Albert József életének közel 48 éve kötődik a SZÓ-LA-M zeneiskolához, aki utolsó éves főiskolásként került vissza szülővárosába. Nem csak pedagógusként, de igazgatóként is hosszú éveken keresztül tevékenykedett azért, hogy sikerre vigye Kiskőrösön a művészetoktatást. Kiskőrösön jelenleg tíz diákot tanít a fafúvós hangszerek valamelyikén. Sokoldalúságát mindezeken felül mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy oktató tevékenysége mellett a SzürkeVerebek jazzbandájában is klarinétozik. Gyermekkoráról, tanárairól, pedagógiai, valamint zenei pályájáról beszélgettem a tanár úrral.

Hány éves korában kezdett el zenélni, kinek köszönheti a fafúvós hangszerek szeretetét?

-Hirdetés-

10 éves koromban a Filus Lajos bácsi féle MÁV Gyermek Fúvószenekarban kezdtem a klarinétozást, előtte Kis Sanyi bácsinál hegedültem 2-3 évet. Időközben megalakult a zeneoktatói munkaközösség, ami már egy kicsit szervezettebb formában tanította azokat a gyerekeket, akik egy kicsit jobban érdeklődtek a zene iránt. Akkor már volt szolfézs óra, nem csak hangszeres képzés, hanem elméleti képzés is. Ennek Fekete Sándor, egykori kántortanító volt a tanára Kiskőrösön. Majd jelentkeztem a Szegedi Zeneművészeti Szakközépiskolába és szintén Szegeden végeztem el a főiskolát is. A klarinét mindig is érdekelt engem, illetve vonzott a fúvós zenekar is, talán amiatt, mert édesapám is klarinétozott. Filus Lajos bácsi és azok a gyerekek, akik érdeklődőek voltak még rám nagy hatással. Az 1950/60-as években még nem voltak olyan széleskörű lehetőségeink, mint a mai ifjúságnak. Szegeden a főiskolán többen is tanítottak, de volt ott egy ember, aki nagyon kiemelkedett az egész tanári struktúrából, Deák József klarinét tanár, aki egy igen szigorú következetes pedagógus volt. Azok a növendékek, akik bekerültek hozzá, szinte mindenki klarinét művész vagy klarinét tanár lett. Egy nagyhatású ember volt. Éppen mostanában szervezzük a születésének 100. évfordulójára tervezett klarinétos találkozót.

Hogyan került a Kiskőrösi zeneiskolába?

Általános iskolai ének, szolfézs és klarinét tanári diplomát szereztem a főiskolán. Akkor Pethő István és felesége már itt dolgoztak a zeneiskolában. Mi korábban együtt laktunk Szegeden, aki felhívták a figyelmemet az itteni álláslehetőségre. Az önkormányzat és a megyei vezetés megteremtették a lehetőséget arra, hogy utolsó éves főiskolásként, tanárjelöltként elkezdhessek itt tanítani, aztán 1972-ben kerültem végleg pedagógusi állományba.

48.éve tanítok az iskolában, bár két év kimaradt, hiszen el kellett mennem katonának, de szerencsém volt, mert az ország egyik legjobb zenekarába kerültem állományba, a Magyar Honvédség Központi Zenekarába.

Számomra ez egy igazán meghatározó élmény volt, hiszen akkoriban rengeteget utaztunk a zenekarral és itt egy igazán profi zenekarban játszhattam. Itt a fuvolatudásomat hasznosítottam, fuvolista voltam. Nagyon hasznos két év volt ez, mely megalapozta azt a fuvolázást, ami szükséges a fuvolatanítás ismeretéhez. Most klarinétot, fuvolát, furulyát és szaxofont tanítok. Volt szerencsém a szolfézs osztályokat is végigtanítani, így megismerni azt, hogy milyen elméleti alapok szükségesek ennek a korosztálynak. Több mint két évtizeden keresztül készítettem fel felvételire szolfézsból növendékeket, ami szintén egy nagyon jó iskola volt, hiszen az ember megismerte, hogy az egyes iskolákban milyen követelményeket állítanak a gyerekek elé, hogyan kell eljutni elméletből egy sikeres felvételihez. 1998-ban nyílt lehetőség arra, hogy pályázzak az intézményvezetői állásra.

A városi önkormányzat képviselő-testülete személyemet alkalmasnak találta arra, hogy vezessem az iskolát, melyet 13 éven keresztül, egészen nyugdíjba vonulásomig irányítottam.

Aztán 2011-ben, amikor nyugdíjba mentem, lehetőségem adódott törvényi keretek között visszajönni az iskolába, illetve Soltvadkerten is tanítani.

Mi volt a legnagyobb feladat, amivel meg kellett birkóznia intézményvezetőként?

A feladat többrétű volt, hiszen amikor engem kineveztek, már folyt az iskola mai épületének átalakítása, melynek az irányítását kellett felvállalni. Feladatom volt az épület célszerű kialakítása, hiszen akkoriban még ez egy más jellegű épületegyüttes volt.

Igyekeztünk a lehetőségekhez képest kialakítani egy olyan épületstruktúrát, ami megfelel a zeneoktatás részére.

Mindemellett pénzügyileg is menedzselnünk kellett az intézményt, mind a személyi állományt, mind a dologi részét. Úgy gondolom sikeresen megküzdöttünk ezzel a munkatársaimmal együtt. Ekkoriban indult növekedésnek az intézmény is, hiszen rengeteg táncos csatlakozott 1998-tól intézményünkhöz, mely különösen nagy öröm volt, hiszen olyan sikeres táncesteket, bemutatókat tudtunk szervezni, amire az ember mind a mai napig szívesen gondol vissza. Időközben képzőművészeti tagozatunk is bővült. Addig is volt grafika tanszakunk, de csatlakoztak hozzánk kézművesek, textilesek és kerámikusok is. A képzés is már nem csak a kiskőrösi helyszínen folyt, hanem a környező településeken is.

A 2000-es évek elején bőven 1000 fő felett volt a tanulói létszám. Akkoriban már majdnem 60 ember tanított itt.

2006-ban egy új törvényi szemlélet jelent meg a művészetoktatásban, aminek eleget kellett tennünk, melynek következtében egy kicsit redukálódott a létszámunk. Aztán 2007-ben újra megkezdődött a növekedés, hiszen néhány környező település: Kiskőrös, Soltvadkert, Császártöltés, Kecel úgy döntött, hogy művészetoktatását közös irányítás alá helyezi, melynek mi lettünk a kijelölt vezetői. Később, nyugdíjazásom után ez újra átalakult.

Hogy tervezi, meddig fog még oktatni?

Amíg az iskolák lehetőséget adnak és az intézményvezetők úgy látják, hogy szükséges a munkám, valamint egészségi állapotom is lehetővé teszi. Jelenleg Soltvadkerten és Kiskőrösön is 10-10 diákot oktatok.

Az Ön igazgatása alatt milyen sikereket ért el az iskola?

Ez az iskola ’78-tól kezdve rengeteg országos és nemzetközi versenyen vett részt, melyeket többször meg is nyertünk.

Én azt gondolom, hogy egy rendkívül sikeres kisiskola volt ez a méretéhez és a település nagyságához képest is. Sok nagyvárost leköröztünk a sikerek tekintetében.

Nagyon sok növendék választotta a zenei pályát, akik most az ország vezető együtteseiben játszanak. Volt növendékeim közül is többen különböző zenekarok tagjai, de vannak többen közöttük, akik ma már a kollégáim. Szakmailag azt gondolom, hogy megelégedetten tekinthetek vissza az elmúlt évtizedekre. Mai napig rengeteg zenei versenyen szerepelnek növendékeim szép eredményekkel.

Milyen visszajelzéseket szokott kapni a diákoktól?

Ezt talán a gyerekektől, a volt növendékektől kellene megkérdezni. Én csak arról tudok beszámolni, hogy viszonylag stabil a tanszakom, ami azt jelenti, hogy kevés növendék hagyja el a tanszakomat. Sok középiskolás tanuló is visszajön hozzám.  

Melyek a legszebb emlékei?

Legszebb emlékeim a pedagógiai munkáról, egy-egy versenyről jutnak eszembe, amikor is diákjaink kiváló helyezést értek el. De szép és emlékezetes az is, amikor egy nagyon megfeszített hosszú felkészítő munka után, egy-egy gyereket felvesznek a zenei középiskolába és életpályájukat követve azt látom, hogy sikeresen végigviszik tanulmányaikat előkelő helyet töltenek be a magyar és más országok zenei életben. Igazgatóként nem tudnék kiemelni egy időszakot sem, mert minden évnek megvolt a maga sajátossága, az összes problémájával, az összes sikerével együtt, de talán a 2007-es évet érdemes megemlítenem, hiszen akkor volt egy nagy minősítése a művészetoktatási intézményeknek, amikor is kiválóra minősítették intézményünket.

Sosem vágyott arra, hogy zenész legyen?

Rengeteg lehetőséget adott az élet, amit igyekeztem kihasználni. Oktatói tevékenységeim mellett jelenleg a SzürkeVerebek együttesben klarinétozom, már közel húsz éve. Korábban egy Budapesten működő zenekarba kerültem be fafúvósként, akikkel folk zenét játszottunk. Az együttessel szerencsém volt beutazni a világot. Nem volt egyszerű az iskolával összehangolni, illetve kihívást jelentett az is, hogy a népzene teljes vertikumát kellett eljátszanom. Ezeket a tapasztalatokat aztán pedagógiai munkámba is be tudtam építeni.

Mit jelent Önnek a zene?

Nekem mindent, tulajdonképpen az életemet tettem erre a műfajra és annak örülök legfőképpen, hogy a zenét nem csak egyfajta síkon keresztül láthatom, hanem a komolyzenén túl kitekintést nyerhettem a népzenére és a jazzmuzsikára is. Mindemellett amit a fesztiválok vagy az utazások adtak illetve az, hogy világhírű zenészekkel együtt játszhattam, ezt mind a zene biztosította. Egyéni sikereimet is szintén a tanításon keresztül érhettem el. Feleségemmel sokat járunk koncertekre, színházakba és mindig nagy öröm, amikor egy-egy kiskőrösi növendéket látok valamilyen nagyobb zenekarban zenélni. Ilyenkor mindig örömmel tölt el az, hogy a kiskőrösi növendékek képzése olyan magas színvonalon zajlott/zajlik, hogy meg tudják állni helyüket a zenei életben. Köszönöm mindazok támogatását és segítségét, akikkel közösen felépítettük azt, ami ma Kiskőrös művészetoktatását jelenti, jellemzi.

Kutyifa Icu 
Fotók: Kincses Szilvi 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (6 db kép)
MEGOSZTÁS