Közösségi séta a „BEMegyek a millióba” kampány keretében
Október 2-án ismét megmozdult Kiskőrös, hiszen a Kiskőrösi Bem József Általános Iskola tanulói, pedagógusai és családtagjai közösen sétáltak egy jó ügyért. A „BEMegyek a millióba” elnevezésű kezdeményezés a „Millió lépés az iskoládért” országos kihíváshoz kapcsolódik, amelynek célja, hogy minél több mozgással támogassák az iskolákat a tanulók, a szülők és a helyi közösségek, hiszen értékes nyereményeket kaphatnak a nyertes iskolák.

A Bemes csapat nemcsak a testmozgás örömét hirdeti, hanem egyre komolyabb eredményeket is elér: míg a program elején az iskola a 197. helyen állt országos szinten, jelenleg már a 61. helyen tart — és napról napra közelebb kerül az áhított első 50 közé.

– Amikor csatlakoztunk, az volt a célunk, hogy az iskola közössége minél aktívabb legyen, és közösen érjük el a top 50-et. Mostanra azonban már nemcsak a gyerekek, hanem a szülők, nagyszülők, sőt a keresztszülők és a szomszédok is bekapcsolódtak. Folyamatosan várjuk a csatlakozókat, mindegy hogy hozzánk jársz-e vagy sem, mi szeretnénk ha az egész város összefogna a diákokért.

A „BEMegyek a millióba” nem csupán verseny, hanem közösségi élmény is. A program részeként a Bem Egylet kéthetente szombaton közös sétákat szervez a Záporozó-tó körül, ahol nemcsak a diákok, hanem a város lakói is csatlakozhatnak.

Szeretnénk ezzel egy olyan üzenetet is közvetíteni hogy az egészségünk nagyon fontos! Lehet, hogy egyedül nincsen kedved futni vagy sétálni, de csapatosan sokkal jobb érzés, új kapcsolatokra tehetsz szert, új ismeretségekre, közben duplán jót teszel, hiszen segítesz és mozogsz is. 

A következő séta október 18-án 14:00 órakor lesz, és ahogyan a szervezők hangsúlyozzák: állatbarát iskola lévén a négylábú kedvenceket is szeretettel várják!

A közös séták célja, hogy mindenkit mozgásra ösztönözzenek — hiszen akár séta, futás, biciklizés vagy úszás formájában is gyűjthetők a lépések az alkalmazásban. Azok is hozzátehetik a saját lépéseiket, akik nem viszik magukkal a telefont: a megtett táv manuálisan is rögzíthető.

A csatlakozás egyszerű:
1. töltsd le a Millió lépés applikációt
2. válaszd ki a Kiskőrösi Bem József Általános Iskolát
3. és lépj be bármelyik osztályba — hiszen minden lépés a közösbe számít!

A Bemes közösség már most példát mutat összefogásból, kitartásból és lelkesedésből.

Mert ahogy a kampány mottója is mondja: Minden lépés számít — az egészségért, az iskoláért, egymásért!

Szöveg, fotók: Kiskőrösi Bem József Általános Iskola / Tóth Laura Tünde 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (14 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira