Piros lap és kiskőrösi győzelem a soltvadkertiek ellen
A vármegyei III. osztályú labdarúgó bajnokság közép csoportjában a 17. fordulóban szomszédvári rangadót rendeztek. Az április 12-én lejátszott találkozó alkalmával a Kiskőrösi LC II. csapata hazai környezetben fogadta a Soltvadkerti TE II. együttesét.
A nagy...
Felvidéki sorsok Csengődön – Helytörténeti előadás a kitelepítettek emlékére
Április 11-én Csengődön fontos történelmi eseményre emlékeztek: a felvidéki magyarok kitelepítésére. Az eseményre a Felvidékről kitelepített magyarok emléknapját megelőző napon került sor, ugyanis április 12-ét 2012-ben nyilvánította az Országgyűlés hivatalos emléknappá. A községben megrendezett...
Csengőd idén is csatlakozott a TeSzedd! mozgalomhoz
Április 12-én, szombaton reggel 8 órakor gyülekeztek azok a lelkes önkéntesek, akik részt vettek Csengőd Község Önkormányzata által szervezett szemétszedési akcióban.
Az eseményt ifj. Kalocsai Ferenc alpolgármester koordinálta, aki lehetőséget biztosított Csengőd számára, hogy csatlakozzon...
EASTER EGG HUNT – Húsvéti programajánló
A tavalyi hatalmas érdeklődésnek köszönhetően, a Kiskőrösért Egyesület idén is megrendezi a népszerű „EASTER EGG HUNT” húsvéti tojásvadászatot!
Időpont: Húsvétvasárnap, április 20., 10:30Helyszín: Luther tér (a Bim Bam Cukrászdával szembeni füves terület)
Az óvodás korú gyerekeket...
Húsvéti hagyomány és prémium élmény – ismerje meg a Mátyás Pálinkákat!
A húsvét az újjászületés, az ünnepi összetartozás és a vendégvárás időszaka – ilyenkor különösen nagy szerepet kapnak az asztalra kerülő minőségi italok is. A Kunság-Szesz Zrt. kiváló minőségű gyümölcsökből készült Mátyás Pálinka családja tökéletes...
Kiskőrös és térsége aktuális állásajánlatai
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal Kiskőrösi Járási Hivatala állásajánlatai 2025. április 11-én.
1 fő jogvédelmi tanácsadó (2619) Kiskőrös és környéke
1 fő gondozási egységvezető (1327) Kaskantyú
1 fő szakápoló (3311) Kalocsa
1-1 fő ápoló (3311) Szabadszállás, Kaskantyú
1-1 fő gondozó...
Lakóház- és szabadtéri tűzesethez is vonultak a kiskőrösi tűzoltók
Vármegyei események
2025. április 11. 09:32
Az elmúlt 24 órában a katasztrófavédelem Bács-Kiskun vármegyei műveletirányítási központjába 8 tűzesettel és 10 műszaki mentéssel kapcsolatos tűzoltói beavatkozást igénylő állampolgári bejelentés érkezett.
Egy lakóház tetőszerkezete égett mintegy öt négyzetméteren csütörtök...
„Amerika hangja” varázsolta el a kiskőrösi közönséget
Folytatódott a hagyományápoló hangversenysorozat Kamarazenei Estek címmel Kiskőrösön, mely legutóbbi előadása április 9-én volt a SZÓ-LA-M Alapfokú Művészeti Iskola hangversenytermében. Az „Amerika hangja” elnevezésű zenei program során fellépett Arturo Delmoni, a New York City...
Szezonális fesztiválok Kiskőrösön – a helyi hagyományok ünneplése
Kiskőrös egy igazi gyöngyszem a Duna-Tisza közén, ahol a helyi közösség minden évben lelkesen ünnepli kulturális örökségét. A kiskőrösi fesztiválok nemcsak a lakosoknak kínálnak élményt, hanem azoknak is, akik kíváncsiak a térség hagyományaira, gasztronómiájára...
Átadták a kiskőrösi Bubee Hungary Kft. új üzemcsarnokát
A kiskőrösi Bubee Hungary Kft. 2013-ban kezdte meg működését és azóta töretlen a fejlődése. A céget Kurdi Gábor és Kriskó István alapították, amely azóta is családi vállalkozásként működik.
A Bubee Hungary Kft. élete az idei...














