Szürrealista és álomszerű kompozíciók a tankerületi rajzverseny izsáki díjátadóján
Február 27-én délután rendezték meg az idei tankerületi rajzverseny eredményhirdetését és díjátadó ünnepségét az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskolában. Az eseményen a diákok művei mellett a zene és a költészet is szerepet kapott, emelve...
Járási Szépíró Verseny a Kiskőrösi EGYMI-ben
A Kiskőrösi EGYMI az idei tanévben is meghirdette a Bács-Kiskun Vármegyei Szépíró Versenyt, amely Kiskőrös járási válogatójának is az EGYMI adott otthont. A 2025. február 27-én lebonyolításra került versenyen a sajátos nevelési igényű (SNI),...
A Nemzeti Faültetés Napjához csatlakozott a Bem iskola 4.c osztálya
A Buli a Bem suli program 4.c osztályának jó ügye a Természetvédelem, ezen belül is a fák.
„Március 1-jén megtartjuk az első Nemzeti Faültetés Napját.
A szombati napon közel hatezer ember, 3 ország – egy felvidéki...
Meséltek a képek, időutazás a kiskőrösi evangélikus temetőben
A kiskőrösi Petőfi Sándor Városi Könyvtár „Helytörténeti esték” előadássorozata első alkalmát tartották február 27-én a művelődési központ kamaratermében. A megjelent érdeklődők „Séta a kiskőrösi evangélikus temetőben” címmel Kiss László filmvetítéssel egybekötött előadását tekinthették meg.
A...
Kiskőrös és térsége aktuális állásajánlatai
BÁCS-KISKUN VÁRMEGYEI KORMÁNYHIVATAL
KISKŐRÖSI JÁRÁSI HIVATALA
ÁLLÁSAJÁNLATOK
1 fő karosszéria lakatos (7321) Kiskőrös
1 fő egyszerű ipari foglalkozás (9310) Kiskőrös
1 fő irodavezető (3221) Kiskőrös
1 fő szerelésvezető épületvillamossági szakág (7529) Kiskőrös
1 fő fémmegmunkáló, felületkezelő gép kezelője (8152) Kecel
1 fő...
Dr. Hegedűs Tibor, a Bajai Obszervatórium igazgatója tartott előadást a KEVI Gimnáziumában
2025. február 21-én 17 órától Dr. Hegedűs Tibor, a Bajai Obszervatórium igazgatója, emellett az SZTE csillagász hallgatóinak oktatója tartott előadást „Ami az égből a fejünkre hullhat (műholdak ezrei fölöttünk)” címmel a KEVI Petőfi Sándor...
Dr. Stachó László zenetudós, zenepszichológus, zongora-és kamarazene tanár tartott szakmai napot Kiskőrösön
2025. február 25-én Dr. Stachó László zenetudós, zenepszichológus, zongora-és kamarazene tanár, a budapesti Zeneakadémia, illetve a Szegedi Tudományegyetem oktatója és kutatója tartott szakmai napot a Kiskőrösi SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskolában. A gyakorlásmódszertan előadást követően...
A Kiskőrösi Fighterek Bácsalmáson és Baján értek el szép sikereket
Nagyon mozgalmasan kezdődött az idei év a Kiskőrösi Fighterek RKSZ kiskőrösi szakosztálya számára. Az egyesület tagjai közül többen is részt vettek már két versenyen és voltak olyanok is, akik az első alkalommal mérettették meg...
Országos 9. helyezést ért el a Bem iskola IV. korcsoportos futsal csapata
Hétvégén Egerben zajlott a IV. korcsoportos futsalosok országos döntője, ahol a csapatok a bajnoki címért csaptak össze.
A futsal versenyre 770 csapat – 9339 tanuló nevezett ebben a tanévben, amely 52 csapattal több a tavalyinál....
Véradási események Bács-Kiskun vármegyében
Véradási események
Bács-Kiskun vármegye 10. hét
Kecskemét, Kecskeméti Területi Vérellátó Intézeti (Koháry krt. 4.) március 3. 09:00 - 18:00
Pirtó, Pirtó Művelődési Ház (Dózsa Gy. u 18) március 3. 09:00 - 11:00
Géderlak, Géderlak, Idősek Klubja (Kossuth...














