Október 22-én este, a nemzeti ünnephez kapcsolódó városi megemlékezést követően, a hagyományokhoz híven átadták a Soltvadkert Városért díjakat. Az elismerés azoknak jár, akik munkájukkal, hivatásukkal, példamutató életükkel sokat tettek a város közösségéért. Idén is olyan személyek részesültek a kitüntetésben, akik emberi és szakmai életútjukkal méltán vívták ki a soltvadkertiek megbecsülését és szeretetét.

 

Dr. Judák József „Soltvadkert Város Díszpolgára” címet kapott.

Harmadik osztályos kisiskolás korában írta le talán először, hogy orvos lesz, mert mindenkit meg akar gyógyítani. Generációk gyógyultak a keze alatt, nem ismert lehetetlent, hívható volt éjjel, nappal, akár szolgálatban volt, akár nem, akár ügyelt, akár nem. Ő dr. Judák József, aki hatvanhat éven át gyógyított. Kit gyógyszerrel, kit tovább utalással, kit szép szóval, türelemmel.

Judák József 1959-ben végzett Szegeden, az orvostudományi egyetemen, majd a katonaságot követően a kiskunhalasi határőrkerületben volt kerületvezető orvos négy éven keresztül. 1963-ban került Tázlárra, egy gyermekkel és a második gyermekükkel várandós feleségével. A helyiek gyorsan befogadták, megszerették és mivel a lakosság kétharmada külterületen élt, gyakran látogatta a tanyavilágot. A több mint hat évtized során rengeteg pácienst gyógyított az akkor még háromezres faluban, ahol 1983-ig rendelt, majd mivel többször is hívták, Soltvadkerten folytatta a munkát, de továbbra is megmaradt tázlári lakosnak.

A vadkerti körzetben mintegy 2400 beteget látott el osztott formában dr. Hirsch Márta doktornővel, aki nem mellesleg nála volt rezidens hallgató, és akivel a világjárványt is nagy odaadással küzdötték végig a többi kolléga mellett. Aki kicsit is ismeri Judák doktort, pontosan tudja, hogy szerény, csendes ember, aki a hivatásának élve, mindig alázattal állt a betegek szolgálatába. Álláspontja szerint az alapellátás a gyógyítás alappillére. Vallja, hogy a háziorvos a legfontosabb szűrő, aki, ha kell gyógyít, ha kell, akkor a megfelelő helyre irányítja a beteget. Két gyermekük közül Róbert állatorvos, Zsolt pedig pedagógus lett. Négy unoka és egy dédunoka aranyozza be életét, sajnos már csak az övét, hiszen harminc éve megözvegyült, de mégsem magányos. Sportegyesületi elnök volt, asztaliteniszezett, évtizedekkel ezelőtt megalapította a tázlári öregfiúk csapatát, melyben hosszú időn át játszott is.  

Judák doktor bármily hihetetlen, 91 éves és idén március 31-én végleg becsukta maga mögött a rendelő ajtaját. Életünk szerves része lett, mosolya, embersége, segítőkészsége biztonságot jelentett minden körülmények között. Munkásságát a vármegyei önkormányzat  „Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért”  díjjal ismerte el 2021-ben. Soltvadkerten az 54 sz. díszpolgári plakettel mondtak köszönetet és végtelen hálásak, hogy életük része lett, hogy mindennapjaik nélkülözhetetlen őreként számíthattak rá. Ma nem csak egy orvost ünneplünk, hanem egy példaképet is.

Szeretettel kívánunk jó pihenést, erőben és egészségben töltött további szép éveket!

Kapcsolódó cikk
Városi kitüntetések, elismerések átadása és 1956-os megemlékezés Soltvadkerten
Városi kitüntetések, elismerések átadása és 1956-os megemlékezés Soltvadkerten
Október 23-a előestéjén tartották meg Soltvadkerten az 1956-os forradalom és szabadságharc 69. évfordulója alkalmából az ünnepi megemlékezést, melyen a helyi...

Szöveg: Soltvadkert Város Önkormányzata
Kép: Beniczki Dávid 

MEGOSZTÁS
Írta: vira