Barkóczi László, a BL-Metál-Kőrös Kft. ügyvezető igazgatója évtizedek óta aktívan részt vesz Kiskőrös sport-...
Március elején, a 3. számú választókerület lakossági fórumán jelentette be a hírt Domonyi László polgármester, hogy Horváth János képviselő visszavonul a közéletből, utódjaként pedig Barkóczi Lászlót indítják. Kiskőrös társadalmi és gazdasági életének jól ismert...
Bács-Kiskun Vármegyében öt párt méri össze az erejét a június 9-i választáson
A Fidesz-KDNP, a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk, valamint a Momentum és az MSZP területi listáját vették nyilvántartásba a Területi Választási Irodában, így rájuk tudunk csak szavazni júniusban.
Eggyel csökkent az indulni tudó pártok...
Választási információk: Kecelen is csökkent a jelöltek száma
Már végleges, hogy az egyes településeken milyen szervezetek és mely személyek indulhatnak a polgármesteri, valamint önkormányzati képviselői helyekért. Eldőlt az is, hogy mely pártok, szervezetek indíthatnak listát a vármegyei önkormányzati valamint az Európai Parlamenti...
Választási hírek Soltvadkerten: rekordalacsony indulói létszám az önkormányzati választásokon
A mai napon, 16:00-kor zárult a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti választásokkal kapcsolatosan a jelöltállítási folyamat.
Soltvadkerti összefoglalónkat olvashatja az alábbi cikkben, melyhez a hivatalos információkat a valasztas.hu honlapról gyűjtöttük ki. Mostantól...
Választási információk: Kiskőrösről eltűnik teljesen a baloldal, Domonyi László az egyetlen polgármester jelölt, de...
A mai napon, 16:00-kor zárult a június 9-én esedékes önkormányzati és európai parlamenti választásokkal kapcsolatosan a jelöltállítási folyamat.
Mostantól véglegesnek tekinthető, hogy az egyes településeken milyen szervezetek és mely személyek indulhatnak a polgármesteri, valamint...
Egy évtizede szolgálja az 1. számú választókerület lakóit Pohankovics András önkormányzati képviselő
A képviselő néhány hete tartott lakossági fórumot, melyen nem csak az elmúlt egy évről számolt be, hanem érintette az elmúlt 5 év munkájának eredményeit is. Pohankovics András képviselővel beszélgettünk a mögötte álló évek tapasztalatairól.
-Milyen...
Gmoser István: „Gyermekkorom óta azt nevelték belém, hogy a közért és a városért dolgozni...
Gmoser István lakossági fórumaival zárult az ez évi önkormányzati képviselői beszámolók sora, melyek során elhangzott, hogy az iparűzési adó jelentős része a 4. számú választókörzetben termelődik, illetve több közintézményük van, továbbá a Szabadidőpark, a...
Horváth János visszavonul a közéletből
Horváth János 1987 óta dolgozik a helyi gimnáziumban földrajz-történelem szakos középiskolai tanárként, emellett hosszú évek óta aktív tagja a kiskőrösi közéletnek, 2006 óta önkormányzati képviselőként is. Akárcsak édesapját, őt is már egészen fiatalon érdekelni...
Ba Edit szeretné folytatni a nemrégiben elkezdett önkormányzati képviselői munkáját
Az előző évek számos nem várt fejleményt tartogattak Kiskőrös Város vezetése és a helyi választópolgárok számára. Az egyik ilyen, ezúttal sajnálatos esemény, Markó Ferenc képviselő halála volt, aki 2014 októbere óta képviselte a Kiskőrös...
Domonyi László lesz a kiskőrösi Fidesz polgármester-jelöltje a június 9-i önkormányzati választáson
Mint az köztudott, 2024. június 9-én önkormányzati és európai parlamenti választásokat tartanak Magyarországon, melynek keretében képviselőket küldünk az Európai Parlamentbe, a megyei önkormányzatokba, valamint megválasztjuk a települések és a főváros kerületi vezetőit és főpolgármesterét,...