Jól indul az idei év mindazok számára, akik Kiskőrösön és környékén jogosítványt szeretnének, ugyanis márciustól már Kiskőrösön is lehet kis-és nagymotorkerékpár, valamint személygépkocsi és nehézpótkocsi kategóriákban rutinvizsgát tenni.

A DoDo-MM Kft. telephelyén: Kiskőrösön az Izsáki út 12. szám alatt került „kialakításra” a rutinpálya, mely leginkább a motorosok számára jelent nagy előrelépést, hiszen jelentős mennyiségű időt tudnak megspórolni így az oktatók és a tanulók is.

-Hirdetés-

2019 őszén kezdtük el kitölteni a formanyomtatványokat, beadni a kérelmeket, elkészíteni a terveket, majd december elején felfestésre került a 87 méter hosszú tanpálya, melynek „kidolgozása” egy hetet vett igénybe. A motoros pálya kialakítása valamivel bonyolultabb volt, utána az autós pálya megalkotása már lazábban ment. Munkánkat a Közlekedési Hatóság (KAV) munkatársai ellenőriztek le, majd körülbelül egy hónap múlva nagy örömünkre megérkezett az engedély is, melynek értelmében nem csak gyakorlati, hanem vizsgapályává is minősítették a területet. Sok előírásnak kellett megfelelnünk, de kollégáim segítségével rugalmasan megoldottunk minden feladatot. Köszönet a Közlekedési Hatóság (KAV) munkatársainak, a DoDo-MM Kft.-nek a területért, valamint kollégáimnak, kitartó és precíz munkájukért. A gyakorlás és a vizsgáztatás mellett tavasszal már különböző programokat is szeretnénk itt szervezni, de persze ez még a jövő zenéjenyilatkozta hírportálunknak Oláh Pál, ötletgazda.

Kutyifa Icu 
Fotók: Oláh Pál 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (7 db kép)
MEGOSZTÁS