
A vármegyei U14-es labdarúgó bajnokságok közép csoportjában szereplő Kiskőrösi LC U14-es gárdája május 2-án hazai környezetben lépett pályára. A kiskőrösi fiatalok a bajnokság 17. fordulójában a Kiskunmajsa FC gárdáját látták vendégül.
A kiskőrösi együttes egy szoros első játékrész után 6-3 (1-2) arányú vereséget szenvedett a kiskunmajsaiaktól: Dubai – Turán, Pivarcsi, Szentgyörgyi, Frémer, Torgyik, Dudás, Nagy G., Városi. Csere: Varga R., Kothencz, Tiricz.

A kiskőrösi csapat számára ez volt az utolsó bajnoki mérkőzés ebben a szezonban. Az első játékrész nagy küzdelmet hozott, mely során a kiskunmajsaiak szereztek vezetést a 12. percben Bodri Marcell találatával (0-1). A hazaiak a 33. percben tudtak egyenlíteni Dudás Adrián góljával (1-1). Az első játékrész végén Bodri Marcell újabb találatával ismét a kiskunmajsaiaknál volt az előny (1-2).
A szünet után nem sokkal, a 43. percben egy védelmi hibát kihasználva a vendégek tudtak újabb gól szerezni Lakatos-Szögi Zoltán révén (1-3). A nagy akarással játszó kiskőrösiek a 47. percben Dudás Adrián szép góljával visszajöttek a mérkőzésbe (2-3), de a kiskunmajsai Lakatos-Szögi Zoltán 55. (2-4) és 69. percben (2-5) szerzett találataival eldőlt a mérkőzés. A találkozó hajrájában még a kiskőrösi Kothencz Attila lőtt távolról egy szép gólt, amivel kialakult a 3-6-os végeredmény.

Ezzel az eredménnyel a kiskőrösi csapat az 5. helyen zárta a bajnokságot 27 ponttal.

Szentgyörgyi Krisztián – Kiskőrösi LC edzője:
– Korábban már többször is elmondtam, hogy kevesen vagyunk ebben a korosztályban, így a fiatalabb csapatainkból kell felhoznunk játékosokat. Azt láthattuk ma is, hogy Kiskunmajsán jó munka folyik az utánpótlás területén, próbálnak támadásokat felépíteni és sok passzos játékkal focizni.
Ma sok egymás elleni párharcot megnyertek a vendégek, mi pedig sajnos több gólt is kaptunk nagy védelmi hibák miatt. Ma nem voltunk eléggé élesek, tompán játszottunk, pedig azt kértem a fiúktól, hogy szépen zárjuk le ezt a szezont. Ettől a vereségtől függetlenül gratulálok a fiúknak az egész szezonhoz, mert rengetek munkát tettek bele.
Fotógaléria:




