Nem akar lemaradni a térség híreiről?

Iratkozzon fel hírlevelükre, és mi hetente küldünk Önnek egy hírösszefoglalót az elmúlt napok legfontosabb eseményeiről a térségben.

Feliratkozom a hírlevélre

Bezárás

Részlegesen több települést is lezárnak a kirándulók miatt

A tihanyi polgármester felhívását követően több magyarországi település vezetője döntött úgy, hogy a hétvégékre vagy az ünnepnapokra részlegesen lezárásokat, parkolási korlátozásokat vezet be. A népszerű települések arra kérik az embereket, hogy maradjanak otthon a...

Novák Katalin öt pontos tervet hirdetett a családok megsegítésére

Járulékkedvezmények, az eddigi támogatások megtartása, duplájára növelt SZÉP kártya-keret is szerepel a tervek között. Az operatív törzs szerdai sajtótájékoztatóján részt vett Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is. Elmondta, a helyzet mindenkinek nehéz, hiszen...

ÁL-TESZTELŐK!

A trükkös csalók minden helyzethez alkalmazkodnak. A közösségi média felületén több posztot is lehet látni, amely szerint idegenek csengetnek be – főleg idős emberekhez – azzal az ürüggyel, hogy koronavírus tesztet végeznek el az...

Orbán ma bejelentette a gazdaságvédelmi akciótervet: 13. havi nyugdíj, bérköltségek átvállalása

Öt programot indítanak el, átvállalják a bérköltségek egy részét is. „A cél az, hogy amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, mi annyi újat hozzunk létre” – fogalmazott. A költségvetéstől ezért el kell térniük, az erről szóló...

Szülők figyelem: változik az iskolai beiratkozás

Fontos időszak indul az általános iskolát választó szülőknek, hiszen a mai nappal kezdődik az általános iskolai beiratkozás, amit idén a koronavírus-járvány miatt az eddigitől eltérő módon lesz lehetőségük intézni - írja az Eduline. A portál információi szerint a...

Videón láthatod, milyen belülről a kiskunhalasi járványkórház

Több egészségügyi intézményt is kijelöltek járványkórház céljára, többek közt a szegedi II-es kórházat. Kiskunhalason márciusban kezdtek építeni egy 150 ember befogadására alkalmas konténerkórházat. Március 25-én az operatív törzs sajtótájékoztatóján Lakatos Tibor elmondta, hogy jó ütemben halad...

Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon

Hétfőtől díjmentes lesz a közterületi parkolás Magyarországon - közölte az MTI-vel Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap. A koronavírus-járvány elleni védekezés egyik legfontosabb eszköze az emberek közötti biztonságos távolság fenntartása. Mivel zsúfolt tömegközlekedési járatokon ez nem vagy...

Összefoglaló az operatív törzs vasárnapi online sajtótájékoztatójáról

Budapest több pontján a kijárási korlátozások ellenére csoportosulnak az emberek a közterületeken és ezzel a járvány "berobbanását" kockáztatják - erről beszéltek a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vasárnap délelőtti online sajtótájékoztatóján. Müller...

Rendőrségi felhívás, gyerekeknek!

Mit tehetsz gyerekként a járvány idején? Új napi rutin – új szokások Alakíts ki egy napirendet, ami a tanulásod és az otthonléted segítheti, átláthatóbbá teszi a napodat! Így lesz időd a tanulásra és...

NAV: érdemes átnézni az szja-bevallási tervezeteket

 A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerint érdemes az szja-bevallási tervezet átnézni, összehasonlítani a munkáltatóktól, kifizetőktől kapott igazolásokkal és szükség esetén módosítani, majd beküldeni, a tervezetek már két hete elérhetőek a webes felületen -...

Időjárás

Kiskőrös
kevés felhő
5.7 ° C
5.7 °
5.7 °
58%
2.7kmh
11%
hét
16 °
ked
13 °
sze
12 °
csü
13 °
pén
14 °

További hírek

error: