A kiskőrösi rendőrök egy 40 éves helyi férfit gyanúsítanak azzal, hogy elütött egy kerékpárost, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt. A sértett a helyszínen belehalt sérüléseiben.

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2020. január 18-án az esti órákban halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Kiskőrösön.

Az Izsáki úton közlekedett a Kossuth Lajos utca felől 19 óra 45 perckor egy ismeretlen személy egy ismeretlen típusú személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint a sofőr nem tartott kellő oldaltávolságot, ezért előzés során elütötte a vele azonos irányba haladó kerékpárost. Az ütközést követően a gépkocsivezető nem nyújtott segítséget a sérült biciklisnek, és megállás nélkül elhagyta a helyszínt. A baleset következtében az 55 éves helyi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. 

A kiskőrösi rendőrök néhány órán belül beazonosították és elfogták a baleset feltételezett okozóját. A 40 éves helybélit – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki halált okozó közúti baleset okozása bűntett és segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. 

Forrás: police.hu

MEGOSZTÁS