Az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények Országos Egyesülete november 21-én 22. alkalommal rendezte meg a ”Jövő Útjai…” szakmai konferenciáját, mely méltó emlékét őrzi Radicsné Szerencsés Terézia az egyesület megalapítójának.  Az országos jelentőségű tanácskozás helyszínét most is az EGYMI biztosította. A rendezvényt a Kiskőrösi Tankerületi Központ igazgatója Vágó Ferencné nyitotta meg. A konferencián elsősorban a gyógypedagógiát érintő aktuális köznevelési kérdésekre fókuszáltak. A programot bemutató órákkal kezdték, azt a belső szakmai kultúrát szemléltették, amit a Lépésről lépésre programban alakítottak ki – projektoktatást, kooperatív rendszereket. Példaértékű, hogy intézményi szinten dolgoznak ezekkel a módszerekkel.

Dr. Benczéné Csorba Margit az EGYMI Országos Egyesület Elnöke
-Hirdetés-

A plenáris előadásokon elsőként a Klebelsberg Központ főosztály vezetője Páncél János beszélt a ‘Kihívásokról és lehetőségekről a gyógypedagógiai intézmények fenntartásában’ címmel. Dr. Kiss László szakszolgálati és gyógypedagógiai referens, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Köznevelésért Felelős Államtitkárság megbízottja, aki az aktuális jogszabályi változásokról, az integráció aktuális kérdéseiről tájékoztatta a jelenlévőket. Horváthné Moldvai Ilona gyógypedagógus az Országos Köznevelési Tanács tagja, a Kiemelt Figyelmet igénylő Gyermekek Tanulók Bizottságának elnöke, ‘Gyógypedagógiai kérdések az Országos Köznevelési Tanácsban’ címmel tartott előadást. Dr.Szikora Ágnes főosztályvezető, az Oktatási Hivatal Tanügy-igazgatási és Köznevelési Hatósági Főosztály képviseletében a tanfelügyelet és a pedagógus minősítés aktuális kérdéseiről hozott új információkat. Meszéna Tamásné gyógypedagógus, szakértő, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézetből az SNI tananyag fejlesztését ismertette. Szeleczki István nappali ellátás vezető, gyógypedagógus Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága “Csodabogár” Autizmussal és fogyatékkal Élő személyek Nappali intézményéből zárta az előadások sorát az autizmussal élő gyerekek integrációs lehetőségeiről.

A konferencia előadói

A nap második felében az intézményben működő pályázatok kerültek bemutatásra. A műhelymunkákban egy prezentáció keretén belül, egy – egy szakmai vezető előadásában. Esélyteremtés a gyógypedagógiában az EFOP 3.1.6 pályázattal Markó Ibolya a Kiskőrösi EGYMI intézményvezetője és Bódog Erika gyógypedagógus. Az egészséges étkezést és életstílust népszerűsítő program, a Menő menza program felelőse Hajósné Hertl Edit gyógypedagógus. A roma lányok továbbtanulási esélyeinek növeléséről beszélt Schaffer István intézményvezető-helyettes Kiskőrösi EGYMI, és Berger József intézményvezető II. János Pál Katolikus Általános Iskolából. Bázisintézményként az integráció szolgálatában műhely vezetője Viedner Mónika, a Kiskőrösi EGYMI intézményegység vezetője volt.

A konferencia utolsó napirendi programja az egyesületi közgyűlés. A konferenciát Dr.Benczéné Csorba Margit az EGYMI Országos Egyesületének elnöke zárta. A program a Miniszterelnökség, a Nemzeti Együttműködési Alap és az Alapkezelő támogatásával a NEA-TF-18-M-0331 sz. pályázat keretében került lebonyolításra.

B.M

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS