Október 22-én este, a nemzeti ünnephez kapcsolódó városi megemlékezést követően, a hagyományokhoz híven átadták a Soltvadkert Városért díjakat. Az elismerés azoknak jár, akik munkájukkal, hivatásukkal, példamutató életükkel sokat tettek a város közösségéért. Idén is olyan személyek részesültek kitüntetésben, akik emberi és szakmai életútjukkal méltán vívták ki a soltvadkertiek megbecsülését és szeretetét.
Lehoczki Gábor r. zászlós, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, Kiskőrösi Rendőrkapitányság, Soltvadkerti Rendőrőrs kötelekében szolgálatot teljesítő körzeti megbízott elsősorban Tázláron, de gyakran szolgálja a közbiztonságot Soltvadkerten is. 2002-ben szerelt fel a Kiskunhalasi Határőrigazgatóság Bácska Határvadász Század állományába járőrvezetői beosztásba. 2008-ban a Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltég állományába főhatárrendész beosztást kapott. 2011- 2016-ig a Készenléti Rendőrség állományában látott el járőrvezetői feladatokat, majd kérte áthelyezését a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Kiskőrösi Rendőrkapitányság állományába, ahol járőrvezetői beosztásba fogadták. Körzeti megbízotti feladatokat 2018 óta lát el.
Lehoczki Gábor nős, nagycsaládosként három gyermeket nevelnek tázlári otthonukban. Itt felelős a körzeti megbízottakra háruló feladatok ellátásáért is. Gábor empatikus, segítőkész, személyisége alkalmassá tette az iskolarendőri feladatok elvégzésére, amelyet felelősségteljesen végez.
A szolgálata során szerzett terület- és személyismerete, agilitása alapján fiatalabb kollégái előtt példakép, helyi vezetői körökben elismert. Jelentős szerepe van a soltvadkerti rendőrőrs állományának megtartásában, szakmai színvonalának emelésében, a lakosság szimpátiájának, támogatásának elnyerésében, melyet számos az elmúlt években szerzett elismerés is igazol. Közterületi tevékenysége, aktivitása, feladatot kereső hozzáállása, szakmai tapasztalata, személyisége, jelentős mértékben járult hozzá a kapitányság eredményességéhez.
Munkavégzésének legkiemelkedőbb területe a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények közúti ellenőrzések során történő feltárása, amelyet évről-évre megszállottan, fáradhatatlanul folytat. Emellett helyi szinten a migráció elleni küzdelem egyik legaktívabb harcosa is. Az éves viszonylatban 40-50 migráns és a hozzájuk kapcsolódó embercsempészek mélységben történő kiszűrése és elfogása jól mutatja, hogy a munkáját e területen is kimagaslóan végzi. A települések közbiztonsága, a drogterjesztők kiszűrése számára a legfontosabb feladat. A munkája során végzett szűrő-kutató tevékenységének köszönhetően, részinformációk alapján több alkalommal sikerült sorozat betörőket is elfognia.
A fentiekben részletezett, megbízható munkavégzésének, elhivatottságának, példamutatásának eredményeként is a bekövetkezett bűncselekmények száma évről évre csökkenő tendenciát mutat. Soltvadkert város köszöni áldozatos, a város közbiztonságát, a fiatalok biztonságát, életét óvó, gyermekek jövőjét féltő munkáját.
Forrás: Soltvadkert Város Önkormányzata
Kép: Beniczki Dávid





