A soltvadkerti Kossuth Lajos Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola volt a vendéglátó intézménye annak a pedagógus szakmai fórumnak, melyet a Belügyminisztérium pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszteri biztosa, neveléstudományi kutató, dr. Balaton Katalin elnökölt, mint az országos Mentorhálózat ötletgazdája és amelyen 30 Bács-Kiskun vármegyei iskolaigazgató vett részt.

Udvarhelyi Attila házigazdával beszélgetett Nagy Melinda a rendkívüli esemény kapcsán.

– Hogyan került Ön ebbe a mentorhálózatba?

Dr. Balatoni Katalin kezdeményezésére minden vármegyében igazgatói mentorhálózat kiépítésére került sor a 2025/2026-os tanév elején. A miniszterelnöki kabinetiroda felhívására a különböző fenntartók (tankerületek, egyházak) javasoltak igazgatókat a mentorhálózatba, majd maga a kabinetiroda egy meghatározott szempontsor alapján vármegyénként először 5-5 igazgatót jelölt ki, és kért fel augusztusban mentorigazgatónak, akik a saját innovációikat, eredményeiket bemutatva, közvetítve koordinálják a mentorhálózat munkáját. A Magyarországi Evangélikus Egyház javaslatára, a kabinetiroda felkérését elfogadva lettem tagja ennek az 5 fős csapatnak. Nagyon megtisztelőnek éreztem a felkérést, hogy ilyen magas szinten számítanak a közreműködésemre, mellyel a soltvadkerti iskola sikeressége is elismerésre került. A 21 évnyi igazgatói tapasztalatom, valamint intézményünk céljai, törekvései alapján úgy éreztem, ebből sokat profitálhatunk, együtt mint a soltvadkerti pedagógus közösség is, és személy szerint, mint intézményvezető, én is. Így elvállaltam a munkát. A mi vármegyénkben érdekes módon mindannyian általános iskolai igazgatók vagyunk, az izsáki, a félegyházi, kalocsai és kiskunhalasi kollégákkal mentoráljuk a vármegyei oktatási intézményeit.

– Miből állt az eddigi munkájuk?

Szeptember hónapban vármegyénként további 25 fő iskolaigazgató kapott még felkérést a mantorhálózatban való részvételre. Az októberi kecskeméti nyitórendezvényen tisztázódott, hogy az 5 fő mentorigazgató feladata összefogni, irányítani a tartalmi munkát, amelyet majd közösen kell kialakítani, kidolgozni. A most kiépülő igazgatói hálózatnak egyedisége, hogy átöleli az egész vármegyét, az alapfokú és középfokú iskolák minden típusa, s az állami iskolák mellett az egyházi fenntartású iskolák is képviseltetik magukat. Az oktatás-nevelés feladatairól, nehézségeiről igazán széles spektrumban szerezhetünk rálátást.

Nagyon jónak tartom, hogy nem „felülről” köteleznek valami újat kitalálni, felépíteni, hanem szabad gondolatok áramolhatnak a rendszerben. Most dolgozzuk ki az együttműködés lehetőségeit, határait, szükségszerűségét. Korábban Izsákon találkoztunk, szintén egy hasonló bemutatkozás erejéig, mint ami, nálunk zajlott január első hetében. Nagyon frappáns ötletekkel inspirálódunk, remek pedagógus-gárdákkal ismerkedünk meg, ami kiválóan segíti a tapasztalatcseréket, építi a kapcsolatrendszerünket.

– Az Önök iskolája egy kiválóan felszerelt intézmény, büszkék lehetnek rá. Számtalan területen vannak kimagasló eredményeik. Korábban írtunk már a Sakk-palota programról, a természettudományos szakköreikről, a Boldog Iskola projektről, a „világjáró” Erasmus programjukról, és még hosszasan sorolhatnám. Most melyik arcukat mutatták meg a látogatóknak?

Valóban mindent megteszünk, hogy gyermekeink jól érezzék magukat az iskola falain belül. Rengeteg programmal tesszük élhetőbbé, élményszerűbbé a tanulást és a nevelést is. Először is körbevezettük a vendégeket az iskolában, hogy személyesen is megtapasztalhassák azt, amit egy rövid videóban is bemutattunk, az iskolánk sokszínűségét: a művészetoktatást, a sporttagozatot, a konyhánkat, az asztalos-műhelyünket, a konyhakertet, a klímás, digitális táblákkal ellátott tantermeket, a közel 50 darab egyforma kerékpárunkat, a tavaly átadott felújított játszóterünket. Rövid előadások keretében a Sakk-palota programmal ismertettük meg a vendégeket, valamint a természettudományos projektekről kaptak egy betekintést. Előbbit Judák-Vass Anikótól, utóbbit Dudásné Kovács Erikától, aki a téli szünet alatt kapta meg mestertanári fokozatát, és az idei tanévtől ő lett az evangélikus iskolák természettudományos tantárgygondozója is. A tehetséggondozás mellett kellően nagy figyelmet szentelünk a tanulási nehézséggel küzdőkre is. Saját gyógypedagógusaink vannak, saját logopédus, amit kevés iskola mondhat magáról. Hollós Ágnes főigazgató-helyettes az SNI-BTMN-es diákok felzárkóztatásáról tartott tájékoztatást. A sort Szűcsné Martin Erika angol tanár zárta, aki az idegennyelvi tanulás vadkerti jellegét ismertette: az iskola tanárai és diákjai ugyanis az utóbbi 15 évben Európa legtöbb nagyvárosában részt vettek angol illetve német kurzusokon, több százezer eurós támogatással. Azt, hogy mely országokban jártak, mely kultúrákkal ismerkedhettek meg nevelőink és diákjaink, azt az iskola folyosóját egy hatalmas fából készült térképen mutatjuk meg a nagyvilágnak, piros kitűzők sora mutatja a nevelés sokszínűségét, a tapasztalatcserék fontosságát, kultúrák keveredését.

Dudásné Kovács Erika – természettudományos tehetséggondozás

– Ön miről mesélt a hallgatóságnak?

Mint intézményvezető, elmondhatom, büszke vagyok iskolánk sokszínűségére. Emögött komoly évtizedek munkája lapul. Hiába lennének a tárgyi feltételek adottak, ha nincs egy innovatív társaság, aki hasznosítja is a javakat.  Ebben a szakmában sosem lehet hátradőlni. Mindig vannak újabb és újabb kihívások. A digitális világ, a mesterséges intelligencia, az olvasás háttérbe szorulása. Egyre több a sérült képességekkel rendelkező gyerek. Sokkal másabb módszereket kíván a nevelésük. Hiába képezzük magunkat külföldi kurzusokon, ha nem tudjuk itthon kamatoztatni a tudást. Ezért – véleményem szerint – meg kell hallgatni másokat is, ők hogyan csinálják, ők hogyan oldják meg a sorozatos magatartási problémákat, a figyelemzavart, a türelmetlenséget, az egymás iránti tisztelet elvesztését. Nagyon fontosnak tartom a komplexitást, a gyermekek komplex módon történő sokoldalú fejlesztését, amit nagyban segít, ha olyan szerteágazó kapcsolatrendszerrel rendelkezünk, amelyek a tanulók képzését, nevelését segítik. Ennek érdekében bővítettük és bővítjük a szakmai kapcsolatainkat. Nyitottunk a szomszédok felé. A kiskőrösi EGYMI -vel szorosabbra vettük a kapcsolatot. Most már a tőlük átvett Békés Iskola Programot tanuljuk a nevelőkkel, és mielőbb szeretnénk is a gyakorlatban alkalmazni, mert láttuk, hasonló gondokkal küzdenek ők is, mint mi, és sok jó ötletük van a megoldásra.

Természetesen a továbbtanulásról, pályaorientációról sem feledkezhetünk meg, az ő érdekükben szorosabb kapcsolatot ápolunk Wattay Technikum és Szakképző Iskolával. Egy olyan programot dolgoztunk ki közösen, melyben az 5-8. évfolyamosok meghatározott tematika szerint vesznek részt foglalkozásokon, szakmai bemutatókon a kiskőrösi tanműhelyben, iskolában, illetve a technikum szakoktatói tartanak tanórákat és szakköri foglalkozásokat (lego robotika, 3D-s nyomtató használata) Soltvadkerten.

Hasonlóan gyümölcsöző a kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Általános Iskola és Gimnáziummal fennálló szakmai együttműködés – egyházi szakmai találkozók, tanulmányi versenyek -, melyet folyamatosan mélyítünk.

Ez a mentorprogram ennek a kapcsolati tőkének a bővüléséhez segít hozzá.

– Hol fognak legközelebb találkozni a mentorok és igazgatók?

A következő állomás a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskolában lesz. Az előzetes tervek szerint a központi téma a mesterséges intelligencia oktatásra történő hatásáról, jelenlegi és várható felhasználásáról, hatásairól fog szólni.

Forrás és képek: Nagy Melinda

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (6 db kép)
MEGOSZTÁS
Írta: vira