A Kiskőrösi Wattay Technikumból újabb diákcsoport tért haza élményekkel és szakmai tapasztalatokkal gazdagodva, miután részt vettek a 2025 őszi diák mobilitási ERASMUS+ programban. A tanulók két hetet töltöttek Görögországban, ahol nemcsak a szakmájukhoz kapcsolódó ismereteiket fejleszthették nemzetközi környezetben, hanem idegen nyelvi készségeiket és önállóságukat is próbára tehették. A görögországi tartózkodás alatt szakmai foglalkozások, technológiai bemutatók és kulturális programok váltották egymást, így a résztvevők komplex, sokoldalú élményekkel térhettek vissza Kiskőrösre.
Az iskola beszámolója az utazásról:
2025. november 6-án ismét útra kelt a Wattay 30 diákja az ERASMUS+ program keretén belül.
A hosszú út után a hétvége akklimatizálódással telt, miközben megismerkedtek környezetükkel, valamint kipróbálhatták milyen egy idegen országban eligazodni a boltokban, idegen valutát használni és megértetni magukat angolul. A szervezők ezen kívül kedveskedtek kulturális programokkal is, hiszen egyik nap látogatást tettek Thesszalonikiben, ahol a rossz idő sem tántorította el őket attól, hogy felfedezzék a város különféle látnivalóit.

Másnap Lithocoróba indultak, ahol egy kisebb túra keretében megnézhették Zeusz kádját és alkalom nyílott egy-két szuvenír vásárlására is.
A hétvége után megkezdődtek a szakmai programok. Ennek keretében a gazdálkodás és menedzsment szakmacsoport tanulói a két hét során több alkalommal ellátogattak a Platón iskolába, ahol megismerkedhettek a cégek működésével, önálló projekteket készítettek vállalkozások témakörben. Részt vettek még több előadáson közgazdaság témában, ahol szó volt a két ország gazdaságáról, az adózásról valamint a különböző vállalkozási formákról angol nyelven. Tanulóink szépen vették a kihívásokat, aktívan részt vettek a beszélgetésekben, ügyesen használták nyelvtudásukat a szakmájukhoz kapcsolódó beszélgetésekben is.

Mindeközben az informatika és távközlés valamint a gépész ágazat tanulói a Joist Innovation Parkba utaztak, ahol több izgalmas program is várta őket. Egyik alkalommal az Arduino mikrokontroller platform működésével ismerkedhettek meg, majd csoportmunka keretében elkészítettek egy működőképes kis modellt is. Másik alkalommal a VR szemüvegek működéséről, történetéről és felhasználási lehetőségeiről tanultak, valamint a végén mindenki kipróbálhatta, milyen érzés egy virtuális valóságban mozogni.
Később Larissában a Stem Robotics Academyben tovább mélyíthették programozási ismereteiket. A Python programozási nyelv segítségével saját építésű robotokat programozhattak, melyek a foglalkozás végén megküzdhettek egymással a győzelemért. Részt vettek még honlapkészítéssel kapcsolatos előadáson is, ahol egyéni munka keretében ismerkedtek meg a téma gyakorlati oldalával.
Mindezek mellett a tanulók tovább ismerkedtek az országgal és a kultúrával. Megnézhették Palaios Panteleimonas faluját, ahol betekintést nyertek a helyi kézműves iparba, és egy festői görög kis falu életébe. Egyik nap az egész csapat egy hangulatos hajókiránduláson vett részt, melynek végállomása Trikeri apró szigete. A festői kis halászfaluban lehetőség nyílt sétálni, élvezni a szokatlan jó időt, sőt a bátrabbaknak még fürdésre is volt lehetőségük.

Másik nap elutaztak a Meteórákhoz, ahol megnézhették a mai napig működő Varlam kolostort és gyönyörködhettek a lélegzetelállító kilátásban. Az utazás lezárásaként a szervezők görög esttel is kedveskedtek, ahol görög táncosok tartottak bemutatót és mindenki mulathatott egy jót hazautazás előtt.
Tanulóink élményekkel, kalandokkal és eredményekkel teli két hetet zártak le, mikor november 19-én visszaérkeztek Kiskőrösre.
2025 őszi diák mobilitás
Projekt száma: 2024-1-HU01-KA121-VET-000204559
Helyszín: Görögország
Dátum: 2025. november 6 – 2025. november 19.
Forrás és képek: Kiskunhalasi SZC Kiskőrösi Wattay Technikum
Fotógaléria:





