A VIRA Magazin minisorozattal kívánja bemutatni olvasóinak a kiskőrösi és környékbeli fiatal vállalkozókat. Ifjú koruk ellenére ők nem költöztek el külföldre vagy a fővárosba (esetleg megjárták, de hazajöttek), hanem itt, városunkban vagy legalábbis a környéken próbálnak szerencsét, sokan közülük egészen szép eredménnyel. Ezért olyan fiatalokat keresünk meg térségünkben, akik családi vagy önálló vállalkozásba kezdtek és itt képzelik el jövőjüket a későbbiekben is.
Turú Dávid az egykor csengődi fiatal a jelenlegi legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag kereskedés – a Hufbau csoport egyik alapítója – az Akker-Plus Kft. egyik vezetője. Egy kis faluból indult az élete, édesapja társaival pedig megalapította akkor még Akasztón a tüzépet, így Dávid már gyerekként tudatosan készülhetett erre a pályára. A kiskőrösi telephelyen dolgozik családja és közeli rokonainak egy része is, vagyis szó szerint családi birodalomról beszélhetünk. Dávid mára családapa lett, felesége Anna és kisfia Ádám gyakran betérnek hozzá, amikor épp nem tárgyal vagy a környékbeli telephelyek valamelyikére látogat el.
VIRA: Egy kis községben nőttél fel, és édesapád létrehozta a családi céget amelyben most az egyik vezető vagy. Mesélj erről!
T.D.: Csengődön nőttem fel, az általános iskolát követően kerültem Kiskunmajsára, ahol gazdasági informatikát tanultam. Nem egy egyszerű gimnáziumi érettségit szerettem volna, így esett erre a választásom. A felsőoktatást Budapesten kezdtem a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi szakán, de aztán fél év után Szegedre mentem, ahol akkor indítottak Gazdálkodási menedzsment szakot, ami közelebb állt elméletben a vállalkozáshoz. Nem pénzügyes szerettem volna lenni, én célratörően a vállalkozói szférára összpontosítottam. Már akkor is az Akkerban gondolkoztam, hiszen adott volt, mi ebben nőttünk fel.
VIRA: Akkor neked már gyerekkori álmod volt a családi vállalkozásban dolgozni?
T.D.: Én már általános iskolában is minden nyaramat a cégnél töltöttem, tudatosan készültem erre az életre. Cégcsoportunknak van borászati és építőipari kereskedés része. Gyerekkoromban a borászatban voltam leginkább, amely Akasztó és Kiskőrös között található Döbrögecen. Jelenleg legtöbbet a Hufbau-Akker építőipari-áruházi égisze alatt végzem a teendőim, majd a családi idő következik, de szeretem a szőlészeti-borászati részt is. Nálunk – mint majdnem mindenkinél a környéken – a nagyszülők főleg szőlőművelésből éltek, és édesapám is visszakanyarodott a családi gyökerekhez azzal, hogy létrehozták a borászati üzletágat. Azt egyértelműen az édesapámnak és a nagyszülőknek köszönhetem, hogy a szőlő, a bor és a borászat bűvkörében is otthonosan, jól érzem magam. A társaim gyerekként kimentek focizni vagy játszani, én már akkor is ültem a traktorba és tárcsáztam, fűkaszáltam, nekem ez volt az elfoglaltságom. Persze fociztam is, de lenyűgöztek a felnőttes dolgok, ezekkel együtt lett teljes a gyerekkorom. Mai napig szeretek traktorba ülni és a szabadban, a földeken, a borászatnál tevékenykedni.
VIRA: A Hufbau-Akkernél mi konkrétan a te feladatod?
T.D.: A válság idején csatlakoztam be, így láttam a nagyon nehéz részét is a dolgoknak. Tapasztalásnak, tanulásnak nagyon fontos időszak volt ez számomra. A borászatnál a kereskedelemmel, a Hufbau-Akkernél pedig a marketing résszel kezdtem el foglalkozni. Ez a kettő ugye kéz a kézben jár. Fejleszteni kezdtük a borászat kereskedelmét, itt az Akkernél pedig a marketing által tanultam bele a kereskedelembe. Mivel sok időmet töltöttem a cégnél már gyerekkoromtól, így nem volt nehéz belerázódni, tudtam, mit merre találok, milyen anyagokat árulunk. A marketing szépen épült, négy éve a kiskőrösi áruházi kereskedelmi irányítást kaptam feladatul. Három évvel ezelőtt nyitottunk Kalocsán egy kisebb, főleg műszaki berendezéseket értékesítő szaküzletet, ami szintén hozzám tartozik egy remek kis csapattal. A tavalyi év egyébként nagy mérföldkő volt a cégünk életében: két településen bővítettük áruházi portfólióval a már meglévő építő kereskedéseinket Soltvadkerten és Kecskeméten. Így mostmár a teljes áruházi divíziót menedzselem kollégáimmal a cégünknél. De részt veszek a cég fejlesztésével kapcsolatos munkákban is.
