VI. Bócsator Böllértalálkozó
Hatodik alkalommal rendezték meg Bócsán, a térségben méltán népszerű és egyre híresebb Bócsatort. Kilenc csapat vállalta a versenyt, nemcsak a környező települések képviseltették magukat, érkezett még csapat a Bakonyból, valamint Torockó testvértelepülésről.
Reggel hat órakor...
Tankönyvosztás volt Izsákon az új iskolai tanév kezdete előtt
Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola 2017. augusztus 29-30-án, több mint négyszáz diáknak – ingyenesen – adja az új tanévben használatos tankönyveket és munkafüzeteket. A hatályos jogszabályok szerint a tankönyvek...
Cipősdoboz akció Kiskőrösön
A Cipősdoboz kampány keretében ellátogatott a kiskőrösi Hufbau – Akker áruházba egyik legfőbb támogatottuk, a Hufbau – Akker KNKSE kézilabdacsapata. Segítségükkel még több ajándékot gyűjthetnek össze december 21-ig a rászoruló gyerekeknek, ezúton is nagyon...
Vandálok Kiskőrösön: kitört fák, ellopott rózsák
A kiskőrösi Ültess Fát Mozgalom Egyesület szervezésében 2010 óta folyik a városban szervezett keretek között zöld növényzet-fejlesztő program. Ennek során már több ezer cserje, virág és jelentős számú fa került elültetésre a településen.
Ki kell...
Kiskőrös időjárás előrejelzés
KeddErősen megnövekszik a felhőzet, és főleg a Dunától keletre várható többfelé csapadék: havazás, havas eső, néhol ónos eső. A Dunántúlon inkább csak elszórtan lehet csapadék: reggel hó, ónos eső, majd eső, szitálás. A déli szél megélénkül, mellyel...
Kolon-tavi Fürkésző túra
A Magyar Nemzeti Parkok Hete alkalmából rendezte meg a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2017. július 8-án, Morvai Edina természetvédelmi mérnök vezetésével a Kolon-tavi Fürkésző túráját. Igazi nyári hőségben, 16 lelkes kiránduló és két kutyus...
Az izsáki advent második gyertyája
Az izsáki nagy adventi koszorú második gyertyájának meggyújtása alkalmából, 2017. december 10-én 17 órakor, az ünnepi köszöntőt, dr. Bozóky Imréné, a közös adventi gyertyagyújtás tíz évvel ezelőtti kezdeményezője mondott. Felelevenítette, hogy annak idején az...
Augusztus 20-i rendezvények térségünkben
Az államalapítás és az államalapító Szent István emlékére különböző események kerülnek megrendezésre térségünkben, hogy együtt tudjuk megünnepelni hazánk egyik legfontosabb ünnepét.
Kiskőrösön 10:00 Ünnepi szentmise lesz megtartva a katolikus templom melletti téren Seffer Attilával.
A napfolyamán ünnepi beszédet...
Éles bombát találtak Tabdin!
2018. augusztus 15-én Tabdin, egy kis családi ház udvarában a háztól 5, a garázstól 2 méterre 60 cm mélyen találtak ásás közben egy ágyúlövedéket. A családanya, Léder Kornélia egyből hívta a kiskőrösi rendőrséget, akik...
Kitüntetés a pedagógusnak
Vidáné Baranyi Mária negyven éve dolgozik Bócsán. Óvónőként kezdte a munkás éveket, később pedig óvodavezetőként, nevelőtanárként majd tanítóként foglalkozott a gyermekekkel. Volt alkalma a könyvtárosi és közművelődési munkába is belekóstolni. Életpályájának elismeréseként az Emberi...