Október 22-én este, a nemzeti ünnephez kapcsolódó városi megemlékezést követően, a hagyományokhoz híven átadták a Soltvadkert városi elismeréseket, melyek azoknak járnak, akik munkájukkal, hivatásukkal, példamutató életükkel sokat tettek a város közösségéért. Idén is olyan személyek részesültek kitüntetésben, akik emberi és szakmai életútjukkal méltán vívták ki a soltvadkertiek megbecsülését és szeretetét.
Mindenki életében kellenek a biztos pontok, amikor érezzük, tudjuk, hogy jó kezekben vagyunk. Hunyadi Klári ilyen biztos pont a soltvadkertiek életében, több mint négy évtizede. A Kiskunfélegyházán született kislányt szinte a karácsonyfa alá tehették, hiszen 1955. december 22-én látta meg a napvilágot. Kiskunmajsán töltötte traumákkal, veszteségekkel terhelt gyermekéveit, korán fel kellett nőnie. Már negyedik osztályos korában mosott, főzött az édesapa nélkül maradt családra. Kiskunhalason járt általános és középiskolába is, majd elvégezte a nővérképzőt. 1974-1980-ig a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban dolgozott, az intenzív osztályon, a sebészeten, majd a belgyógyászaton. 1980-ban férjhez ment, így került Soltvadkertre, ahol két gyermeküket Zoltánt és Róbertet is nevelték. 1986-ban dr. Schwarcz László háziorvos mellett kezdte meg az asszisztensi feladatok ellátását.
Klári szakmai felkészültsége, a betegekhez való mindig pozitív hozzáállása, segítőkészsége, kedvessége, hamar népszerűvé tette a lakosság körében. Több orvos munkáját is segítette, dr. Szimonidesz Mária, dr. Ágai Zoltán, dr. Patkós Róbert, majd 2014-től dr. Légrády Ferenc gyermekorvos mellett segítette a gyógyító munkát. 2024-től és napjainkban is dr. Szlovák Ágnes gyermekorvos számíthat tapasztalatára, tudására. Klári mindig biztos pont volt és maradt a gyógyításban. Neki köszönhető, hogy a betegeknek nem kell vérvételre utazni, hiszen a laboros teendőket is nagy rutinnal látja el. Mindenkihez van kedves szava, és kifinomult humora is sok vidámságot visz a betegek mindennapjaiba. Missziója lett az egészségügy, a betegek szolgálata, mindent alárendel annak, hogy vállalt feladatát maradéktalanul ellássa.
Ebben szerepet kap az a sajátos házigondozás, amit azoknál a betegeknél végez, akik nem tudnak már egy injekcióért a rendelőbe menni, vagy azok a végső stádiumos betegek, akiknek nagy segítséget, lelki támaszt jelent Klári önzetlensége, szakértelme, kedvessége. Ahogy ő fogalmaz, a szívéből egy darab veszik el minden távozóval, de mégsem fogy el, mert erőt ad az új feladat és a támogató, szerető család, a gyermekei és kettő, illetve hamarosan három unokája. Klári mindennapos nagymama, hiszen a gyermekei mellett lakik.
Minden reggel négykor kel, elkészíti a napi útvonaltervet, feladatsort, melyben nagyobb unokájával történő tanulás is szerepel. Törekszik arra, hogy minden lecke kalapos ötöst, azaz csillagos ötöst kapjon. Hunyadi Klári a városért végzett szolgálatban bizony minden nap kalapos ötöst írhat a képzeletbeli ellenőrzőjébe. Soltvadkert város köszöni az áldozatos munkáját és további erőt kíván a nemes feladatok ellátásához!
Forrás: Soltvadkert Város Önkormányzata
Fotó: Beniczki Dávid





