Ha valaki Magyarországon elvégez egy gazdatanfolyamot, nem kerítünk nagy feneket neki: olyan, mint egy szakmunkásvizsga. Kell érteni az állattenyésztéshez, ismernie kell a növényfajtákat és a talajtípusokat, plusz egy kis jogi ismeretanyag és kész. Mondhatni: rutinfeladat annak, aki belenőtt, ebben él és naponta csinálja. Igen ám, de ha valaki német anyanyelvű és éppen csak beszél valamit magyarul, akkor már felkapjuk a fejünket!
Martina Schulte-Gülker férjével, Jürgennel él egy kaskantyúi tanyán. Ezt a vidéket hívják a németek „igazi magyar pusztának”, ahol „hamisítatlan környezetben élhet a nyugati kapitalizmusban megfáradt menedzser”. Tina és Jürgen meglehetősen jó kapcsolatokat ápolnak a magyarokkal. Teszik ezt azért is, mert fiuk, Tristan a közeli Bócsa általános iskolájában végzett. És olyan jól megtanult magyarul, hogy most már Kiskunfélegyházán jár mezőgazdasági szakközépiskolába. A jövőjét „idehaza” képzeli el… Ezzel pedig az anyuka életébe is új szellemiséget hozott.
Merthogy messze van még a „fáradt öregkor”, itt pedig lehetne gazdálkodni! Igen ám, de a szőlő-gyümölcs ágazat nem igazán szimpatikus neki. Mint mondja, látja a szomszédok küszködését, néha pedig a kudarcokat — mint például az idei tavaszi fagyot.
A házaspár Északrajna-Vesztfália ill. Alsó-Szászország tartományból, azaz Északnyugat-Németországból származik. Ott a spárgatermesztés dívik — a német konyhának megfelelően. Arra gondoltak, hogy az itteni homoktalaj és a lassan növekvő magyar piac (párosulva a külföldivel) talán eredménnyel kecsegtet.
Így hát Tina belekezdett egy aranykalászos gazdatanfolyamba Kecelen.
Ahogy meséli, nem volt egyszerű! Mint meséli, ért ugyan sok mindent magyarul, de ez bizony nem a konyhanyelv. Új fogalmak jöttek elő, melyeket németül sem mindig tudott hová tenni: csernozjom, siló, tápoldat, adószám… Hetente egy napot ott ült az iskolapadban és tanulta a mezőgazdaság csínját-bínját. Szerencsére mindig kaptak magyar szakanyagot, mellyel hétvégenként a fiát és a bócsai némettanárnőt, Szlobodáné Rakonczay Tündét nyösztette. Még szerencse, hogy tetszett neki a dolog, így le tudta győzni a nehézségeket a lelkesedés és a szorgalom.
Aztán eljött a vizsgák ideje: a két gyakorlati rész, a növénytermesztés és az állattenyésztés után következett az írásbeli és a szóbeli.
Sikerült minden!
A bizonyítvány birtokában most már belevághat a család a spárgatermesztésbe. Kezdetben 3-4 hektárra gondoltak, ami néhány év elteltével hozná meg az eredményt. Közben ráérnek felkeresni a potenciális felvásárlókat és felkutatni a piacokat.
Annak idején így kezdték el a magyarországi svábok is. Úgy hogy — kis módosításokkal — a történelem csak ismétli önmagát
Káposzta Lajos
