2026. február 24-én a Kiskőrösi EGYMI immár kilencedik alkalommal csatlakozott a Magyar Paralimpiai Bizottság és a FODISZ „Magyar Parasport Napja – Lélekmozgató” elnevezésű kezdeményezéséhez. A program célja a fogyatékossággal élők sportjának népszerűsítése, a szemléletformálás és a társadalmi integráció elősegítése. Idén már több, mint 600 intézmény vett részt az eseményen.
Az esemény díszvendégét Kuti Zoltán konferálta fel: a megtisztelő címet idén Berta Somogyi Attila viselte, aki személyes történetével nyitotta meg a rendezvényt. Élettörténete egyszerre megható és inspiráló. Attila fiatal felnőttként a mentőszolgálat hivatását választotta. 19 éves korában egy motorbaleset gyökeresen megváltoztatta az életét: a baleset következtében lebénult és kerekesszékbe került. Az ezt követő négy évben visszavonultan élt. A fordulópontot barátnője egyik ismerőse hozta el, aki rávette, hogy közösen, kerekesszékkel induljanak útnak Kalocsáról Foktőre. Ez az élmény újra megnyitotta számára a világot. Nem sokkal később egy segítőkész ismerősének köszönhetően kapott egy kézzel hajtható handbike-ot, amely még több szabadságot adott neki, és tovább tágította a lehetőségeit.

Hálával beszélt arról is, hogy szerető családban élhet: 19 éves fia Dániában tanul, akire nagyon büszke. Fontos számára, hogy a fiatalokat mozgásra és sportolásra ösztönözze. Kézi vezérlésű autót vezet, önálló életet él, és amikor ideje, valamint az időjárás is engedi, szívesen tölti idejét a szabadban, handbike-kal tekerve. Emellett közel tíz éve civil autófelderítéssel is foglalkozik, ezzel is segítve a hatóságok munkáját.
A sport új irányt és célt adott az életének, következő nagy kihívása az októberi SPAR Budapest Maraton lesz. Addig is több rendezvényen is találkozhatunk vele, többek között a júliusban megrendezésre kerülő Trizoli Jótifuti Egyesület eseményén.
A gyermekeknek szóló üzenete hűen tükrözi világszemléletét és személyiségét:
„Sokat mosolyogjatok, és szeressetek élni.”
Az esemény következő felszólalójaként Schaffer István főigazgató köszöntötte a közönséget és Berta Somogyi Attilát, majd az alábbi gondolatokat osztotta meg: „Nagyon fontos a testi-lelki egészségünk, és a testi egészség fenntartásában nagyon fontos szerepe van a sportnak. Úgy gondolom, hogy Berta Somogyi Attila élő bizonyíték arra, hogyha valakinek van valamilyen sérülése – ami lehet akár szerzett, akár vele született – az ne tántorítsa el attól, hogy a sportban, a sport segítségével teljes életet éljen.”

Ezt követően ismét Kuti Zoltán lépett a mikrofonhoz, ismertette a nap programját, és arra biztatta a jelenlévőket, hogy próbálják ki, milyen kihívásokkal jár a kerekesszékes közlekedés.
A diákok és pedagógusok sor- és váltóversenyeken próbálhatták ki, milyen nehézségekkel jár az akadályok leküzdése kerekesszékben. A résztvevők Attilával is összemérhették tudásukat, aki végig biztatással és lelkesítéssel segítette a versenyzőket.

A látás hiányának megtapasztalására a vakfoci adott lehetőséget: a gyerekek egy úgynevezett „csörgőlabdát” gurítottak két, bekötött szemű kapus felé, akiknek kizárólag a hallásukra hagyatkozva kellett hárítaniuk a lövéseket, figyelve, honnan érkezik a labda.

Délután ülőröplabda-mérkőzést is rendeztek, amelyen tanárok és diákok mérkőztek meg egymással. A nap folyamán párhuzamos programként az osztálytermekben para osztályfőnöki órák zajlottak, amelyek a parasportokkal és a fogyatékossággal élők világával ismertették meg a tanulókat.
A hét folyamán a felső tagozatos diákok a parafekvenyomást is kipróbálhatják. Emellett a gyermekeknek egész héten lehetőségük nyílik rajzok és montázsok készítésére, amiben megoszthatják tapasztalataikat a környezetükben fogyatékkal élőkről.
A képgaléria az ülőröplabda-mérkőzés képeit nem tartalmazza.
Fotógaléria:





