A Bács-Kiskun és Tolna Vármegyei női I. osztályú kézilabda bajnokságban szereplő Kiskőrösi NKSZSE csapat kiváló teljesítményt nyújtott az őszi szezonban. A nyáron átalakult, sok fiatal játékost szerepeltető kiskőrösiek a bajnokság első felét a harmadik helyen zárták.
Az együttes a 11 csapatos bajnokságban 9 mérkőzésen 6 győzelmet aratott, 1 döntetlent játszott és 2 alkalommal szenvedett vereséget, 281-253-as gólaránnyal, 13 pontot szerezve. Meg kell említeni, hogy a lányok a két vereségüket a Tamási KC és a második helyen álló kalocsai KC együttesétől szenvedték el.

A csapat eredményei az őszi szezonban:
Kiskőrösi NKSZSE – Soltvadkerti TE-BS Plastic 29-22
Kiskőrösi NKSZSE – Kalocsai KC 29-32
Kiskőrösi NKSZSE – Tolna KC 37-21
Tengelic – Kiskőrösi NKSZSE 28-28
Kiskőrösi NKSZSE – Mizse KC 34-32
Tamási KC – Kiskőrösi NKSZSE 29-22
Kiskőrösi NKSZSE – TRD Solt 31-25
Kiskunhalasi UKSC – Kiskőrösi NKSZSE 30-35
Kiskunmajsai KC – Kiskőrösi NKSZSE 34-37

A házi góllövőlista állása:
Németh Indira – 80 gól
Csomor Zsilvia – 61
Tóth Lili – 55
Schiszler Hanna – 18
Zsubori Zsófia – 13
Kornóczi Natália – 13
Lucza Evelin – 12
Ilia Krisztina – 11
László Luca – 10
Fodor Eszter – 3
Baticz Laura – 3
Csóka Larissza – 2

A csapat őszi szezonban nyújtott teljesítményről Czérna János edzőt kérdeztem:
– Milyen reményekkel, hogyan vágtatok neki az új bajnoki szezonnak?
– Nyáron érdekesen alakult a csapat összetétele, mert sok lett a fiatal és kevesebb az idősebb játékos. Ez annyit jelent, hogy 2008-as születésűektől kezdve vannak játékosok a felnőtt keretben és az izsákiakkal segítjük egymás szereplését. Ennek keretében 4-5 serdülőjátékost adtunk az izsákiaknak, ők pedig három 2007-es kézilabdázóval segítik felnőtt csapatunkat. Kihívás volt ez mindenki számára, hogy milyen módon tudunk majd egységes csapat lenni, de úgy tűnik jól működnek a dolgok. Heti két edzéssel készültünk, melyeken nagy számban vettek részt a játékosok.
– Hogyan értékelnéd a csapat őszi szereplését?
– Örömmel mondhatom el, hogy a csapatépítés terén nagyon jól haladunk és egyre összeszokottabban, jobban kézilabdázunk. Természetesen ilyen edzésszámmal csodát nem lehet várni, de a lehetőségeinkhez mérten próbáljuk ebből a legtöbbet kihozni. Most, hogy jöttek az új izsáki lányok és csak heti kettő edzésünk van, megpróbálom az adott keretre szabni a játékot. Próbálom megtalálni mindenkinek az ideális helyét a csapatban, ahol a legjobb teljesítményre képes és ennek alapján építjük fel a taktikánkat. Lehet, hogy elfogult vagyok, de sok mérkőzést ki tudok emelni, amelyeken jó teljesítményt nyújtottunk. Ki kell emelnem a soltvadkertiek elleni szomszédvári rangadót, amelyen hétgólos, magabiztos győzelemmel kezdtük a szezont. Nagyon büszke vagyok a lányokra, hogy a lajosmizseieket szoros csatában győztük le két góllal. A kiskunhalasiakkal mindig nagy rangadókat játszunk, most is egy nehéz mérkőzésen nyertünk ellenük idegenben öt találattal. Fontos mérkőzés volt az utolsó fordulóban a kiskunmajsai mérkőzésünk is, ahova egy igen szűk kerettel tudtunk elutazni, de hoztuk a mérkőzést, amivel a harmadik helyre léptünk fel a tabellán. Amennyiben ránézünk a tabellára, akkor a Tamási és a Kalocsai csapat személyében két nagyon jó gárda van előttünk, akik játékosállományban is kiemelkednek a mezőnyből. A szezon előtt azt mondtam a lányoknak, hogy nincs komolyabb elvárás a csapattal szemben. A cél az, hogy élvezzék a kézilabdát és felszabadultan játsszanak. Tavaly a vármegyei II. osztályban szerepeltük, de azt láttuk, hogy az nem a mi szintünk, annál többre vagyunk képesek. Nagyon örülök, hogy a magasabb osztály ritmusát is fel tudtuk venni és több jó mérkőzésünk is volt. Úgy gondolom, hogy mi egy nagyon fiatal középcsapat vagyunk, de az őszi szezonban a lányok túlteljesítették a várakozásokat. Azt nem tudom, hogy mennyire élvezik a játékot. Nem biztos, hogy minden meccset élveznek minden pillanatban, de pontokban megvagyunk. Úgy gondolom ez most már kellő önbizalmat is ad nekik. Egyre jobban összekovácsoltak az izsáki lányok a kiskőrösiekkel és úgy érzem ez a játékunkban is látszik. A bajnokságnak 14 fős kerettel vágtunk neki és az már most látszik, hogy létszámban kevesen vagyunk és nehéz összehozni, hogy a találkozókra legalább 10-en meglegyünk. Vannak sérülések, hiányzók, további egyéb okok, így az elért eredményeink értékét növeli, hogy ilyen szűk kerettel értük el ezt.
– Hogy alakul a csapat téli programja?
– Karácsonyig még edzettünk, most kéthetes megérdemelt pihenő vár mindenkire. Téli felkészülésünket már január elején elkezdjük, mert január 31-én már Szekszárdon játszunk bajnoki mérkőzést. A téli felkészülés során is marad a heti két edzésünk, a játékoskeretben változások nem várhatók.