VIRA: Sokszor megkapod az emberektől, hogy családi vállalkozásban aztán könnyű dolgozni?
T.D.: Sokszor azért nem, de lehet, hogy mondták már, hogy nekem csak megszületni volt nehéz. Aki hasonló méretű vállalkozásban vesz részt felelős vezetőként, az tudja, hogy elég nagy nyomással jár folyamatosan fenntartani a fejlődést. Nekünk az apró kockákból kell felépíteni az egészet és azt stabilan kézben tartani, így épül fel egy komoly vállalat. Én még ezt a mai napig tanulom a nálam sokkal tapasztaltabbaktól, például édesapámtól illetve Endrődi Feritől és más cégvezetőinktől.
A Hufbau-Akker mellett vannak olyan cégek, melyekben teljesen a családomtól függetlenül részt veszek és büszke vagyok azokra a közös sikerekre, amiket ott is a kollégáimmal elérünk. Viszont nekem a Hufbau-Akker olyan, mint egy második család. Több mint 180-an vagyunk a cégnél, ami jövőre lesz 30 éves – ez egy vállalkozásnál hatalmas dolog. Egy egyszerű tüzépből indult ki a cég, mára – a sok munkának köszönhetően – Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú építőanyag kereskedése lett. Ebben nőttem fel. Való igaz, hogy a családtagjaim nagy része itt dolgozik, de akik nem családtagok a cégben, azok is összetartó közösséggé kovácsolódtak nálunk, és ahogy a környéken emlegetik ezt a közösséget: „Akkeresekké” váltak.
VIRA: A borászatra is jut így időd?
T.D.: Amit szeret az ember csinálni, arra mindig jut ideje. A borászatot is imádom. Mint említettem ezt a fanatizmust nagyszüleimtől és apukámtól örököltem. Jelenleg elértünk oda, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű ültetvényünk van, a technológiánk is az egyik legmodernebbnek számít és itt is, mint a cégünk egyéb részeinél, egy remek kis csapat állt össze. Bízunk benne, hogy hamarosan nemcsak az Akker hanem a döbrögeci borászatunk miatt is beszélnek majd rólunk az országban.
VIRA: Van ennyi tennivaló mellett azért szabadidőd?
T.D.: Mióta megszületett a kisfiam próbálok jobban odafigyelni, hogy még több szabadidőt szánjak a családomra. Általában zárás után a családommal töltöm a napom. Ők is bejönnek hozzám a céghez egy-egy rövid látogatásra illetve igyekszünk együtt ebédelni. A hétvégéim egy része szabad, olyankor próbálunk mindig valami közös programot szervezni. Túl sok mindenre nem jut időm, egyedül quadozni járok el, ha tehetem a barátaimmal vagy feleségemmel, Annával. Bejárjuk az országot, csoda helyek vannak körülöttünk, nem kell ehhez külföldre menni. És persze, a barátokra is mindig szánunk időt.
VIRA: Mik a jövőbeli terveitek?
T.D.: Mindig vannak álmaink, persze. További fejlesztéseket is mindig tervezünk. Remélem a cég nemcsak a 30. születésnapját ünnepli majd, hanem akár a hatvanat is, vagy majd a százat. A terveink széles körűek, új telephelyek nyitása az országban, további piacok meghódítása is szerepel benne. A borászati szektorban is még nagy lehetőségeket érzünk. A magánéletemben természetesen további családbővülés a terv. A mi családunk nagyon összetartó. Szeretném ha a kisfiam, Ádám is itt dolgozhatna majd, amit a nagyapja elkezdett, ő tovább vihetné felnőttként unokatestvéreivel. Én is mivel ebben nőttem fel, tudtam, hogy apukámmal szeretném ezt folytatni. Bízom benne, hogy Ádám is így gondolja majd, de ez már az ő döntése lesz. De addig még eltelik egy-két évtized…
VIRA: Munka, család, állandó nyüzsgés. Hogy vagy most mint magánember? Hogy érzed magad?
T.D.: Úgy érzem, kerek az életem. Úgy gondolom büszke lehetek a családomra, kicsire és nagyra egyaránt. A munkám során remek csapatokban dolgozhatok nap mint nap, amiért megint csak hálás vagyok, hisz nem mindegy milyen emberek között töltjük el életünk jelentős részét. A nyüzsgés néha fárasztó, de alapjába véve szeretem. Szóval kerek az életem.
DéKá
