Különleges, nagysűrűségű műanyagból készült az a korcsolyapálya Soltvadkerten, amit a Városi Sportcsarnok előtti parkolóban nyitottak meg december 12-én, ünnepélyes keretek között.

-Hirdetés-

Az átadó ünnepségen Temerini Ferenc polgármester köszöntőjében gyermekkori emlékeit felidézve elmondta, hogy nagyon szeretett korcsolyázni. Akkoriban még a Nagy Vízen és a Büdös-tón, még kezdetleges korcsolyával, de annál nagyobb lelkesedéssel koriztak.

A korcsolyapályáról kijelentette, hogy mindenki számára ingyenesen használható. Ingyenesen lehet használni a korcsolyákat, és aki saját korcsolyát hoz magával, annak az élezése is igénybe vehető.

Néhány évvel ezelőtt már felmerült egy valódi műjégpálya ötlete, de akkor az még túl költségesnek bizonyult. Most adódott ez a lehetőség, ami olcsóbb, és hogy ha beválik, hosszabb távon is működhet.

A lámpafénnyel kivilágított pályán egyszerre 50-60 fő élvezheti a siklás örömét

A korcsolyapálya létrejöttét megköszönte a Maxbeton Kft.-nek és Bezsenyi Lászlónak, akik az összeszerelésben segédkeztek, és az elemek szállítását Schiszler Róbertnek (Schiszler-Trans Kft.).
Font Sándor parlamenti képviselőnek a közbenjárását a pályázat sikeréhez, és a pályázatkezelő Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek.

Köszönetet mondott az önkormányzati dolgozóknak, Fodorné dr. Schiszler Terézia aljegyzőnek és a Vadkert Komszolg Kft.-nek. Molnár Elvirának, aki a pályázat létrejöttében segített.
Nem maradt ki a köszönetnyilvánításból a Sportcsarnok dolgozói köre és a SA-NO-TI Kft sem, illetve az általános iskola vezetősége, akik a korcsolyapálya nyitvatartása alatti időszakban biztosítják a mosdók használatát.

Erre a korcsolyapályára csak civil szervezet pályázhatott, ezért köszönetet mondott a Soltvadkert Gyermekeiért Alapítványnak, hogy magára vállalta a pályázat lebonyolítását és a működtetését, ami a városnak így nem került pénzébe. Az alapítvány kihelyezett egy adománygyűjtő dobozt azzal a céllal, hogy aki szeretne, hozzájárulhat kisebb-nagyobb összeggel az alapítvány működéséhez.

A Soltvadkert Gyermekeiért Alapítvány Kuratórium tagjai balról jobbra: Nyergesné Aszódi Erika, dr. Molnár Márta, Bezsenyi László elnök, Kissné Ország Dóra és Zsikláné dr. Szőke Éva

A korcsolyapálya műszaki hátteréről azt lehet tudni, hogy egy Budakeszi cég biztosította a pálya szerkezetét, amit egy szakmai csapat igyekezett összeállítani. A helyszínt illetően több lehetőség is felmerült, de a céggel egyeztetve ez volt a legtökéletesebb a megépítésére. Csak vízszintes egyenes területre épülhetett fel. Ez nem műjég, hanem egy műanyag pálya, amit egy síkosító anyaggal vonnak be és ez a felületkezelés biztosítja a majdnem olyan hatást, mintha jég vagy műjég lenne. A műanyagfelület rugalmasabb, kisebb a sérülésveszély és a rajta való korizás az ízületeknek is kíméletesebb – mesélte Bezsenyi László, a Soltvadkert Gyermekeiért Alapítvány elnöke.

A 10×20 méteres jégpályát elsősorban a település gyermekei, de minden korosztály és a környező települések lakói is használhatják

A megnyitón a jégpályát a polgármester és az eseményre érkezett gyermekek csapata avatta fel.

A korcsolyapálya 2020. január 5-ig lesz használható, de ha igény lesz rá, akár meg is hosszabbíthatják a bérlését.

Nyitvatartási idő:
Hétfő-Csütörtök: 13:00-21:00
Péntek-Vasárnap: 13:00-22:00
December 24-én 10:00-14:00
December 25-26-án 13:00-21:00
December 31-én 13:00-21:00
2020. január 1-én ZÁRVA

-K.Gy.-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (32 db kép)
MEGOSZTÁS