Mezei Ferenc plébános volt a házigazdája a Mária búcsúnak és fénykereszt avatásnak a Mária Világ Királynője Plébániatemplomban Tázláron, melyre augusztus 26-án került sor.

-Hirdetés-

A búcsúi szentmise főcelebránsa Dr. Beer Miklós egyházmegyés váci püspök atya volt, kinek érkezésére rengetegen gyűltek össze, még a távolabbi részekről is, mint Esztergomról és Szolnokról is is követték hívei, nem csoda hiszen a beszéde alatt is végig érezhető volt a szeretete a mindenség iránt.

Koncelebráltak: Hozdik Zsolt Kiskunhalas-Alsóváros Főplébánia plébánosa, Dr. Jeney Gábor soltvadkerti plébános, Polyák Imre hercegszántói plébános, Czele József kiskőrösi káplán.

A szentmise kezdete előtt a püspök úr megáldotta, megszentelte Polyák Imre atya által a településnek ajándékozott öt kereszt közül a templomkertben felállított keresztet, melyek Imre atya el is mesélte történetét:

“Elsősorban szeretném kifejezni hálámat és köszönetem mindazoknak, akik segítettek a 2 Fénykereszt létrejöttében és  felállításában. Orcsik Józsefnek tázlári asztalosmesternek, Erdődi György festőnek, Csányi Csaba fuvarozónak Kiskunmajsáról, a hercegszántói csapatnak, akik önzetlenül dolgoztak a kereszteken, Tóth Endrének és családjának, soltvadkerti pünkösdi gyülekezet több tagjának, valamint nem utolsó sorban Beer Miklós püspök atyának a templomkertben levő fénykereszt áldását.”

“12. ősünk Polyák Antal és Csabai Julianna a dél-lengyelországi településről érkeztek Dorozsmapusztára 1757-ben. Ott éltek 1899-ig. Ebben az évben még olcsón lehetett vásárolni a földeket, így a többi telepessel ideköltöztek Tázlár pusztára. A dédnagyszülő és az üknagymama által megvásárolt 36 holdas földbirtokon felépítették a gazdasági épületeket, melyek 1926-ban leégtek. Aratás volt, melynek idején kemencében sütöttek kenyeret, a kipattanó szikra lángra lobbantotta a szalma vagy nádtetőt, így keletkezett a tűz. Ebben az évben banki kölcsönből építettek újjá mindent az apai dédszülők. A nagypapa akácfákat ültetett a ház köré és most ez az 5 kereszt ezekből a majdnem 120 éves akácfákból készült el. Így a kereszt nem csak Jézussal, nem csak a Szentháromsággal, nem csak az itt levőkkel, hanem az odaát levő ősökkel is összehoz. Az egyik fénykereszt a templomkertben, a másik a szülői házunk előkertjében lett elhelyezve. A 3 normál méretű kereszt egyike a néhai pinceépületből kialakított kis kápolnában van elhelyezve a szülői háznál, a másik a ma már összedőlt dédszülői birtokon és a harmadik Felső-Tázláron az út mentén van kihelyezve.”

Krisztus fénykeresztje “Minden kereszt áldás a Föld számára…”

Őrtoronyként őrködik a falu felett két fénykereszt, amelyek közel 120 éves akácfákból készültek és 7,38 méter magasak.

A kiskőrösi Szent József Plébánia énekkara és vezetőjük, Sümegi Csaba kántor úr, csodálatos énekekkel és orgonakísérettel szolgáltak a szentmisén.

A lelki töltekezés után a jelenlévők valamennyien megtapasztalhatták a Tázlár hívő közösségének igazi, családias vendégszeretetét is.

A falu nevében köszönjük szépen Polyák Imre atyának és segítőinek, ezt a jövő nemzedékének hátrahagyott áldást.

-Dusy-

MEGOSZTÁS