felvétel által láthatták a tettest, valamint megtudták, hogy van egy takarító hölgy.

A következő állomáson nyomokat kellett keresni és rögzíteni a „helyszínen”. A harmadik megállónál a gyanúsítottakat kellett kihallgatni, a takarító hölgyet és a férjét.
A negyedik állomáson házkutatást kellett tartaniuk, ahol meg kellett keresni az eltűnt órát, a 8 millió forintot, az eszközt amivel az ajtót feszítették ki, a pólót, amiből a hűtőre szakadt egy kis darab illetve a tettest, aki az asztal alatt bújt meg. Ezután bilincsbe kellett fogni őt.

Végül a 11.B osztály csapata az 1. helyen, míg a 12.B csapata a 2. helyen végzett.
Forrás és képek: Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum Facebook oldala
Fotógaléria:





