Tizennégy judóka tett sikeres övvizsgát Kiskőrösön
A Kiskőrösi Judo Egyesület keretén belül 25 igazolt versenyző és mintegy 40 egyéb edzésre járó alkotja a klub kötelékén belül a sportolói létszámot. A judósok az országos bajnoki küzdelmekben, regionális versenyeken és a Magyar...
Ünnepi díszbe öltözött a fa
A hagyományokhoz híven, idén is felállították Kecel város májusfáját, a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház szervezésében, május 30-án.
Az eseményen elsőként a Tücsök gyermektánc csoport mutatta be tehetségét. A fiatal táncosok – akiknek ez...
Utolsó, ünnepi áhítatukon vettek részt a KEVI Gimnázium ballagó növendékei
A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Technikumból négy osztály ballag el 2024. május 4-én, szombaton reggel 9:00 órakor, majd hétfőn megkezdődnek az idei tanév érettségi vizsgái. Ez alkalomból április 29-én, hétfőn reggel 8...
Több mint 90 közeli és távoli rokon vett részt a „Sipiczki Találkozón”
A 20. század legelején, 1901-ben kötött házasságot Sipiczki György és Szenohradszki Erzsébet, akiknek leszármazottai – több mint 90-en – találkoztak a napokban Tabdin a Faluházban. A legidősebb résztvevő az egyik 80 éves unokájuk volt,...
Mintegy félszázan szedtek szemetet Csengődön is
Ifj. Kalocsai Ferenc alpolgármester hívó szavára közel félszázan indultak el Csengődön, hogy részt vegyenek Te szedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióban, melynek célja környezetünk megtisztítása a hulladékoktól. A szorgos kezek munkájának eredményeként mintegy...
Telt ház és álló vastaps a Filmzenei Esten
Az Így neveld a sárkányodat című animációs film betétdalával kezdte el a filmek és mesék világába navigálni a Petőfi Sándor Művelődési Központ színháztermét teljesen megtöltő közönséget Kiskőrös Város Fúvószenekara, a Filmzenei Estre keresztelt koncertjén.
A...
Három fontos évfordulóról emlékeztek meg Kecelen
Kecel 290. születésnapját ünnepelték és Gubik Mihály, Kecel 75 éve született díszpolgárára és volt plébánosára emlékeztek a településen.
Kecel születésnapján, április 22-én 15 órakor a Szentháromság-templomban kezdődtek az ünnepi programok. Az újratelepítés 290., a várossá...
Több ezer kisgyermekkel egyszerre tornáztak a KEVI Harangvirág Óvodájának apróságai
Tizennégy éve kerül megrendezésre az Országos Evangélikus Ovis Olimpiai Játékok a Gyülekezeti és Missziói Osztály szervezésében, melyhez évek óta csatlakozik a Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum Harangvirág Óvodája. A...
Színház a fenntarthatóság jegyében, újrahasznosítás és Te szedd! akció Csengődön is
Több mint fél évszázada Földünk és élhető környezetünk megóvására hívja fel a figyelmet a Föld napja, amelyhez számos rendezvény, projekt kapcsolódik. Óvodák, iskolák, civil közösségek, intézmények, munkahelyek, települések kapcsolódnak be a természetes környezetünk védelmére...
Carol McLogan írónő a regényeibe kalauzolta el az olvasó közönséget
Április 22-én, hétfőn könyvbemutató keretében ismerkedhettünk meg a solti származású Benkóné Tóth Karolina, írói álnevén Carol McLogan írói munkásságával, megjelent köteteivel a Vécsey Károly Művelődési Ház és Könyvtárban.
Mesélt romantikus regényeiről, melyek különleges helyszínen játszódnak...