A Magyar Szörf Szövetség és a Magyar Szörf Akadémia és a Soltvadkerti Önkormányzat támogatásával szörf tábor volt augusztus 12-15-ig a Vadkerti-tónál. Az edzőtáborban 20 gyermek vett részt, akik a magyar szörf válogatott szövetségi kapitányának, a soltvadkerti kötődésű Utassy Lórándnak az irányításával gyakorolhattak és sajátíthatták el a szörfözés alapjait.

Majdnem megvolt az olimpiai kvóta
-Hirdetés-

A szörf edző elmondta, hogy a sportág iránti szeretetének soltvadkerti kötődése is van, mivel Judák Róbert volt az a személy, aki megmutatta neki, hogy milyen a deszkával siklani a vízen. Ez sok évvel ezelőtt Fonyódligeten volt, ahol néhány próbálkozás után beleszeretett a szörfözésbe.

A továbbiakban nagyon sokáig saját magát képezte és 18 éves korától kezdődően versenyzett országos szinten, majd bekerült a válogatottba. Az olimpiára is szeretett volna kijutni, de a 2000-es évek elején mindössze egy helyen múlott az, hogy a szintidőt teljesítse. Ekkor döntött arról, hogy az olimpiára való kijutást más módon, edzőként szeretné elérni, és egy évvel később már megbízott magyar szövetségi kapitányként tevékenykedett. Mostanra már az U15-ös korosztálytól kezdődően a magyar válogatott tagjai az ő irányításával készülnek fel és szerepelnek a versenyeken.

A Vadkerti-tónál nincs áramlás és hatalmas hullámok

Beszélt arról, hogy a hazai szörfözők létszáma több ezerre tehető, de a sportágat versenyszerűen gyakorlók 100-200-an lehetnek. Szeretnék, ha ez a létszám tovább növekedne, ezért megragadnak minden olyan lehetőséget, ami által a szörföt népszerűsíteni lehet. Örömmel mondta el, hogy idén már 30-50 fő részvételével rendeztek gyermek bajnoki fordulókat, ami azt mutatja, hogy az utánpótlásnevelés jó irányba halad.

Nagyon fontosak ezért az olyan táborok, mint a soltvadkerti, ahol esetleg fiatal tehetségekre lehet rálelni.

A sportág kezdő szintjére tökéletesen alkalmas egy olyan víz, mint a Vadkerti-tó, ahol nincs áramlás, nincsenek hatalmas hullámok és a szél sem zavaró. Egy magasabb lépcső már a Velencei-tó, Fertő-tó, Tisza-tó, majd a Balaton, ami már egy komolyabb szintnek felel meg. Tehát vannak jó vizeink, ahol lehet szörfözni, a problémát inkább az szokta jelenteni, hogy nyáron sok a szélcsendes nap.

Most az olimpiai kvalifikációs verseny szeptember végén lesz a Garda-tónál, ahol termikus szél van és szinte percre pontosan meg lehet mondani, hogy mikor várható.

Amennyiben Új-Zélandon vagy Spanyolországban van egy verseny, ahol hatalmas áramlások vannak nagy hullámokkal, akkor egy hazai környezet nem ad arra megfelelő alapot. A téli időszakban éppen ezért Spanyolországban vagy Franciaországban edzőtáboroznak.

Világviszonylatban a leghíresebb szörf paradicsom Hawaii, de nagyon közkedvelt még Ausztrália, Dél-Afrika, de meg lehet még említeni Görögországot és a közelünkben Horvátországot is.

A gyermekek megismerkedhettek a szörfözés alapjaival

Megemlítette, hogy már évek óta érlelődik benne a soltvadkerti szörf tábor megszervezésének ötlete. A táborral kapcsolatban megkereste a helyi önkormányzat, sikerült találnia a városnak ehhez pályázati forrást, valamint a magyar Szörf Akadémia és a Magyar Szörf Szövetség is támogatta a programot.

Nagy örömmel tapasztalta, hogy mintegy 20 gyermek jelentkezett a táborra 6-14 éves korig.

A napot reggel 9 órakor elméleti oktatással kezdték, amely során a gyermekek megismerhették a szörf részeit és kellékeit, valamint figyelemmel kísérték az időjárást. Videófilmeket, beszámolókat tekintettek meg, de szerepet kapott a gyakorlat is, hiszen a vízen sajátíthatták el a fiatalok a szörfözés alapjait.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS