Baleset Páhi és Kiskőrös között: fának csapódott, majd felborult egy autó az 5301-es úton

Baleset történt Páhi és Kiskőrös között, az 5301-es úton, ahol egy Skoda és egy kisteherautó ütközött. A személyautó ezután lesodródott az útról, két fának csapódott, majd egy betonáteresznek ütközve felborult.

Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Összeütközött egy Skoda és egy kisteherautó az 5301-es úton, Páhi és Kiskőrös közötti szakaszon, a 32-es kilométerszelvénynél. A járművek Izsák felé haladtak, amikor egy kereszteződéshez közelítve az elöl közlekedő kisteherautó balra indexelt, mert arra szeretett volna lekanyarodni. Ekkor a mögötte érkező Skoda előzésbe kezdett, és közben a jobb oldalával érintőlegesen nekiütközött a kisteherautónak.

Az ütközés után a Skoda irányíthatatlanná vált, lesodródott a bal oldali árokba, ahol két fának is nekicsapódott. A személyautó ezután egy betonáteresznek ütközött, majd felborult. A becsapódás erejét jól mutatja, hogy a Skoda bal első kereke mindenestől kiszakadt.

A felborult autóban egy nő utazott. Őt a mentők a helyszínen ellátták, majd a Kiskunhalasi kórházba szállították. A helyszínre a kiskőrösi hivatásos tűzoltók vonultak, akik áramtalanították a járműveket. Az érintett útszakaszon a baleset után félpályán haladt a forgalom.

Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (21 db kép)
MEGOSZTÁS