A kiskőrösi Petőfi Sándor Művelődési Központban került megrendezésre március 20-án a XXX. Kadarka Nemzetközi Nagydíj Borverseny. Összesen 60 minta került a bíráló bizottságok poharaiba.
A esemény ünnepélyes megnyitója alkalmával a nap narrátora Supka Éva köszöntötte a megjelenteket. A program elején a Kiskőrös TV által készített kisfilmet tekinthették meg a jelenlévők, mely a nagy hagyományokra visszanyúló borverseny első éveit elevenítette fel.

A megnyitó során beszédet mondott Domonyi László polgármester, Font Sándor országgyűlési képviselő, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke, a rendezvény fővédnöke, valamint Prof. dr. Sárdy Diána a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem (MATE) Szőlészeti és Borászati Intézet Igazgatója, a Magyar Borakadémia elnöke, a rendezvény szakmai fővédnöke.

Az eseményen Domonyi László polgármester elismerő oklevelek átadásával köszönte meg azok munkáját, akik három évtizeden át a borászat, az ágazat, a kadarka iránt elhivatott, fáradhatatlan munkával létrehozták, szervezték ezt a versenyt, a kadarka, mint tradicianális szőlőfajta hagyományát: Kósa Gyula – a kadarka nemzetközi borverseny ötletgazdája, Csengődi István – a kadarka nemzetközi borverseny éveken keresztül az István Borházban zajlott, Csengődi Éva – a szervezőmunkában és a versenyek lebonyolításában volt elévülhetetlen szerepe, Filus János – szakértelme, borász hallagatói segítsége jelentős szerepet játszik a rendezvény nívós megrendezéséhez, Béleczki Mihály – támogató munkájáért a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend nagymestereként, Hetényi József – a borverseny rendszeres támogtásáért, kitartó munkájáért, Keresztes József a Kunsági Borvidék nyugalmazott főtitkára és Kisari István a Duna Borrégió Szőlészek és Borászok Egyesülete titkára szakmai munkájáért.

A megnyitó ünnepség alkalmával zenei műsor is színesítette a programot. A Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola diákja Molnár Krisztián (tenorszaxofon) Joplin „Ragtime” című művét adta elő (felkészítő tanára: Gmoser István), zongorán kísérte Magyarné Szenáky Tünde, valamint Aszódi Gergőtől (ének és gitár) Alex Warren „Catsh my breath” című dalát hallhatták (felkészítő tanára: Csővári Csilla).

Ezt követően a Petőfi Sándor Művelődési Központ kameratermében „A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának intézkedései az aranyszínű sárgaság fitoplazma elleni küzdelemben” címmel Járvás Mónika, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkár helyettese, majd „A klímaváltozás hatása a kunsági szőlő és bor ágazatra” címmel, Dr. Vasárus Gábor geográfus, ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézete részéről hallhattak előadást az érdeklődők.

A versenyre összesen 60 minta érkezett, melyek közül 2 fehér, 2 fehér pezsgő, 6 rozé, 1 rozé pezsgő, 9 siller és 40 vörös volt.

A borokat és a benevezett pezsgőket több szakmai bizottság pontozta.
A borverseny szakmai fővédnöke: Nyitrainé Dr. Sárdy Diána Ágnes, a MATE
Szölészeti Borászati Intézet Campus Főigazgatója
A csúcsbizottság elnöke: Dr. Kállay Miklós, a MATE emeritus professzora

A csúcsbizottság tagjai:
Nyitrainé Dr. Sárdy Diána Ágnes, a MATE Szőlészeti Borászati Intézet Campus Főigazgatója
Járvás Mónika, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Főtitkárhelyettese
Ba Amina, a Kiskörösi Gondűző Borlovagrend borkirálynöje
Dr. Oláh Róbert, a MATE Kecskeméti Szőlészeti Borászati Kutatóintézet igazgató helyettese
Madaras Zoltán, PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet elnöke
Kovács Róbert, a Magyarországi Borrendek Országos Szövetségének elnöke

Bizottsági elnökök:
I. Kunszeri Miklós Péter nyugalmazott borászati főfelügyelő
Dr. Erőss János
Máté Béla
Sztanev Bertalan
Mátyus Imre
Kovács Pál
Bodor Martin

II. Jekl Béla villányi borász
Tarsoly József
Kunföldi Pál
Szabó Attila
Wolf Sándor
ifj. Szentpéteri Attila
Csúcsbor kiválasztók:
Nyitrainé Dr. Sárdy Diána
Dr. Kállay Miklós
Járvás Mónika
Kunszeri Miklós Péter
Jekl Béla

A segítők:
Filus János és tanítványai – Viczián Kinga, Baltás Botond, Fittmann János, Nagy Máté, valamint a Gondüző Borlovagrend tagjai és a művelődési központ dolgozói voltak.
A XXX. Kadarka Nemzetközi Nagydíj végén a minták közül 19 arany, 26 ezüst, 13 bronz minősítést kapott és 2 oklevél elismerésben részesült.

A verseny végén a különdíjak Gmoser István alpolgármester, valamint a szervezők részéről Filus János, Kovács Enikő, Pethő Attila, Csengődi István, Béleczki Mihály és Hetényi József adták át.

Eredmények:
I. Legszebb Kadarka – Kadarka Nagydíj:
Döbrögecz Szőlőbirtok Kft. (Kunság, 2025 Kadarka)
II. Legszebb Kadarka – Mészáros Pál Borház és Pince (Szekszárd, 2023 Mészikadar)
III. Legszebb Kadarka – Csanádi Szőlőbirtok (Hajós-Baja, 2025 Kadarka)
Aranyérmes Kadarka pezsgő – Szentpéteri Borpince (Kunság, 2023 Brut Kadarka tradicionális rozé pezsgő), Kiskőrös város különdíja

Legszebb Kiskőrösi Kadarka – István Borház (Kiskőrös, 2013, Kadarka), Kiskőrös Város Polgármestere, Domonyi László különdíja
Legjobb Kadarka Sillerbor – Hetényi Pincészet, Ballószög (Kerekegyháza, 2025 Kadarka siller)
Legszebb cuvée bor – Schieber Borászat, Szekszárd Baranya-völgy (Kékfrankos – Kadarka – Cabernet Savignon – Merlot cuvée), plakett István Borház Kft. – Csengődi István különdíja

Legszebb Kadarkát előállító tanuló – Viczián Kinga, Kiskőrösi KEVI középiskolájának tanulója (Kunság, 2025 Kadarka cuvée), Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend különdíja
Legszebb határon túli Kadarka – MR Vinogradi, Szabadkai-Horgosi Homokvidék (2020 Kadarka), 500 db Kadarka európai gyökeres vessző, Hetény Családi Szőlőiskola, Hetényi József tulajdonos különdíja

Tóth Ferenc 87 éves egri borász a kezdetek óta rendszeres résztvevője a versenynek, aki elismerésül emlékkönyvet és egy serleget vehetett át Filus Jánostól.
Fotógaléria:





