A XXVII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napok szervezői az idén is három napon keresztül, több mint 40 programmal várták az érdeklődőket.
Az ősznek nyomát sem lehetett látni a hétvége alatt, a tikkasztó hőség ellenére minden nap tömeges érdeklődés volt a programokra.

-Hirdetés-

Vasárnap délelőtt a nagyszínpadon bemutatkoztak a mazsorett csoportjai, utánuk Novák Gábor T-Dance tánccsoportjai vették át a helyet. Elkezdődött a várva várt sütiparádé is, ahol idén már X. alkalommal fogta össze a szervezési feladatokat Boda Zsuzsa. Édes, sós, reform, valamint torta kategóriában összesen 59 versenyző nevezett az értékes nyereményekért. Kiskőrös Város Tortája ebben az évben Lestákné Nagy Tímea málnatortája lett. 

A X. Sütiparádé zsűrije

Délután a szüreti felvonulás várta a családokat. Domonyi László polgármester és felesége az első fogattal nyitotta a sort, utánuk Kiskőrös város egyesületei, szervezetei vonultak fel, majd lovasok és fogatok mutatták be magukat a közönségnek.

Kiskőrös LC tagjai

A felvonulást követően folytatódott a szomszéd és szlovák települések népdalköreinek műsora. Lelkes közönség gyűlt össze Gájer Bálint előadására, aki a női szíveket különösen elvarázsolta elegáns stílusával.

Gájer Bálint közvetlen, elegáns stílusban szórakoztatta közönségét

Gájer Bálint ráadás koncertje és Domonyi László polgármester záróbeszéde után,
Kovács Kati énekesnő symphonic live – életműkoncertje és az azt követő tűzijáték méltó zárása volt a XXVII. Kiskőrösi Szüret és Szlovák Nemzetiségi Napoknak.

(A pénteki és a szombati nap galériáját is megtaláljátok honlapunkon.)

Kincses Szilvi

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (92 db kép)
MEGOSZTÁS