A Kiskőrösi LC utánpótlás csapatai közül az U14-es gárda a korosztályos vármegyei bajnokságok közép csoportjában szerepel. Az együttes október 5-én hazai környezetben lépett pályára a küzdelemsorozat negyedik fordulójában

A kiskőrösi fiatalok jó játékkal nyertek 3-1-re (1-0) a Kiskunhalasi Szilády RFC gárdája ellen: B. Kovács – Turán, Frémer, Torgyik, Csővári, Trepák, Tiricz, Antal, Pivarcsi. Csere: Dubai, Polereczki, Varga R., Kálmándy, Babák. Két olyan csapat találkozott egymással, amelyek a dobogós helyekért harcolnak.

Mindkét gárda játékosai nagyon sokat futottak, így igen küzdelmes mérkőzés alakult ki. A szoros első félidő után a kiskőrösiek a 69. percben Antal Zsombor mesterhármasával már 3-0-ra vezettek. A találkozó hajrájában tudtak szépíteni a kiskunhalasiak, de a hazai győzelem nem forgott veszélyben. A kiskőrösi fiatalok nagyon jól kezdték az őszi szezont, mert mind a három eddig lejátszott mérkőzésüket megnyerték.

Szentgyörgyi Krisztián

Szentgyörgyi Krisztián – Kiskőrösi LC edzője (U14):
-A mérkőzés úgy kezdődött, hogy a bajnokság két veretlen csapata találkozott egymással. Mi a támadó játékot erősítve léptünk pályára. Az egygólos félidei vezetésünk után szerkezetet váltottunk és az egy helyett három támadóval próbáltunk veszélyes akciókat vezetni. A változtatás bejött, hiszen tudtunk újabb két gólt szerezni és megérdemelten nyertünk a találkozón. Nagyon örülök annak, hogy minden labdarúgónknak sok játékpercet tudtam adni. Végig mi tartottuk kézben a mérkőzést és sok olyan elemet láttam viszont a pályán a játékunkban, amelyeket edzéseken gyakorolunk. Nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen egy jó képességű ellenfelet sikerült legyőznünk.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS