A retró-mesék jegyében szülők-nevelők nosztalgia bált tartottak Tázláron
A Tázlári II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda jótékonysági bálját a Szülői Munkaközösség lelkes szervezésében idén rendhagyó módon ősszel tartották meg.
Példátlan tanulói, szülői és pedagógusi összefogásnak lehettünk tanúi a bál előkészületeiben, ahogy...
Márton napi megemlékezést tartottak Kecelen
Márton napi megemlékezést tartottak a keceli II.János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói és pedagógusai november 8-án. A résztvevők lámpásokkal vonultak az iskolától a templomig, majd egy kedves műsor megtekintése után a plébánia...
A tizenkettedik tanévét kezdte meg a KEVI
A Kiskőrösi Petőfi Sándor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Technikum, röviden a KEVI immár 12. tanévét kezdte meg szeptember elsején. Az ország egyik legnagyobb evangélikus intézményébe óvodástól a középiskolásig, vagyis 3 évestől a...
Itt az ideje, hogy télire cseréljük a gumiabroncsokat
A hidegek beálltával eljön az ideje az autótulajdonosoknak, hogy lecseréljék nyári gumiabroncsaikat télire. Legfőképpen a közlekedés biztonsága érdekében kell ezt megtenni, de az autóknak is jobb, ha már megfelelő időben és körülmények között a...
Immár harmadjára rendezték meg Páhin a kései szüretet
2022. október 8-án szombaton hagyományőrző kései szüretet rendezett a Páhi Gazdakör és a Páhi Borbarátok.
A gazdakör rendezvénysátrában már korán reggel összegyűltek az önkéntesek, ahol a rendezők helyben készült lecsóval és házi pálinkával kínálták őket....
Dömötör – napot tartottak a Szűcsi Óvodában
A Dömötör – napi (október 26.) hideg szelet a kemény tél előjelének tartják.
Dömötör a pásztorok patrónusa, napját juhászújévnek is nevezik. Sokfelé ezen a napon számoltak el a juhászok gazdáikkal, meghosszabbították, vagy megszüntették a szolgálataikat....
Napi kedvenc: mákos-őszibarackos torta
Ősszel nem csak a diós, hanem a mákos sütik szezonja is elérkezik, és bár legtöbbször karácsonyi jellegű fűszerezéssel, mazsolával, citrommal-naranccsal párosítják, ez a recept most egy kis nyarat csempész a mák mellé.
Hozzávalók
A TÉSZTÁHOZ:
22 dkg liszt
13...
Ezreket vonzott Kiskőrös főterére a Korda85 koncert szombaton
A péntek délutáni és esti programok után szombaton is színes programkavalkád várta az érdeklődőket a 30. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napokon. Délelőtt a Német Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével a német gasztronómiába nyerhettek betekintés az...
Pénteken elektronikus, szombaton slágerzenékre bulizhatunk hajnalig a Jet Caffe Sátor Classic jóvoltából
Jubileumi bulival vár minden szórakozni vágyót a Jet Caffe Sátor Classic a XXIX. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napokon. 2012-ben tartották az első sátras bulit szeptember első hétvégéjén Kiskőrösön, és a kezdetek óta a...
Mutatjuk, mikor kezdődik az őszi szünet a 2024/2025-ös tanévben
A tavalyi tanévhez képest idén sem lesz hosszabb.
Bár az iskola első hete még a kánikulától volt terhes, ettől a héttől kezdve igazi őszi zivatarokra és hűvösre készülhetünk. Ez pedig megadja az alaphangot az őszi...