Közel 10 méteres őrtornyokként őrködnek a falu felett
Mezei Ferenc plébános volt a házigazdája a Mária búcsúnak és fénykereszt avatásnak a Mária Világ Királynője Plébániatemplomban Tázláron, melyre augusztus 26-án került sor.
A búcsúi szentmise főcelebránsa Dr. Beer Miklós egyházmegyés váci püspök atya...
Udvar-galéria Kecelen
Egyedi ötlettel állt elő a hétvégén Matos Maja. Saját, hangulatos kis udvarán rendezett kiállítást, hogy megmutathassa barátainak, ismerőseinek festményeit, kerámiáit, frissen elkészült mozaik faliképeit.
Az érezhetően pozitív energiákat mozgósító tárlat, csak egy kis rész a...
Elforrt a must, zengett a dal, így telt a keceli szüreti nap
Hagyomány, hogy Kecelen augusztus utolsó hétvégéjén rendezik meg a szüreti napot, melyre idén 25-én, szombaton került sor. Az időjárás kegyes volt az ünneplőkhöz egész napon át.
Már délelőtt kedvükre firkálhattak, rajzolhattak a gyerekek az iskola...
Hazahívó: hatvanhét meghívót kézbesített a posta
Harmincnégy évvel ezelőtt 1984-ben, majd huszonöt év múlva 2009-ben Herczeg Imre önkormányzati képviselő, az Egészségügyi és Szociális Bizottság elnökének kezdeményezésére hazahívták vendégségbe a Kecelről elszármazottakat. Sokan akkor is örömmel fogadták a meghívást. Most 2018-ban...
Mosolyogva bicikliztek a Vadkerti-tóra
Évnyitó előtti bringatúrára invitálták a kicsiket, nagyokat, családokat sőt még a
szomszédot is 2018. augusztus 25-én a Viktor Motor Szervíz és Shop illetve a
Kiskőrösi Rendőrkapitányság szervezői.
A rajt a kiskőrösi Viktor Motor boltjánál volt a Dózsa...
Kaskantyúi időutazás, azaz falunap a retro jegyében
Több évtizedes hagyományra tekint vissza Kaskantyún, hogy az itt élők megünneplik augusztus utolsó hétvégéjén, a szüreti és a betakarítási munkálatok kezdetét, így volt ez az idei évben is augusztus 25-én.
A rendezvényen minden korosztály megtalálta saját...
Szombati malmozás
A XI. Zenélő Szélmalom rendezvénynek is az volt a célja, ami az eddigieknek, hogy felhívja a figyelmet Kiskunhalas jelképére, örökségére, közkincsére: a Sáfrik szélmalomra. Már az 1860-as években állt itt szélmalom. 1901-ben Sáfrik József...
Akasztói kincseink nyomában…
2018. augusztus 23-án került sor Akasztón az Anyatejes Világnapi rendezvényre a Védőnői Szolgálat szervezésében. A program iránt sokan mutatták érdeklődésüket, mely mindenki számára ingyenes volt a támogatóknak köszönhetően.
A napot Suhajda Antal Polgármester Úr nyitotta...
Történeti borvidékeink borcímkéken
„Vörös aszúk, ürmösök, sillerek” címmel Kecelen a Városi Múzeumban augusztus 24-én megnyitott kiállításon dr. Fülöp Mihály, a Szent Vince Borrend alapító nagymestere gyűjteményéből válogatott borcímkéket tekinthettek meg az érdeklődők.
Benyák Ferenc múzeumigazgató szavai szerint a...
Az anyatejes táplálás napját ünnepelték Kecelen
Az egészséges táplálás kihangsúlyozása érdekében 1992-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) augusztus 1-ét nyilvánította az anyatejes táplálás világnapjává, ezt követően pedig a hónap első hetét a Szoptatás Hetévé nevezte ki – Magyarország 1993-ban csatlakozott a...














