A vármegyei I. osztályú labdarúgó bajnokság 25. fordulójában, április 26-án a Kiskőrösi LC hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi együttes a sereghajtó Csólyospálos gárdáját látta vendégül, akik ellen két gólos győzelmet arattak.

Kiskőrösi LC – Csólyospálos 2-0 (0-0)

A Kiskőrösi LC csapata

Kiskőrösi LC: Pszota – Gémesi (Dulai), Ludányi, Vén, Albert (Karf), Szedmák, Budai (Pekker), Csáki, Patai, Torgyik, Váradi (Szabó D.).

A Csólyospálos csapata

Csólyospálos: Andóczi-Balog – Répás, Gera, Sipos, Kovács K., Patyi, Magyar, Tóth D., Törőcsik, Szabó B., Hegedűs (Harkai P.).

Az első félidő meddő kiskőrösi mezőnyfölényt hozott, a hazaiak többet birtokolták a labdát, de kapura nem igazán tudtak veszélyesek lenni. A csólyospálosiak visszahúzódtak a saját térfelükre és csak néhány kontratámadással próbáltak veszélyt teremteni a hazai kapu előtt. Az első helyzetet a 32. percben jegyezhettük fel, amikor a vendégek játékosa Szabó Bence bal oldali lövését éles szögből védte nagy bravúrral Pszota Csongor. A 37. percben a kiskőrösi Vén Balázs passza után Szedmák Roland került helyzetbe, de mintegy hat méterről a jobb oldali kapufa mellé lőtte a labdát. A 38. percben a vendégek kerültek helyzetbe, amikor Sipos József két védőn verekedte át magát, de tiszta helyzetben a jobb oldali kapufa mellé lőtte a labdát. A második félidő, ha lehet még nagyobb hazai fölénnyel kezdődött. A kiskőrösi csapat beszorította ellenfelét a saját térfelére, és a csólyospálosiak sokszor még a felező vonalon sem igen tudtak túllépni. A nagy kiskőrösi mezőnyfölény Budai Áron bal oldali szöglete után hozott gólt, amikor a kapu elé ívelt labdáját, követően a hosszú oldalon érkező Szedmák Roland szerezte meg a hazaiaknak a vezetést az 57. percben. A mérkőzés végeredménye a 63. percben alakult ki, amikor szintén Budai Áron végezhetett el bal oldalról szögletet, és a rövid oldalon Hegedűs Balázs a vendégek játékosa ért fejjel a labdába, róla pedig a saját kapujába pattant a labda (2-0), így egy öngóllal növelte előnyét a kiskőrösi együttes. A mérkőzés hátralévő részében a kiskőrösiek kapufát lőttek. Több nagy gólszerzési lehetősége is volt a hazai csapatnak, de azokat már nem sikerült értékesíteniük. A mérkőzés képe alapján a kiskőrösi együttes akár 4-5 góllal is nyerhetett volna, a második félidőben kialakított sok helyzete alapján, azonban két szögletből szerzett találattal tudták eldönteni a mérkőzést és megérdemelten tartották otthon a három bajnoki pontot.

Ezzel az eredménnyel a kiskőrösi csapat 25 mérkőzés lejátszását követően a 14. helyen áll a bajnoki tabellán 19 ponttal, a Csólyospálos pedig a sereghajtó 16. helyen áll 7 ponttal.

Kirchner Ferenc
Kirchner Ferenc – Kiskőrösi LC edzője:

– A legfontosabb volt a mai napon három pont megszerzése. Mindkét csapat nagyon sok hibával játszott, de úgy gondolom, hogy játékban ebből a mérkőzésből többet is kihozhattunk volna. A második félidőben is volt sok eladott labdánk, de visszatámadtuk és gyorsan visszaszereztük, így végig mi voltunk mezőnyfölényben. Tudtunk gólokat is szerezni és a sok helyzetünk alapján akár jóval nagyobb arányban is nyerhettünk volna. Ki kell emelnem, hogy az őszi teljesítményhez képest a csapat védekezése jelentősen feljavult és ennek is köszönhető, hogy a tavasszal már több mérkőzést megnyertünk és döntetleneket játszottunk. Egy rutintalan, fiatal csapatunk van, helyiekből áll nagyrészt, ami megbecsülendő. Azt gondolom, hogy a srácok fognak még fejlődni a továbbiakban.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (43 db kép)
MEGOSZTÁS