A vármegyei U19-es labdarúgó bajnokságok közép csoportjában április 25-én szomszédvári rangadót játszottak. Ezen a napon a Kiskőrösi LC gárdája a Soltvadkerti TE Soltút együttesét látta vendégül és a hazai fiatalaok kétgólos győzelmet arattak.
Kiskőrösi LC – Soltvadkerti TE Soltút 2-0 (0-0)

Kiskőrösi LC: Brada – Rohoska, Solymosi, Meskó (Ambrus), Csík, Simon (Herman E.), Mádai, Csatlós (Rigó), B. Kovács, Jáger, Litauszki.

Soltvadkerti TE Soltút: Ritter – Ürmösi (Nyeste), Horváth M., Schöffer, Rusu, Hachbold, Farkas Bálint, Farkas Barna, Frittmann Á., Németh K., Frittmann J.

A találkozó elejétől kezdve mezőnyfölényben játszottak a hazaiak, a soltvadkertiek pedig csak néhány kontratámadást tudtak vezetni. Az első félidőben már lehetett volna a helyzetek alapján több gólos a hazai vezetés, da a kiskőrösiek kapufáig és nagy helyzetekig tudtak csak eljutni. A második félidőben is többet és veszélyesebben támadtak a kiskőrösiek. A hazaiak egy szép támadás végén az 54. percben szerezték meg a vezetést Csatlós László találatával, a 70. percben pedig Simon Kornél góljával kialakult a 2-0-ás végeredmény. A találkozót megérdemelten nyerték a kiskőrösiek, akik ezzel a győzelemmel a harmadik helyen állnak a tabellán 15 mérkőzés lejátszását követően, a soltvadkertiek pedig a hatodikok.

Sinkó Dorián – Kiskőrösi LC edzője:
-A sérülések és az egyéb okok miatt hiányzók nélkül most egy szűkebb kerettel tudtunk kiállni a mérkőzésre. A szezon végére nagyon elfogytunk és ilyen esetekben látszik, hogy milyen jó, hogy 20 fős kerettel vágtunk neki a bajnokságnak. Ősszel Soltvadkerten úgy kaptunk ki, hogy a szezon leggyengébb teljesítményét nyújtottuk, így azért a vereségért most szerettünk volna visszavágni az ellenfelünknek. Úgy gondolom, hogy ma nem volt kérdés ki nyerni meg ezt a találkozót. Nem csak sok helyzetet dolgoztunk ki, de játékban is végig mi voltunk fölényben, az ellenfelünknek pedig csak néhány próbálkozása volt a kapunkra. Az első félidőben is megvoltak a helyzeteink, de azokból csak a második játékrészben tudtunk a kapuba találni. Amennyiben a helyzetkihasználásunk javulna, akkor jóval eredményesebbek lehetnénk. Ezzel a győzelmünkkel bebiztosítottuk a harmadik helyünket a tabellán és már most biztos, hogy a dobogón zárunk.

Tóth Árpád – Soltvadkerti TE Soltút edzője:
-Tudtuk, hogy ma egy rangadót játszunk és ennek szellemében készültünk a mérkőzésre. Felhívtam a fiúk figyelmét, hogy próbáljunk minél kevesebb hibával játszani, de sajnos ez nem mindig sikerült. Kicsit enerváltak voltunk és játékban kevesebbet nyújtottunk, mint amit vártam. A hibáinkat sajnos a kiskőrösiek könyörtelenül kihasználták, így csak gratulálni tudunk a győzelmükhöz. Sajnos a keretünkből többen hiányoztak, így kicsit létszámhiányosan tudtunk kiállni. Nehezíti a helyzetünket, hogy a csapatból többen dolgoznak már és így ezzel a kerettel csak heti egy alkalommal tudunk edzeni.
Fotógaléria:





