Miniszterelnöki és miniszteri elismeréseket nyújtott át Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a nemzetközi diákolimpiákon kimagasló teljesítményt felmutató tanulóknak, illetve az őket felkészítő pedagógusoknak január 30-án a Belügyminisztériumban.
Magyarország Kormánya a Nemzetközi Tudományos Diákolimpiákon kimagasló eredményt elért diákokat minden évben miniszterelnöki és miniszteri elismerések adományozásával ismeri el. Soha nemzetközi diákolimpiákon annál több érmet magyar diákok nem hoztak haza, nem nyertek el, mint a múlt évben: 7 aranyérmet, 14 ezüstöt és 15 bronzérmet – emelte ki az államtitkár az elismerésben részesülő diákok, a csapatvezetők, a felkészítő tanárok és a támogató szakmai szervezetek képviselői előtt mondott ünnepi beszédében.
„A magyar nemzetnek jelenleg Önök, ti vagytok a vagyonai. Az a tudás, az a kimagasló tudás, ami világszerte is megállja a helyét. Gratulálunk mindnyájatoknak, nektek is, akik ott voltatok, akik részt vettetek ezeken a versenyeken, a felkészítő tanáraitoknak is, a tehetségprogramban résztvevő oktatóknak is, hiszen ez közös siker” – fogalmazott Rétvári Bence. Az államtitkár elmondta: az iskolának nagyon sokféle funkciója van, egyebek között a pályaorientáció, a társadalmi különbségek csökkentése, illetve a tehetséggondozás. Ezért a magyar iskolák arra törekszenek, hogy mindenkiben találják meg, miben tehetséges. Éppen erről szól a Nemzeti Tehetségprogram, amely segít a tanároknak megtalálni és felkarolni a tehetségeket, mert a emberek tudása jelenthet egy 10 milliós ország, egy 15 milliós nemzet számára kitörési pontot – hangoztatta. Az államtitkár a továbbiakban fontosnak nevezte a hátrányos helyzetűek támogatását is, ugyanis vannak sokan, akik nem kapják meg az otthoni támogatást. Ezért fontos, hogy az új pedagógus életpályamodell keretében 20 százalékkal magasabb fizetést kapnak azok a pedagógusok, akik olyan járásban dolgoznak, ahol sok a hátrányos helyzetű gyermek. Ez lehet a magyar siker egyik receptje – mondta.

Miniszterelnöki, illetve miniszteri elismerésekben részesült a 2025. évi Nemzetközi Biológiai, Csillagászati és Asztrofizikai, Filozófiai, Fizikai, Földrajzi, Informatikai, Kémiai, Közép-Európai Informatikai, Matematikai és Nyelvészeti Diákolimpiákon eredményesen szereplő 102 diák és felkészítő tanáraik. Az elismerésben részesültek névsora itt érhető el.
ORBÁN VIKTOR,
MAGYARORSZÁG MINISZTERELNÖKE
EGYÉVES MINISZTERELNÖKI ÖSZTÖNDÍJ ADOMÁNYOZÁSÁRÓL
SZÓLÓ ELISMERÉSBEN RÉSZESÍTETTE
A 2025. ÉVI NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS DIÁKOLIMPIÁKON ELÉRT
BIOLÓGIAI BRONZÉRME ELISMERÉSÉÜL
KERTAI MÁRTONT
a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium volt tanulóját.
Szeretettel gratulálunk a rangos elismeréshez!
Forrás: Belügyminisztérium / MTI / 2026. 01. 30. (https://kormany.hu)
A kiemelt képen jobbról az első sorban a második: Kertai Márton (forrás: Dr. Maruzsa Zoltán fb oldal)





